Ebben az esős őszi időben, annyira szeretek emlékezni a múlt szép dolgaira, hogy sokszor belefeledkezem abba, amivel etetem jelenem szürkeségét. Ez a magányos katica és ezt teszi az alább olvasható versemben…
színes requiem egy katica-feleségért
fűszálakra festi szerelme képét
esti katica buszmegálló sarkán
erezet rezeg nem tré portréért:
pollen-festmény (kerete: sár a padkán)
majd csaholó utolsó járat perce
hull mellé s tol éjre csillagokat
nyugalomért itt stoppoló ujjperce:
bogár-impresszionizmus csalogat
előbújik Hold öle e szeánszhoz
átvilágít holt zöld arcot (múzsa él)
hajnalig pettyes ártiszt már nem fél
művész-kúra repíti vissza múltba
ott újra épít virágszirom házat
illat-mázban párja gyermeket áztat
