…és hogy miért ültem a szoba sarkában egész nap?
Szűk volt a valóság. A lelkem olyannyira szorított, mintha két számmal kisebb lett volna, mint a testem. Van úgy, hogy felkelek, addig húzom és nyúzom. Feljön még. Gyerünk. Be-le-férsz! De nem megy. A lélek, amit rám öltöttek, összement. Vagy én lettem nagyravágyó. Telhetetlen. Akaratos.
Olykor hiába ülök a valóságban nem tudom értelmezi mivoltát. Hiába lesem a jeleket. Hiába figyelem a hozzám intézett szavakat. Mind csak elszáll mellettem és továbbra is csendben ülök a sarokban. Lélegzem, de nem érzem, hogy dobogna a szívem. Látok, de nem nézek semmit. Fülelek, de nem hallok semmit. Csak belülről valami robajt, ami hív a messziből.
Mindig azt gondoltam, hogy olyan vagyok, aki nem küzd eléggé. Aki el fog menni úgy az élete mellett, hogy nem tette azt, amit igazán szeretett volna. El fog telni úgy az élete, hogy nem a lelke sugallata szerint cselekedett, hanem egy döntés után ment és aszerint létezett. Mindig is tartottam attól, hogy a rossz oldalon fogok kilyukadni. Amikor már nem fogom tudni, hogy mik a jó döntések, és mit is akarok igazán.
Vannak, amiket már most sem értek, csak megtörténnek. Nem tudom például, hogy miért köszönnek rám az utcában a munkások, napjában akár többször is. Örülnek neki, ha látnak; és nekem jól esik megmosolyogni a dolgot.
foto: http://weheartit.com/entry/85410898/via/anniethale?page=2
Nem értem, miért lettem a tél közepén málna mániás. Hogy miért ülök olykor egyedül és magányosan egy sarokban. És miközben kifújom a levegőt a hideg átjárja lelkem és létezni sem akarok. Borzongás az egész. Libabőr. Kötött pulcsiba, hatalmas sálba bugyolálom magam és reménykedem, ez majd segít.
De, igazából nem.
Nem értek a számoláshoz sem. Távol vagyok a tudományos dolgoktól. Nem vagyok egy „zsenialista” és botladozom a göröngyös úton. Lehet, tényleg lusta vagyok küzdeni. Lehet ennek így is kell lennie. Lehet, néha kicsit többre vágyom, mint az átlagos. Lehet, az esetek több százalékában meg sem kapom őket. Ilyenkor megvárom, míg elmúlik a lázongás odabenn. A lelkem újra kitágul és fel tudom majd venni reggel. Sokszor nem tudom mi lesz jó ötlet és mi lesz hatalmas hiba. Választok egyet és sodródom a tetteim következményével. Igazán nem kérek sokat. Csak egy kis társaságot.
Ui: Jó ötlet volt az összes szezámmagot kinyalogatni a tányér aljáról. Bár igazából, nem tudom.
