Mit kell ilyenkor érezni? Mit illik, vagy mit szabad? Két hete még azt éreztem, hogy most már minden álmom teljesült… és akkor így ennyi? Hogy tehet bennem fel több kérdést egy olyan ember elvesztése, akivel életemben kétszer találkoztam? És hogy fájhat jobban az űr, mint más közelebbi hozzátartozók elvesztésénél. Hogy menthet meg valaki egy könyvén keresztül? Mi az, hogy még pont láthattam, még pont beteljesíthette azt a kívánságom, hogy készüljön rólunk egy közös kép, és a kezébe adhassam a könyve magyar változatát. Persze ez is csak egy állomás számára. De mennyi mindent nem írt le, amit még leírhatott volna. Elvégzett mindent, amit el kellett. Annyit adott számunkra, amennyit be tudtunk fogadni. Eddig is végtelenül hálás voltam a találkozásért, de most értettem meg a valódi értékét, hiszen nem lesz soha már. Köszönöm a saját bátorságom, hogy hallgattam a szívemre, és nem halasztgattam, hogy majd legközelebb. És mertem hinni benne, hogy mi találkozni fogunk. Felfoghatatlan véletlenek és csodák! Köszönöm!
Nem tudom, hogy mennyi ideig ültem a folyó partján. Mellettem egy hatalmas sziklafal, aminek a tetejére másztam fel, mikor borzalmasan mentek a dolgok. Most pedig mintha egy egészen más életbe csöppentem volna. Megkerestem a mobilomban azt a meditációs zenét, amit még Ő mutatott nekünk. Két hete. És néztem, ahogy lüktet a folyó. Ahogy lüktetnek a növények. Valahogy minden eggyé vált és én arra gondoltam, hogy talán mégis igaz lehet az, hogy ha meghalunk csak valami ismeretlen erő kiterjesztései leszünk, és képesek leszünk átölelni mindent.
Bár rengeteget olvastam róla, arról eddig fogalmam sem volt, hogy mennyi szál fűzte őt Brisbanehez. Talán azon a hétvégén pont itt futott. Elvégre csak pár percre volt a szállodától, ahol éppen ültem. Ahol próbáltam meglátni azt a nagyságot, amit elénk szeretett volna tárni. Milyen aprók is vagyunk, és mennyi problémát élünk meg úgy mintha az életünk múlna rajta. Aztán átváltott az agyam és arra gondolt, ha hazaérek még el kell mosogatni, és talán beletekerek ebbe a meditációs zenébe. Képtelenek vagyunk kikapcsolni…
Mikor elveszítek valakit mindig felteszem magamnak a kérdést: vajon mindent megtanított, amit meg kell? És vajon mindent megtanultam, amit meg kellett?
Két héttel ezelőtt azt éreztem, hogy most már minden álmom teljesült.
Aztán egyszer csak ez az ember, illetve ahogy ő mondta, ez a földi test örökre elaludt. De a lélek, a fénye megkezdte az átalakulását. Egy másik pályára lépett.
Millió kérdés ugrik be folyton, hogy de hogyan? Meg, hogy találkozni kellett, de miért… vagy mi van, ha véletlen.. vagy csak mi akarjuk látni az összefüggést. Felfoghatatlan tényleg, hogy ott ültem két hete és dobálta a színpadról a narancsot a nézőknek, és nevetett magán, hogy olyan, mint egy gyerek, és még a nyelvét is kinyújtotta ilyen csíntalanul… És egyszerűen ugranak be az apró képek, hogy mellettem ült egy nő és biztattam, hogy álljon sorba aláírásért, mert soha nem lehet tudni, hogy mikor lesz lehetősége és ő mégsem állt sorba… Én meg igen. És minden álmom teljesült. És a megérzéseim is abban a közegben annyira felerősödtek, mintha tényleg egy ilyen magasabb rezgésszinten lettem volna. Nem volt számomra tétje a dolognak csak belül éreztem, hogy mit kell tennem, és a valódi boldogságot követtem. Ami apró dolgokból épült fel. Csak engedtem, hogy vigyen. Ez az ember tele volt élettel. Mikor vége lett a második napnak, akkor csak hátradőlt a nagy fotelben, és annyit mondott ahhh… mint aki egy nagy terhet tett le… Az volt az egyetlen pillanat, mikor idősnek láttam őt. Ott voltak a lányai, Sky énekelt neki… és tudod nem tudom, hogy láttunk-e már olyan szeretetet, olyan kötődést. Azt mondják, hogy ezek a dolgok nem látszanak. De ez látszott, ez akár tapintható is lehetett volna. Egyetlen olyan tiszta embert sem ismerek, aki úgymond a helyébe léphetne most bármilyen szinten. Egy teljesen hiteles ember… Aki tele volt örömmel és békével meg szeretettel. A legnagyobb tanítók úgy tanítanak, hogy csak élnek.
Drága Wayne Dyer, aki annyi mindent adtál és tanítottál, aki megmentett magamtól, függőségeimtől, aki megtanított a valódi megbocsátásra, az isteni szeretetre, aki új életet adott és új országot… hiszem, hogy most csak egy újabb utazást kezdtél meg!
Én jöttödre vártam, s te megérkeztél. Jöttödre vártam, s tudtam, aki érkezik, tovább is áll. S hogy a kettő között a szívemen áthaladtál? Részemről a szerencse!
love.
Korábbi cikkeim Wayne Dyerrel kapcsolatban:
Aki pedig még nem ismerné itt a Shift videó!