ÉJSZAKA
Lomhán folyik
Fekete árnyképként
Egyenest előttünk sötét, puha bunda,
Nem látni már
Aranyszín táncában
Nappalunk őrzőjét, két szemét lehunyta.
Csúszik a SZÉT,
Gabalyog az ÖSSZE,
Homályos karjában a BIZTOS elveszhet,
Békés az ádáz,
Baljósból biztató,
Mételyes haragra kínál oltó enyhet.
Remegve kér
Haladékot gyáva,
Szívét a sötétség megmarkolva tépi,
Köszönti őt
Bátor szívek lánya,
S nem felejt ekkor sem hálás léttel élni.
Ennyi az éj.
Romlott csavargónak
Üldözője elöl elrejtő kőhalom,
Angyalszívét
Áldozni képesnek
Nyugalmas ír, végtelen oltalom.
És fent mit látsz,
Árnyékok őreként
Ezüstös festékkel öntözi a Földet,
S ha itt az éj
Ráncait simítja
Haragos zajoknak, így védi a csöndet.
Ne aggasszon
Fénytelen mivolta,
Betakar, megkímél, gondoskodik Rólad,
Hogy boldogan
Érjen el a reggel,
S így kedvében járjon a Mindenhatónak.
Írta: Such Judit Nikolett
2016 Kiemelt kép: pexels.com