Egy világ buborékokból

Egy világ buborékokból

Sokak számára könnyebbé teszi az önkifejezést, ha egy blogba rejtőzve, ismeretlenül, név és arc nélkül írhatnak. Egyszerűbb őszintének lenni, nem kell minden mondatot megfontolni, nem kell félni a visszajelzésektől, bármit le lehet írni, nincsenek korlátok. Így nagy döntés, ha valaki úgy határoz, felfedi magát, és megmutatja. ki rejtőzik a szavak mögött. Pápai Barbara mégis elszánta magát erre a bátor lépésre, úgy gondolta, ideje elárulni kitől származnak a Világ Buborékokból bejegyzései.

Ugyan már 2009. óta blogol, mégis most érezte úgy, hogy eljött az idő, hogy valódi neve alatt folytassa az írást. Bár elárulta, nem minden félelem nélkül tette ez, „kicsit olyan ez, mintha meztelenül sétálgatnék ezentúl az emberek között.” Valóban, az írás mindig egy kicsit önszeméremsértés is. Magunkról, az érzéseinkről az életünkről, a titkainkról írni másoknak, olyan mintha csupaszra vetkőztetnénk a lelkünket, és bárki megláthatná.

Ahogy Józsa Márta is írta: „Nagyon jó könyvet írni, csak az a baj vele, hogy sokkal nagyobb önszeméremsértés, mintha a Kossuth téren nyilvánosan lehúznád a bugyidat.”

Így van ez a blogolással is.

857393_10200833923810302_537932255_o-439x1200

Sok oka lehet annak, ha egy blogger úgy érzi, azt szeretné, ha a szavaihoz az olvasók tudnának arcot is párosítani. Barbarát két dolog is ösztönözte. Egyrészt fontosnak tartja a visszajelzéseket, mind a pozitívokat, mind a negatívokat, hiszen ezekből lehet tanulni, ezek által lehet fejlődni. Másrészt szeretné, ha mások is megnyugvást találnának szavaiban, éreznék, hogy nincsenek egyedül, és ilyen módon segíthetne nekik átvészelni a nehéz helyzeteket. Blogjából pedig valóban sok erőt lehet meríteni, tudniillik annak idején az egészet egy szakítás ihlette, annak fájdalmait írta ki magából. Amolyan öngyógyítás számára az írás, amikor nem akar másokat terhelni a problémáival, nem akar másoknak panaszkodni, írni kezd. és könnyít a lelkén.

Azt hiszem túléléshez, az elengedéshez kellenek. A “papírra” vetett fájdalom nem bénít meg. Egyszerű öngyógyítás, néha önsanyargatás, ritkán pedig a boldogság szebb szavakba öntése.

Már gyerekkorában is vezetett naplót, először csak a mindennapjairól, majd egyre gyakrabban kezdte el az érzelmeit kiírni magából. Aztán később az internet segítségével megoszthatta másokkal is a tapasztalatait, érzéseit, ezidáig névtelenül. Először a Poet oldalán publikálta szövegeit,  ahova még most is folyamatosan ír, itt osztja meg gondolatait a világgal, és először ide kerülnek fel az új bejegyzései. Azonban Világ Buborékokból című webnaplóját is rendszeresen frissíti. Ez a blogja egy két éves kapcsolata vége után született meg, amolyan önterápiaként. Kellett valami, amivel foglalkozhat, ami eltereli a gondolatait, és ahol kiírhat mindent, ami benne van, mindent, ami fáj. A címet az első bejegyzés ihlette. A Világ Buborékokból a múlandóságot jelképezi számára, hogy semmi sem tart örökké, minden változik, ha el nem is tűnik. Ki kell élvezni minden pillanatot, amíg lehet, mert sosem tudhatjuk, mit hoz a holnap.

Nem az fáj a legjobban, hogy nincs többé. Az fáj, hogy valószínűleg soha nem is volt. Csak színes, fénylő buborék. És mind tudjuk, mi a sorsa a buborékoknak. Beleütköznek valamibe, és kipukkannak. Van, hogy nem is kell hozzá semmi, csak eltűnnek. Pici darabokban hullanak a föld felé, pár másodpercig még láthatjuk a cseppeket, majd mintha soha nem is léteztek volna. Ezek voltunk mi. Nem hitt bennünk senki, végül már te sem. Az örök állandó. Üresség. Én maradtam csak. Egyedül. És előbb, vagy utóbb, el kell hinnem, hogy ez tényleg így van jól…

Igazán őszinte hangvételű bejegyzéseket olvashatunk a blogban. Ugyan sokat a fájdalom ihletett, mégis Barbara alapvetően örök optimista, bár vágyik arra, hogy ez az optimizmusa kicsit közelebb érjen a realizmushoz, mégis bízik abban, hogy a sok csalódás elvezeti oda és ahhoz, ahol és akivel lennie kell. Hiszi, hogy  a sok szerencsétlen véletlen előbb-utóbb összeáll egy egésszé, és akkor minden megváltozik benne és körülötte is. Ahogy ő írta:

Várom a sorsfordító pillanatot, amitől minden megváltozik. Addig pedig a macskám dorombolása nyugtat majd. A hastánc. A sorozatok. A barátok mosolya. Anya ölelése. Egy puha takaró. Egy forró tea.” Valamint még azt is elárulta magáról, hogy: „életemet meghatározó elvem, hogy minden múlandó, így minden egyes szeretteinkkel eltöltött percet meg kell becsülni, ki kell hozni belőle a legtöbbet, hogy a végén véletlenül se a meg nem tett lépéseinket bánjuk.

Bátor döntés volt Barbarától, hogy egy ennyire őszinte, érzésekkel teli blog mögül előbújt, és megmutatta ki írja ezek a szép szavakat. Mi örülünk, hogy így döntött, és megtudhattuk, ki rejtőzik a Világ Buborékokból bejegyzéseiben, kinek az érzelmeiről, élményeiről olvashatunk. Látogassatok el ti is az oldalára, sok erőt meríthettek az írásaiból, és nem egy összecsapott webnaplóval fogtok találkozni, hanem nagyszerűen megfogalmazott szívből jövő érzésekkel.

 

Szerző:

Gellér Zsuzsanna

*”a narancsnak nincs szíve”
bárcsak narancs lehetnék*

1 comment

Szólj hozzánk!