Én, Leonardo – A fény születése

Én, Leonardo – A fény születése

2016. augusztus 12-én, Nyíregyházán a Szabadtéri színpad adott otthont az Én, Leonardo – A fény születése című előadásnak.

Az előadásról:

„Zseniális művész, látnok tudós, nagyratörő építész, de milyen EMBER volt Leonardo da Vinci? Miből élt, kit szeretett, hitt-e Istenben? Az ExperiDance Production új táncjátéka ezeket a kérdéseket tárja fel, bemutatva a Leonardo életút kevésbé ismert, ellentmondásosan izgalmas epizódjait… Leonardo da Vinci, a reneszánsz hérosz, kirobbanóan sokszínű tehetségével örökre felszabadította gondolkodásunkat – de nyughatatlan elméje sötét oldalán számtalan befejezetlen művet, céltalan sodródást és magányt találunk. A zseni anatómiáját mutatja be most az ExperiDance Production a legszabadabb művészet, a tánc segítségével egy lélegzetelállítóan látványos új produkcióban. Az Én, Leonardo Román Sándor koreográfiájával, Meskó Zsolt rendezésében és Czomba Imre zenéjével az ExperiDance Production 15. egész estés táncjátéka.”Experidance.hu, http://experidance.hu/repertoar/12
(Forrás)

Személy szerint talán már három éve vágyom arra, hogy vagy egy orosz balett előadásra eljussak, vagy pedig a Ram Colosseumba, ami eddig nem sikerült. Viszont, ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez, tartja egy mondás.
 Amint megpillantottam a Szabadtéri nyár kínálata között ezt az előadást rögtön lefoglaltam a jegyeket, már csak azért is, mert tavasszal nagyon ráfüggtem a DaVinci démonai sorozatra. (Ez itt a reklám helye! Ha valaki nem tudja, mit nézzen, és szereti a misztikus, középkori dolgokat, akkor ez a sorozat nektek van kitalálva.)

Vegyes érzelmekkel vártam a nagy napot, de nem csalódtam.
 Tátott szájjal figyeltem a táncosok mozdulatait, előadásmódjukat, a történetet, a díszletet. Ha szabad ilyet mondanom, mint „író” és „táncos” nagyon harapok a szimbolikára, és nekem fontos, hogy ne csak egy összedobott, hajdobálásból álló mozdulatsor legyen egy koreográfia. Itt szerencsére nem volt semmi ilyen.
 Számomra az egész történet lényege az önkeresés volt, és az, hogy a legnagyobb démonjaink saját magunknak, azok bizony mi vagyunk. Mi határozzuk meg, hogy idősebb korunkban is a múlt sötét árnyai között akarunk-e élni, vagy megpróbálunk a jó dolgokra visszaemlékezni, arra, hogy le tudjuk győzni az elénk táruló akadályokat.
 Azt a részt, amikor Leonardo találkozott a festészettel én nem tartottam túl jónak, viszont engem megvettek kilóra azzal a képpel, amikor a fiatal és az agg DaVinci „találkozott egymással”, illetve ennél jobb koreográfiát, ami a testiséget, a vágyat, a férfi-nő kapcsolatát jeleníti meg, még nem láttam.

Spoiler mentesen csak ennyit merek írni. Akik táncolnak, szerintem ők mindenféleképpen egyszer ruházzanak be egy ExperiDance előadásra, utána tuti, hogy szerelmesek lesznek a színházba, de azok számára is kellemes kikapcsolódást nyújthat, akik annyira nincsenek elmélyedve a tánc világában.

Szerző:

Rehó Bianka
"Ha mindenki meg lenne elégedve önmagával, nem lennének hősök a világon." /Mark Twain/

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás