Elkészült a The Carbonfools eddigi legtüzesebb klipje

Elkészült a The Carbonfools eddigi legtüzesebb klipje

Most már tényleg teljes erőbedobással visszatért a The Carbonfools. Tizenkét év sikerszéria, öt nagylemez, több milliós Youtube nézettség és számos rádiós slágerrel (Hideway, Sunset, Clublights, stb) a markukban búcsúzott el egy időre a zenekar még a Budapest Parkban. Most azonban már előbújtak, újra koncerteznek, és megjelent egy új klipjük is. Sőt! Őszre egy új album megjelenését is betervezték a Gold Record gondozásában.

Kép forrása: koncert.hu

Aki időközben esetleg lemaradt, jó, ha tudja, hogy Fehér Balázs kilépett a csapatból, helyét egy új énekes, Fóris-Ferenczi Gábor vette át. Titusz, a zenekar producere, dj-je a visszavonulásukról így nyilatkozott:

„A szünet alatt se lógattuk a lábunkat. A zenekar tagjai folyamatosan jöttek az új ötletekkel és rengeteg dalkezdemény született. Azt vártuk, mikor találjuk meg a megfelelő hangot hozzá. Végül megleltük új énekesünket, Fóris- Ferenczi Gábort.” (…) Tudtuk, hogy folytatni fogjuk, számunka ez olyan volt mintha csak tegnap lett volna az utolsó fellépésünk, a koncertekkel eltöltött évek alatt annyira összekovácsolódott a csapat, hogy biztosak voltunk benne, hogy nem lesz most vége. Mindannyiunk életének fontos része a The Carbonfools, speciális kapcsoltunk van a korábbi dalainkkal és azokon keresztül a közönségünkkel.”

Most nyárra az új formáció, az új frontemberrel együtt elő is állt a Keep Breathing című számhoz forgatott videóval. Fóris-Ferenczi Gábor csatlakozása óta már egy teltházas A38 és Kobuci Kert koncerten megszeretette magát a közönséggel, így nem volt megállás.

A zenakar új klipje első ránézésre furcsának tűnhet, hiszen szinte semmi sem történik. Színes hátteret látunk, a zenekar tagjait és lángoló gyufákat. A rajongók azonban már most vagány, fülbemászó, friss, Carbonfools-os slágerről beszélnek. A dal szerzője maga Fóris-Ferenczi Gábor, aki így mesélt a dal keletkezéséről:

,,Átvittem Tituszhoz, aki elkezdte átalakítani, formázni, hozzátenni. Amióta a Carbonban dolgozom megváltozott a szövegíráshoz is a hozzáállásom. Elkezdtem már a szám alakulása közben dolgozni a szövegen, régen ez volt az utolsó dolog. Nagyon beleírtam magamat ebbe a dalba: család, gyermekkor, érzelmek… Talán ez az első, amiben ilyenekről írtam, eléggé fel is kavart lelkileg miközben készült.”

Kép forrása: Gold Record

A zenekar basszusgitárosa, Miklós Milán szerint nagyon izgalmas volt a klip forgatása, melyre így emlékezett vissza:

„Jakab Péter, a klip rendezője régi jó barátom, aki Kósa Petyó operatőrrel együtt elképesztően ügyesen instruáltak minket. Még akkor is gördülékenyen tudtunk haladni, amikor Benő a dobosunk épp egy pilótasapka-szoknya kombóban parádézott előttünk. Volt egy pillanat azonban, amikor kicsit megijedtem. Este vissza kellet mennem, mert egy snittet újra kellett venni, ahogy közeledtem a helyre ömlött ki a füst. Már a kezemben volt a telefon, hogy hívom a tűzoltókat, de kiderült, hogy a stáb pirózgatott még egy kicsit szórakozásból…”

Amire biztos mindannyian felkapjuk a fejünket: a dalban és a hozzá készült klipben szerepel egy gyerekkórus is. A zenekar gondolkozik rajta, hogy egyszer élőben is meghívják egy koncertre a gyerekeket, hogy együtt énekeljenek.

Érdemes figyelni, ugyanis a koncertek szervezése elkezdődött! A vidéki dátumok már lassan mind felkerülnek a zenekar Facebook oldalára, és a napokban jelentették be, hogy a következő budapesti koncertjük pedig augusztus 5-én lesz a Barba Negra Trackben. Biztos hatalmas buli lesz, menjetek el, ha tudtok!

Kiemelt kép: Gold Record
Egyéb források: Gold Record, Index, Rated

Szerző:

Könyvekben élek. Az írók, és a műveik szereplői gerjesztik nekem a komfortos világomat, ahol én jól érzem magam. Azt hiszem, ha nem egy ilyen múlt lenne mögöttem, mint amilyen van, most nem értékelném az apró dolgokat, nem írnék, és nem lenne egy könyvjelzőm ,,A KÖNYVEK NEM BÁNTANAK" felirattal.