Most először engedlek el fájdalom nélkül. Anélkül, hogy azt szeretném visszaránts. Most először vagyok hálás azért, hogy elengedsz. Nem kell már kapaszkodom a gondolatba, hogy néhány nap múlva úgyis meggondoljuk magukat, ahogy oly sokszor tettük. Most először teljes szívvel engedlek elmenni, mert időnk lejárt. Mindig is a levegőben volt végességünk, de minél közelebb voltunk egymáshoz, annál erőszakosabban próbáltunk úgy tenni, mintha rengeteg időnk lenne, s annál kevésbé értékeltük az együtt töltött pillanatokat. Határok nélkül bántottuk egymást, mert azt hittük nincs megbocsáthatatlan, s közben rettegtünk a következő pofontól. Kihoztuk egymásból a legjobbat és a legrosszabbat, folyamatosan a sziklaperemen táncoltunk, hogy érezzük, hogy élünk.
Most azonban elfáradtál és elfáradtam. Játékok nélküli biztonságra vágyom, ahol nincs előrelátható fájdalom, nincs félelem, s ha még most kicsit félszegen is, de úgy adhatom oda valakinek a kezemet, hogy nem akar majd elrejteni. Hogy a búcsúcsók után nem valaki máshoz tér haza.
Hazudnék magamnak, ha azt hinném minden darabot kiöltem magamból ami hozzád tartozik, vagy hogy nem bújik néha a felszínre a keserédes gondolat, hogy mi van ha működhettünk volna. De oly sokszor próbáltuk már, oly sokszor volt még egy utolsó esély, hogy itt az ideje feladni, s elfogadni a vereséget.
Írta: Pápai Barbara
Kép forrása: www.palavraspoetizadas.com
