“…egyedül az írásnál érzem, hogy borsódzik a hátam” – interjú Sebők Aidával

“…egyedül az írásnál érzem, hogy borsódzik a hátam” – interjú Sebők Aidával

Nemrég egy rövid ajánlóban osztottam meg veletek a legfontosabb tudnivalókat Sebők Aidáról, mapjaink fiatal írójáról – most pedig az interjúnak hála, saját szavaival kalauzol benneteket törékeny belső világának titkos útvesztőibe. Ismerjétek meg őt!

Kérlek, mesélj magadról röviden, mi az, amit fontosnak tartasz, hogy tudjanak rólad?
Amit nem mindenki tud, hogy nem vagyok a technika szerelmese, sokkal inkább a régi dolgokba vagyok belehabarodva. Írógépen írok, abból is a mechanikus fajtán, így a pályázatokkal rendesen meggyűlik a bajom, mert mindig mindent be kell gépelnem. Bakelitlemezeket hallgatok, és egyszerűen imádom a régi zenéket, mint például Karádyt, az Első emeletet vagy a Hungáriát. Javarészt pedig szépirodalmat olvasok és antikváriumba járok.

Első kiadott könyved a Pont, mint te! címet viseli. Mit jelent, mit képvisel számodra ez a kötet?
Számomra a kezdetet, ezzel kóstoltam bele abba a világba, ami majd valószínűleg egész életemben keresztül ott lesz körülöttem.

Sebők Aida

Sebők Aida


Tervezel folytatást is, vagy más történet motoszkál már benned?
Abszolút más a történet, mint témában, mint stílusban. Folytatást nem tervezek, de Isten útjai kifürkészhetetlenek.

A tánc és a lovaglás is fontos szerepet játszik az életedben. Hogy jut időd mindenre az iskola mellett? 
Se szó, se beszéd, nem könnyű, de megoldható. Regényt írni csakis kizárólag nyáron tudok, az év többi időszakában pedig novellák, kisregények és versek szóródnak ki a tollamból.

Ezek közül melyik az, amellyel a későbbiekben is komolyan szeretnél foglalkozni? Milyen elképzeléseid vannak a jövődet illetően?
Egyértelműen az írás. 
Nagyon szeretek táncolni, ebbe nőttem bele, a lovaglás is a mindennapjaim része, hiszen háznál vannak a patások, de egyedül az írásnál érzem, hogy borsódzik a hátam, amikor erről van szó, mert ezt kell csinálnom. A jövő meg olyan közel van, hogy az már távoli.

Nagyon fiatalon kezdtél írni, soha nem bizonytalanodtál el, hogy valóban elég tehetséges vagy-e? Miből merítetted az erőt?
Talán nem tűnik olyan fontosnak, de számomra nagyon is az. Egyik novellámban arról írok, hogy miért kezdtem el írni, az ok pedig nem más, mint a macskám. Róla írtam életem első novelláját, ami ugyan regénynek indult, de a maga szerény kis tizenkét oldalával nem nagyon illik bele abba a világba. Azóta is sokszor írok róla, de azt hiszem a legfontosabb azt elárulni, hogy a macskám egy igazi irodalmi aranybánya; mindig jobbnál-jobb ötleteim támadnak, amikor vele vagyok. Nem mellesleg imádja a könyveket, szóval az isteni gondviselés küldhetett valami macska bőrbe reinkarnálódott költőt. Amikor elbizonytalanodok, olyankor egy kicsit félreteszem az írást, olvasok, hiszen másokból is erőt lehet meríteni, azt hiszem. (Huszonnégy óránál tovább pedig még sosem sikerült teljesen félretennem a tollat.)

Minden író rémálma: amikor nem jön az ihlet. Te mit teszel ilyenkor?
Főzök egy teát és visszaülök írni. Valahol olvastam, hogy az egész írás annyiból áll, hogy leteszi az ember a püspökfalatját a székébe, aztán csókolom a kicsi kacsóját, minden megy tovább a maga módján. Tulajdonképpen teljesen igaz, amióta ez alapján a szabály alapján élek és írok, (ami igazából ugyanaz, mert írás nélkül nincs élet) sokkal hatékonyabban működöm. 
No, meg az ihlet a lusta írók kifogása.

