Ella, a gyáva macska

Ella, a gyáva macska

 

Mindenki fél valamitől. Én mondjuk sok mindentől, de jelenlegi legkiemelkedőbb félelmem, az a bicikli. Nem, nem a biciklizés, hanem maga az eszköz. Nevess csak amíg megteheted, de ha majd összekarmollak, akkor lehervad a vigyorod. Nem szép dolog kinevetni a kissebbet. Ja igen, azt a nem elhanyagolható tényt elfelejtettem közölni, hogy szerénységem egy macska. Akár meg is hajolhatnál új úrnőd, Ella előtt. Nem kell így nézned, tudod te is, hogy nem tudsz ellenállni, és előbb vagy utóbb behódolsz nekem. Még mindig a bicikli piszkálja a fantáziádat? Na jó, elmesélem.

Végre eljött a nyár, így a napom nagy részét az erkélyen napozva töltöttem, csak néha keltem fel, hogy egyek pár falatot, esetleg azért, hogy felpofozzam az emberem. Ugye milyen jól hangzik? Egy nap hallottam, hogy zörög valamivel, illetve előszedte azt a levegőt fújó bigyót is. Ekkor még nem számítottam semmi rosszra. Ha zörög, hát zörög. Legjobb esetben összetöri magát és jajgat, én meg jót szórakozok rajta, hogy miért ilyen szerencsétlen. A zörgés végeztével kijelentette, hogy ő most elmegy itthonról, de én a fülem botját sem mozdítottam. Menjél, nem is értem, hogy miért jelented ezt be, egyáltalán nem érdekel, hogy mit csinálsz. A lakásban végre csend és béke honolt, a nap simogatta a pocakom, az ostoba galambok pedig oda-vissza röpködtek az ablak előtt. Na, de ha rájövök, hogy kell kinyitni az ablakot! Véget vetek én ennek a röpködésnek. No, de elkalandoztam kissé. Szóval, már vagy egy órája élveztem, hogy egyedül vagyok, amikor meghallottam, hogy zörög a kulcs a zárban. Felkeltem, és egy hatalmas nyújtózkodás után a folyosóra sétáltam, reménykedtem benne, hogy kapok valami ajándékot, vagy legalább valami finom kaját. Az ajtó kinyílt… és akkor megláttam. Ördögi szerkezet, minden pontja veszélyt rejt, ráadásul még mozog is. Az emberem mellett jött be a lakásba, ő láthatóan nem félt tőle. Biztos voltam benne, hogy szövetkeztek ellenem, hogy megtörjék a hatalmam. Nem is képzeltem, hogy az emberem erre vetemedhet. Elszaladtam. Nem fogom szégyellni magam emiatt, a büszkeségemnél fontosabb az, hogy túléljek. A teraszra menekültem. Ott van egy összecsukott ágy, amibe még pont kényelmesen beférek. Bíztam benne, hogy ott nem tudnak elérni. A lakásból folyamatosan zörgés hallatszott, nem tudtam, hogy pakol az emberem, vagy valamilyen gazságra készül ellenem. Ahogy a szobájának ajtaja becsukódott, felvérteztem magam némi bátorsággal, és előjöttem a rejtekhelyemről. Sehol senki. Óvatos léptekkel közelítettem meg a folyosót, készen arra, hogy szükség esetén azonnal visszameneküljek. Vibrált körülöttem a feszültség, a farkincám vastagabb volt, mint a fejem. Minden lépés amit megtettem megfontolt és kiszámított volt. Már majdnem megnyugodtam, amikor ismét kinyílt a szoba ajtaja, és megjelent benne az emberem. A nyakamba kaptam a lábaim, rohantam ahogy csak tudtam, bár az elindulás kicsit nehézkes volt a csúszós kövön. Hallottam, hogy az emberem kacag. Féltem. Olyan fiatal voltam még – és vagyok még most is -, nem volt fer, hogy a végzet máris elérjen. Az összecsukott ágy végében megjelent az emberem keze, és kihúzott a biztonságot adó rejtekhelyemről. Kapaszkodtam, kapálóztam, de semmi sem segített. Ahogy a vállára emelt, már felkészültem a legrosszabbra, de aztán megéreztem a hátamon végig simító kezét. Jól eső érzés árasztotta el porcikáimat, átadtam magam a simogatás élményének, felelőtlenül leengedve minden védelmemet. Kinyújtottam a lábaim az emberem vállán, és a nyakába fúrtam az arcomat. A keze ütemesen simogatta a hátam, éreztem, hogy szépen, lassan elnyom az álom. Úgy döntöttem, hogy egyelőre megkegyelmezek neki és a kis barátjának. Lássuk be, nem tudna nélkülem élni.

 

Kiemelt kép forrása: Ella

Szerző:

Blue
Könyv és film mániás, aki egy egész csokorra való vasat tart a tűzbe. Játékfejlesztő, író, blogger, vlogger...amit csak el lehet képzelni.

Szólj hozzánk!