Elhalványulnék nélküled

Elhalványulnék nélküled

Alig maradt valami,
valamivel mindig elszaladtak.
Néha tőlem – talán csak lemaradtam,
vajon várt volna valaki?

Lehet soha nem is számított,
minden kéz késsel jár.
A magány meg csak úgy hozzájár,
valahogy minden szakadék csábított.

Mielőtt az utolsót is befoltoztam,
ásító szívem lángra kapott,
Mégis meglepetést tartogatott,
hiszen csak egy hang szólt – “Eloltottam!”

Azóta sem vagyok lusta szeretni,
óvni, megbecsülni, tisztelni Őt. 
Ölelni míg kapunk levegőt,
hiszen miatta tudom magam összeszedni.

 

Írta: Fórizs Krisztián

Kiemelt kép: hdwallpaperbackgrounds.net

Szerző:

Ezt a cikket egy kedves vendégszerkesztőnk írta. Ha van egy jó írásod, vagy szeretnél hozzánk írni, egy vagy akár több cikket, jelentkezz nálunk emailben a lendulet.magazin@gmail.com-on.