Elhalványulnék nélküled

Elhalványulnék nélküled

Alig maradt valami,
valamivel mindig elszaladtak.
Néha tőlem – talán csak lemaradtam,
vajon várt volna valaki?

Lehet soha nem is számított,
minden kéz késsel jár.
A magány meg csak úgy hozzájár,
valahogy minden szakadék csábított.

Mielőtt az utolsót is befoltoztam,
ásító szívem lángra kapott,
Mégis meglepetést tartogatott,
hiszen csak egy hang szólt – “Eloltottam!”

Azóta sem vagyok lusta szeretni,
óvni, megbecsülni, tisztelni Őt. 
Ölelni míg kapunk levegőt,
hiszen miatta tudom magam összeszedni.

 

Írta: Fórizs Krisztián

Kiemelt kép: hdwallpaperbackgrounds.net

Szerző:

Vendégszerkesztő
Ezt a cikket egy kedves vendégszerkesztőnk írta. Ha van egy jó írásod, vagy szeretnél hozzánk írni, egy vagy akár több cikket, jelentkezz nálunk emailben a lendulet.magazin@gmail.com-on.

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás