Zajlik a fesztivál szezon, csütörtökön már mi is az EFOTT-on tomboltunk, viszont van egy adósságunk is, mert az ideiglenesen és részben Budapestre költözött Hegyalja fesztivált is meglátogattuk, legalábbis a Nightwish koncert erejéig. Őszintén mondhatom nem bántam meg, az a másfél óra szinte egy pillanatnak tűnt így visszanézve, annyira tökéletesen adagolták a zenét, a látványt, a profizmust. Szerintem, aki eljött nem bánta meg.
Na de kezdjük az elején. Sajnos ugyebár a helyszínváltás miatt volt egy kis kavar a fejekben, hogy mi és hogyan is fog zajlani ezen a koncerten. Utólag állíthatom nem vészes a nagy tömeg, és így is teljesen élvezhető volt a koncert, ugyanis mindenkinek jutott egy kis talpalatnyi hely. Nem sok, de az 5-10. sor környékén, ahová végül is befészkeltük magunkat, ne is számítson az ember többre. Persze érdemes volt a beengedésnél résen lenni, ugyanis sokan elfelejtették, hogy két oldalról is meg lehet közelíteni a Petőfi Csarnok kerthelyiségét, így mi a kevésbé forgalmasabb tűnő B bejáratot vettük igénybe. Igaz, kinyitása kisebb akadályokba ütközött, olyannyira, hogy kalapálni kellett a régi vaskapukat, de mi nagyon szurkoltunk, hogy 6 óráig sikerüljön kitárni őket, ami végül meg is történt. Fennakadások nélkül jutottunk be, és az utánunk érkezőknél se tapasztaltam ilyen problémát. Hosszú távon, minthogy ilyen jó helyet foglaltunk a sorok között, kifizetődőnek bizonyult.
Kis várakozás után –amit beszélgetéssel, italozással ütöttünk el – megérkezett az elő zenekar, a magyar Sorrina. Rájuk elég nagy feladat hárult, hogy kicsit hangolják a közönséget, ugyanakkor ne fulladjon teljes érdektelenségbe a többség számára ismeretlen melódiák sokasága. Egész jól helyt álltak, a hasonló stílusú ének és alapok megtették a kívánt hatást. Sőt talán egy ekkora név előtt nem is lehetett volna jobban szerepelni. Bár be kell valljam, már én is annyira vártam a Nightwisht, hogy már csak arra tudtam összepontosítani.
Kis hatásszünet és pakolás utána persze megjelent a hatos fogat: a réig motoros bandatagok, igaz ők már csak hárman, Toumas zeneszerző és billentyűs, Marco és Emppu gitárosok. Az új csodás énekesnő, Floor Jansen, és még két másik viszonylag új tag, a dobos Kai Hahto, aki a régi dobost, Jukkát helyettesíti, és Troy Donockley a dudás-pánsípos hangzásért felelős angol úriember. Szóval ők, szépen egymás után libbentek be fényhatások és a közönség sikoltozásai közepette a színpadra, majd rögtön bele is csaptak a húrok közé a Shudderd Of The Beautiful című új szerzeménnyel. Én már itt egy picit könnyeztem, mivel szinte „érintésnyire” távolságra kerültem a fellépőkhöz. Egyszerűen felfoghatatlan élmény volt, ahogy ott játszottak a színpadon, mivel az egész fiatalságom benne van azokban a dalokban, minden boldogságával és szomorúságával együtt. Persze az még egy másik felállás volt, de számomra ők is megtestesítik ezt.
A dalok listája majdnem teljes egészében az előző állomás, Csehország setlistjét követte, viszont meglepetésre előhoztak egy régi klasszikust, amit még az előző énekesnőjükkel is ritkán hallottunk: a Stargazers, ami még a régi „cirádás” Nightwish korszakból maradt ránk. A többi szám leginkább az újabb albumokról volt, de persze ezekből is a népszerűbbek pl. Storytime, I Want My Tears Back, Walden, stb. Meglepetésemre még az elvakult Tarja fanatikusnak tűnő rajongók is úgy tomboltak az újabb számokra, mintha az életük múlna rajta.
Azért a Sleeping Sun és a Ghost Love Score nálam is betette a kiskaput. Utóbbinál volt a második meghatódásom, mikor csak pár pillanatra megálltam, hallgattam a közönség tombolását, a zenekart, Floor énekét és minden csodás volt. Elmondhatatlanul tökéletes, mikor írom a cikket akkor is hatása alatt vagyok. Remek énekkel és a tőle megszokott lazasággal szolgáltatta a bulit Marco, aki tényleg legenda lett a Nightwishen kívül és belül is. Volt két emlékezetes pillanat, legalábbis szeretném azt hinni, hogy nekem szólt, amikor Emppu gitárossal, és Toumassal, billentyűs-zeneszerző félistennel is volt egy rövid pillantásom, amikor mintha közvetlenül rám néztek volna, és talán valahol köszönetet is mondtak. Hát én is rettentő hálás voltam érte, hogy most ezen az estén őket hallgathatom. Jó volt látni, hogy Toumas tényleg egy teljes átérzéssel énekli és élvezi minden szerzeményét az utolsó kis csilingelő hangig. Ez számomra az igazi művészet, és tette fel a képzeletbeli i-re a pontot.
Persze nem tagadom, hogy a Nightwish változott az évek során, és lehet, hogy nem a legutóbb bemutatott albumuk a legerősebb, de minden egyes lélegzetvételük a színpadon varázslat. És ezt senki nem tudja utánuk csinálni, bárhogy próbálja. Szóval csak így tovább, számomra ez volt a Greatest Show Earth, akár a bálnákkal, meg anélkül is.
És végül jöjjön egy kis ízelítő a koncertből:
Fotók és videó: Bényei Zoltán