Sebők Aida és Radnóti Miklós :)

Sebők Aida és Radnóti Miklós 🙂


Ki a kedvenc íród, akinek a munkássága, a könyvei inspirálnak?
Nagyon nehéz megkülönböztetni számomra írókat, mert olyan mintha az embertől azt kérdeznék, melyik a kedvenc gumimacija? A zöld azért jó, a sárga amazért, a piros meg szimplán olyan cuki. Mindenki másban jó, de akit úgy mindentől elvonatkoztatva tudok szeretni (mint emberileg, mint művészetében), az Radnóti Miklós, Juhász Ferenc és Pilinszky, de van nekem egy egészen hosszú listám, ahol pl. szerepel Szabó Magda és Szobotka Tibor, no meg jó néhány kortárs, de az ember úgy jó, ha maradnak titkai.  Egy jó könyv (írja akárki) inspirálóan tud hatni rám, de piszok nagy mázlim van, mert bármikor képes bennem hegyeket megmozgatni a hatos híradó, a gyógyfüves könyv vagy ahogyan a nap a szemembe süt. Nekem igazán az utcán hever a téma.

Ha szuperhős lehetnél, milyen képességed lenne? 
Jó a kérdés. Nem nagyon tudok most elvonatkoztatni a témától, (no, nem mintha nem lenne tele a fejem mindig könyvekkel) de szerintem sok embernek tudnék segíteni, ha az, aki az írói pályára adja a fejét, csak gondolna egyet és már kész is lenne a könyv. Írói blokkban sokan szeretnénk ilyet, ne tessék letagadni.

Fontosnak tartod az olvasás népszerűsítését a kortársaid között. Mit gondolsz, mi ennek a legjobb módja? Hogyan lehet rájuk leginkább hatni?
Abszolút annak tartom, mert minden könyv kincs a maga módján, amit fel kell fedezni. Nekem talán könnyebb dolgom van így fiatalon, mert belelátok abba, mit szeretünk, szeretnek a mai generáció kölkei. Az internet egy nagyon jó mód a mozgósításra, de szerintem a flashmobok, plakátok és egy-egy ízlésesen megtervezett reklám is tudna segíteni a probléma megoldásában. Mindenesetre szerintem az is bőven elég lenne, ha olyanok lennének a magyartanárok, mint az én iskolámban; tehát nem a tananyag ledarálása, hanem maga az irodalom, az olvasás megszerettetése lebegne a szemük előtt. A saját példámon mondom, hogy egy jó tanár világot tud váltani, mert ha hiszitek, ha nem, én is így szerettem meg a nyelvtant.

Mit tanácsolsz annak, akinek nincs elég bátorsága, hogy a nagyközönség elég tárja az írásait?
„ Minden boldogság bátorságból és munkából fakad.” /Honoré de Balzac
Meg azt, hogy küldjétek, egy olvasótok már van.

Köszönöm Aidának a válaszokat, mi pedig izgatottan várjuk újabb és újabb írásait! 🙂

 

Szerző:

"Lennék szó egy könyv száztizenharmadik oldalán. Olyan titokzatos és virágillatú, édes magánhangzók és kacskaringós, komolyan koccanó zöngék alkotta csoda, valahol a lap alján megbújva. A csésze peremén végigfutó, kissé repedt minta, amelyre rákacsint egy száradó kávécsepp. Rojt a függönyön, apró jégcsillag a keményen kacagó szélben, a hajnal nyolcadik fénye – tudod, az a didergő sugár, ami olyan kedveskedve vackolja magát az ég sötétkéje alá. Gitárhúrról lepattanó, tétova hang, vagy egy alvó reményteli sóhaja. Nevető sugár a nedves macskakövön. Elharapott vonatfütty. Hamvas őszillatú almáspite lehulló morzsája. Szívdobbanás. Kecses tollvonás egy papíron."