Élni, veled!

Élni, veled!

“Egyedül lenni, úgy már voltunk!” 

– Kiscsillag

A napokat számolom, mennyi ideje élünk így, együtt, testestől-lelkestől és már nem tudom elképzelni, milyen volt nélküled. Mint egy szimbiózisban, amit bár két különböző egyed alkot, mégis egymásra utalt szoros együttélésben élnek, közös létezésben. 

Arról keveset beszélnek, milyenek az együttélés árnyoldala. Milyen, amikor egy veszekedés után a falakból is a bántó szavak verődnek vissza. Mikor egymásnak hátat fordítva fekszünk egy ágyban és azon kattog az agyunk, hogy bár megbántottuk a másikat de dühvel nem tudunk elaludni a szívünkben és vajon, hogy tegyük meg az első lépést a békülés felé?

Amikor semmi kedvem mosogatni és persze neked se, de te hamarabb elkezded mert nem bírod elviselni a mosatlan poharakat és rettentően utálod, hogyne utálnád, hisz én is utálok mosogatni és nem is hallottam még olyanról, aki szeretne.  De te nekilátsz és eltünteted az egész kupacot. Persze attól meg én mászok a falra, amikor látom, hogy a nadrág a földön hever, egy póló a nappaliban, a zoknik elhagyott párjaiért pedig mindig mondok egy Miatyánkot, de eddig ez sem segít, hogy megtaláljam a másik felüket. Aztán csak végigsétálok a házon, felkapkodom az elhagyott ruhadarabokat és bevágom a mosógépbe, miközben azon gondolkodom, neked miért nem megy a szennyes kosár használata? 

Ezekről a súrlódásokról kevesen szeretnek beszélni, mégis megtörténik. Persze ettől nem szeretlek kevésbé, csak ha rossz napom van könnyebben kapom fel a vizet – ahogy te is. És, bár hiába követed a férfielvet – ha megkérdezem mi bajod te azt mondod semmi – akkor is látszik rajtad, ha valami bánt. Ilyenkor meg úgy is azon csattan minden, akit szeretünk. Mégis, ezeket a napokat sem cserélném el semmire, mert rettentő volt egyedül a fájó szívemmel, mert egy ilyen nap is százszor többet ér, mint bármilyen magányosan töltött este. 

kép: favim.com

kép: favim.com

Hogy is létezhetnék már egyedül? Sehogy sem. 

Éltetnek a közös percek, mert bár nagyon rossz a humorom, téged mindig sikerül megnevettetnem. Ha úgy érzem bánt a világ, személyi motivátorrá változva felépíted a lelkem és újra útnak indítasz minden reggel, táplálva a reményeim. Mikor hajnalban hazaérsz munkából, már a kulcscsörgésre felébredek, mégis azt várom a legjobban, hogy bekússz az ágyba és kiflikként aludjunk tovább – veled tudok csak álmodni. Mikor esténként már fáradt vagyok, mégis erőt veszek magamon, hogy vacsorát főzzek, mert nincs attól léleksimogatóbb, mint ha látom, hogy ízlik a főztöm – szeretek gondoskodni rólad. Szeretem hallani, ahogy énekelsz a lakásban – az alsó szomszéd már tuti tudja, hogy mikor zuhanyzol – én meg csak ülök a laptop előtt és nevetek, hogy ebbe a bolondos énedbe újra és újra beleszeretek. Apróságokból érzem a szereteted, mint mikor kakaót veszel nekem reggelre mert tudod, hogy szeretem vagy értem jössz az esőben, hogy ne ázzak meg. És nevezzenek százszor is naivnak, butának vagy bármi másnak, miattad tudom az értékeim, tőled kapok erőt az igazságtalanságokkal szemben.

A szíved  és a lelked szeretem a legjobban. 

Mindig azt mondod, hogy vegyél egy marék jót és egy marék rosszat, keverd össze és ez az élet. Azt hiszem az együttélés és a szerelem is ilyen. És bár sokan nem értik, hogy szerethetlek ennyire és talán téged sem értenek, hogy szerethetsz egy ilyen bolond, macskamániás lányt, de talán ez a varázslat az egészben. Nincs magyarázat rá. Az ember csak érzi ezt a felfoghatatlan érzést a szívében és átugorja a rosszabb napokat, aztán meg lubickol a jókban. Nem tekint haraggal a másikra ha hibázik, csak elfogadja olyannak, amilyen. A jó és rossz tulajdonságaival együtt. 

Amikor ma elhagytuk a csokim a bevásárlóközpont parkolójában te meg azt mondtad keressük meg és meg is találtad a földön, csak arra tudtam gondolni, hogy talán nem is kell, hogy mások értsék a szimbiózisunk. Elég ha mi értjük.

Megéljük és ápoljuk. 

Szerző:

Babrik Alexandra
"láttál már farkast, aki rosszul alszik a birkák véleménye miatt?"

Szólj hozzánk!