Egykis másnap

Egykis másnap

Felhő

Naphosszat ücsörgök a tetőnkön.
Nem is tető, inkább egy rozoga felhő,
Kemény, kényelmetlen, amiből úgy hullik az eső,
Mint megannyi agyagcserép,
Atomjaira hullik, mielőtt leér.

Pont, mint a kapcsolatunk. Mi. Illetve én.
Egykor ember, most egy kupac szén.
Por. Sok, mindenféle, finom por.
Szállnék a szélben, de hosszú a sor,
Mire én következnék.

Nem sietek. Várok.
Van időm. Majd máskor szállok.
Nem is baj, ha most picit megállok.
Néha muszáj tartani egy kis pihenőt,
Legalább annyit, amíg veszünk egy mély levegőt.

Meg amúgy is, repültem már eleget.
Sok ember ennyit sem engedhet
Meg magának, te telhetetlen
Barom. Vess számot
Magaddal. Van még mit várnod? Na látod.

Eljátszottad az esélyeid.
Aztán a mártírt. Ismerted a veszélyeit,
De mégis.
Csak azért is.
Vállald hát a következményeit.

 

Kismadarak

Az utcai lámpa közvetlen fénye alatt
A moly árnya is óriásinak tűnik.
Ezen látványok az Ő egóját is biztos úgy fűtik,
Mint az enyémet a tény, hogy egyszer a Tiéd voltam.

A Tied lehettem, az ágyrészemen hevertem,
A tenyeredből ettem a legfinomabb,
Leglaktatóbb falatokat.
Úgy csaltál magadhoz, mint árva madarakat.

Most, hogy kiestem a fészekből,
Törött szárnnyal, részemről
Elérkezett a vég, csak lelkem
Csipog hangosan, várja, hogy
Valaki meghallja, és a fészkébe – ahova tartozik –
Visszategyék.

 

Egykis másnap

Fekszel – valószínűleg – a szobádban.
Talán nyitva a szemed,
Tekinteted a homályba mered,
A pupilla szűköl, tágul, remeg.
Tegnap kiadtad a világnak
Az összes felhalmozott szereteted,
Tudod, hogy hiába.
Még aznap, vagy legfeljebb este elfelednek.

Üres vagy teljesen belül.
Kivéve a fejed.
Minden másodlagos, egy valami kerekedik felül.
Ő. Csak Rajta jár az eszed.
Elhessegeted. Most víz kell.
Már, ha sikerül felkelned.
Muszáj lesz, hidd el,
Kegyes lesz a szekrény, mozog, de kikerül.

Megmosod az arcod,
Kortyolsz egy nagyot,
Végig karmolja alkarod
A jéghideg nedű.
Mintha nem fájna eléggé minden.
És most már még Ő sincsen
Melletted. Pedig milyen jó volt hozzád.
Aztán hogy elbánt veled? Kell ez neked?

Talán. Még egyszer.
Talán most működhet.
Csak egy darabot kérek Belőled.
Tudom, egynap elszakadok Tőled,
De most még szükségem van Rád,
Hogy enyhítsd az utóbbi idők fájdalmát.
Meg amúgy tudod, hogy jó páros vagyunk.
Add a kezed, még egy picit szárnyalljunk!

A tárcádért nyúlsz,
Mélyen beletúrsz,
Végre megtalálod, a tenyereden pihen,
Portyázik, piros-sárga színekben pompázik.
Nyelvedre helyezed, lenyeled,
Elmúlik a reszketés. Ismét minden rendben.

Írta: Gyebnár Csaba

Kiemelt kép: pexels.com

 

Szerző:

"Bármit meg tudsz tenni, ha meg van hozzá a szíved és a bátorságod." /Dan Millman/