Én vagyok a pillangólány…

Én vagyok a pillangólány…

Nem hagyom magam, mert olyan lettem végre,
mint a lepke, akit megvadít egy villanykörte fénye.

Minden készen áll.  A csomagok már ajtóban várnak, de én még itt állok és  lehunyom a szemem. Látom, hogy most valami igazán új dolog kezdődik el. Pillangók cikáznak a hasamban, a félelem árnyai járják át a lelkemet. Mégis, mosolyognom kell minden egyes alkalommal, mikor arra gondolok, hogy valami új vár rám. Mert ilyen vagyok én. Egy lány, aki vágyik az ismeretlenbe, aki hajnalig táncol a szivárvány színei alatt, aki mer élni. Mégsem ilyennek ismernek az emberek. Félelmekből, megfeleselési kényszerből és önbizalomhiányból egy olyan magas várat építettem magam köré, hogy lassan azon kaptam magam, hogy én sem látok ki felette. És megfojtott ez a fal, ez az egész élet. Két kézzel kapartam a szabadság után, amire titkon mindig is vágytam. És most itt van. Kibontom a szárnyaimat és szállok egészen az égig hátam mögött hagyva az ezer éves váram falat. Nem köt ide már semmi. Az otthon most már nem a négy falat jelenti számomra, hanem az íriszek sokszínűségét a nevetések harmóniáját. Ott vagyok otthon. Olyan emberek között, akik élnek. Akik nem félnek pillangóként a fellegekbe szállni és megmutatni a szárnyaikat másoknak.

The-fantasy-girl-incarnation-of-butterflies-rose-petals-falling_1920x1200

Vágyakozóan tekintek az ismerős ismeretlenbe. Újjászülettem a régi testemben és zsizseg bennem minden atom. Innentől kezdve semmi sem állhat az utamba. Nincs lehetetlen előttem. Mindenre képes vagyok, mert én vagyok a pillangólány a felhők közül. Én akarok lenni, aki majd utat mutat a többieknek, aki majd lámpást ad a kétkedők kezébe, aki segítő jobbját nyújtja az elesetteknek. Részese akarok lenni a nagy egésznek, ami minket embereket egy családdá tesz. Boldog akarok lenni és elégedett. Mosolyokat akarok adni minden velem szembejövő embernek. Én pedig egész leszek, hegekkel a karomon. De büszke leszek ezekre a forradásokra.

 

…kinyitom a szemem és kezem a bőröndömért nyúl. Erősen fogom, hisz ebben a barna kopott táskában az összes emlékem benne van. Csak ezt viszem magammal a nagy útra. Végül izgatottan sóhajtok még egyet aztán kitárom türkizkék pillangószárnyaimat és megcélzom a fellegeket.

Szerző:

Örökösen kutatok valami megfoghatatlan iránt. Amiről csak néha hallani suttogásokat. Szeretni vágyom, gyűlölni nem tudok. Soha, senkit, semmiért. Emberek formálnak, gyúrnak össze napról-napra. Öleléseik, néma megértéseik, mosolyuk, csókjuk tesz azzá, aki vagyok. Egyébként örökös álmodozó, színtévesztő és lila mániás, aki nem tud és nem is akar egy olyan világban élni, ami nem az övé.