…érdekel a lélektan, a humor, a romantika, és minden, amitől ember az ember – interjú Aux Elizával

…érdekel a lélektan, a humor, a romantika, és minden, amitől ember az ember – interjú Aux Elizával

Mai interjú alanyom szemtelenül fiatal. Aux Elizával több fórumon is találkozhattatok már, például a Kedves Könyvek blogoldalon, ahol legfrissebb olvasási élményeivel, könyvajánlóival és különböző írókkal készített interjúival örvendezteti meg az olvasókat, a Premissza blogoldalon, ahol írástechnikai és íróiskolás élményeiről számol be, illetve egy 365. napos kihívást osztott meg a vállalkozó szellemű pennaforgatóknak, illetve nemrég belevágott egy olyan blogoldalba is, ahol legújabb írásait, novelláit és regényeit olvashatjuk majd a közeljövőben. Ám nemcsak az írás területén ilyen lelkes Eliza! Cselenyák Imre A sivatag hercegnője című könyvének is ő tervezte a borítóját, így már a könyves boltok polcain is megcsodálhatjátok a fiatal tehetség egyik alkotását.

Egy sokoldalú és aktív leányzóval állunk szemben, aki nem volt rest az interjú során is lelkiismeretesen felelni minden kérdésre. Fogadjátok szeretettel a leendő regényíró kisasszonnyal készített interjúmat!

Mesélj kicsit magadról! Hogyan jött az ötlet, hogy alkotni kezdj?

1999-ben születtem Egerben, és amióta ismerem a betűket, történeteken dolgozom.

Szerintem az írók kettős életet élnek. Fizetik a számlákat, írják a dolgozatokat, miközben sárkányokkal harcolnak, tündérekkel táncolnak és világokat teremtenek. Talán ezért is tartom az írást a legmenőbb dolognak az életemben.

Magyar tanár-könyvtáros tanár szakos egyetemi hallgató vagyok, szívügyem az ifjúsági irodalom. Főként YA műveket írok és olvasok, érdekel a lélektan, a humor, a romantika, és minden, amitől ember az ember.

Célom az írással, hogy érzéseket adjak át, szórakoztassak, és kiszakítsam az olvasót a valóságból.

Tizenegy éves voltam, amikor beszippantott a Harry Potter világa, és eldöntöttem, hogy én is ilyen jót akarok írni. Minden akkor kezdődött. Megírtam egy elég hosszú fanfiction regényt, aztán még pár kisebb novellát. Egy idő után éreztem, hogy ez nem lesz elég, nekem több kell. Ekkor kezdtem saját világokat alkotni.

Mesélj a művészetedről! Mit jelent számodra?

Az írás az életem. Szerintem soha semmit nem vettem még ilyen komolyan. Azt szeretném, hogy az írás a hivatásom lehessen, és egyszer profi váljon belőlem.

Mi az, amit adni tudsz az embereknek, azáltal amit csinálsz?

Érzéseket. Kalandot. Legalábbis én ezeket élem át, amikor írom a történeteimet, és csak remélni tudom, hogy eljutnak az olvasókhoz. Néhányan mondták, hogy sírtak, miközben egy-egy novellámat olvasták. Ennek azért örültem, mert én is sírtam rajtuk, így gyakorlatilag egy novella összehangolta két ismeretlen ember érzéseit, és ez szerintem ez csodálatos dolog.

Van valaki, akire felnézel, esetleg olyan művész, akit példaképednek tekintesz? Ha van kedvenc idézeted, oszd meg velünk!

Külföldi írók közül Sarah J. Maas és Virginia Andrews, magyarok közül pedig On Sai érdemel kiemelést. Mindannyian élik az álmot, rengeteg szuper könyvet olvastam tőlük, írás terén rettentően sokat tudnak, én pedig csillogó szemmel felnézek rájuk emiatt. Sarah J. Maas világalkotása, Andrews mélylélektani ifjúsági regényei és On Sai lehengerlő humora mindent visz. Én is ilyen jó akarok lenni.

Mi az, amire a legbüszkébb vagy, mióta ezzel foglalkozol?

A fejlődésemre. Sokan hiszik, hogy az íráshoz eleve tehetség kell, és nem lehet tanulni. Ez nem igaz. Engem a Könyvmolyképző Kiadó íróiskolája tanított meg erre, és mind a mai napig azon vagyok, hogy fejlesszem a képességeimet, gyakoroljak, tanuljak, mert, ha a zenész mehet zeneiskolába, egy író is tanulhatja a saját mesterségét. És ez nekem nagyon sokat jelent. Hogy mindig van hova fejlődni, hogy egyszer elérhetem a csillagokat, ha eleget teszek érte.

Mi inspirál, vagy motivál a mindennapokban?

A NANOWRIMO. Ez egy írós kihívás, a lényege, hogy egy hónap alatt meg kell írni egy egész regényt. Vagy novellát. Vagy amit eltervez az író. Elsőre nehéznek tűnhet, és igazából az is. Marha nagy kitartás és odafigyelés kell hozzá, de a végeredmény szempontjából megéri, mert előrébb jutok. Ezen kívül ad egy önbizalomturbót is, hogy sikerül megcsinálni a kihívást. Pár hónapja hatalmas válságba kerültem, mert nem akartam leírni azt, amiről tudtam, hogy rossz. A baj az volt, hogy azt elképzelni sem tudtam, mi lehet a jó megoldás. Ezért nem írtam semmit. És egy írónál ilyen nincs. Úgyhogy most csinálom a NANOWRIMÓT, és mindent leírok. Nem érdekel, hogy rossz. Majd javítom. De legalább van valami.

Továbbá hálás vagyok az Apolló Tintafoltjai íróközösségnek is, amiért a tagok tartják bennem a lelket, és rugdosnak előre. Igazi élmény hozzájuk tartozni.

Mi az, ami boldoggá tesz?

Most azt kellene mondanom, hogy az írás az, ami boldoggá tesz. Sajnos ez csak részben igaz. Egyrészt imádom a saját világaimat, és nagyon szeretem, amikor áradnak belőlem a szavak, és úgy érzem, a kezem mindjárt feladja, de nekem írnom kell.

Ugyanakkor ezt általában bizonytalanság követi, mert nem tudom, megüti-e a színvonalat az írás. Szomorúság pedig akkor jön, ha ez nem sikerül, és nem tudom, hol vagy hogyan javíthatnám a hibát.

Viszont az, ha sikerül olyat írnom, ami nekem és másnak is tetszik, akkor ugrálok örömömben. Nekem nagyon fontos minden olvasóm, és nagyon boldog vagyok, amikor írják, hogy az, amit írok, számukra is értékes.

Mik a további céljaid ezen a téren?

Írósuli. Írósuli és írósuli. De tényleg. Addig akarok tanulni, amíg el nem érem a kiadási szintet, sőt, még utána is tanulni akarok, hogy azt meg is tudjam tartani. Regényt és hosszabb novellákat szeretnék írni. Én eredetileg regényíró lennék, csak a regények még ott porosodnak a fiókban (szó szerint, mert kézzel írom az első vázlatokat), és átírásra várnak. Most novellákon gyakorlom az írást, de nem nyugszom, amíg el nem jön a regény ideje.

Szóval összességében írni, tanulni és mosolyogni szeretnék.

Köszönöm az interjút és sok sikert az írói pályán!

Elérhetőségek:

2019. január 09. Aranymosás Irodalmi Magazin: Palacsinta (novella)

2018. november 21. Aranymosás Irodalmi Magazin: Aki a sínek közé szorult (novella)

Facebook olvasói csoport

Könyves blog

Frissen nyílt írói oldal