Korábban már írtam egy ajánlót Cintia világáról, amely egy egészen egyedi, csodálatos szemszögből mutat rá a mindennapi életünk finom villanásaira. Azóta több kérdésemet is megválaszolta, így végre ti is megismerhetitek őt.
A jelentkezésedkor, illetve a blogodon viszonylag kevés információt adtál meg magadról. Mesélnél egy kicsit arról, milyen is vagy te?
Mostanában, ami leginkább meghatároz engem, az a szociális munkás identitásom. Hiszen jelenleg szociális munkát tanulok a szegedi egyetemen, amire igen büszke vagyok. Egyébként megjártam a magyar szakot is, 1,5 évet bírtam, de otthagytam. Erről ennyit. Néha hétéves kisfiú, hajléktalan, kóbor kutya vagy nyolcvanéves rabbi. Mindegyik én, de egyik sem.
Mióta foglalkozol az írással? Hogyan kezdődött?
Tizenkét éves koromban egy Munkácsy festményről írtam valamit. Akkor kezdődött.
Mi indított el a blogírás útján?
Szeretnek eltévedni tőlem a tárgyaim és az írásaim, így kellett egy hely, ahol összegezve megvan minden.
Úgy láttam, egy ideje nem került fel új bejegyzés. Szünetet tartasz?
Vagy szünetet tartok vagy vége, nem tudom. Úgy vélekedek erről, ha valami piszkál, mint egy szálka, akkor keletkezik egy szöveg. Ezek szerint most nem karcol semmi, nincs mit írni. De nem tudom, mikor lesz a következő – lesz, nem lesz.
Mi inspirál?
Az emberek, hangulatok, napszakok, fények, szavak, tökéletlen dolgok.
Nagyon fontos szerepet kapnak nálad a színek. Ez tudatos, vagy velük tudod a leginkább kifejezni az érzéseidet?
Tudatos akkor lesz, amikor már leírom. Ha valamit vissza akarok idézni, akkor csak színekkel és hangulatokkal tudom. Néha elmosódottak, néha élesek.
A legtöbb írásod műfajilag talán a szabad vershez áll legközelebb. Te hogy gondolkodsz róluk?
Nem elemezgettem még a szövegeimet ilyen szempontból – ami lehet, hogy furán hangzik, főleg, hogy magyar szakra is jártam. De nem szeretek boncolni. Inkább úgy mondanám, érzéseket domborítok ki. Valahogyan. De hívhatják szabad versnek, beszédnek, mondatoknak, bárminek.
Úgy tudom, nagyon szereted a gyermekmeséket, sőt gyűjtöd is őket. Miért pont a mesék? Mesélnél a gyűjteményedről?
Szeretem a mesét, mert más világ. A gyerekek számára mégsem, ők így képezik le a világot. A Lázár Ervin-mesék a kedvenceim, ebből van a legtöbb. Csodálatos a nyelvezete, ahogyan magyaráz, lefest. Lehet, hogy ez az egyik nyugvópontom.
És a fogkrémfüggőséged? 🙂
Szeretem az ízét. Bármikor, ha kedvem támad hozzá, van a táskámban egy tubussal.
Szuperszenzitívként hivatkoztál magadra, és ugyanezt érzem visszatükröződni az írásaiból. Mit gondolsz, ez pozitív vagy negatív adottság?
Ameddig ilyen mélyen letapogatom a világot, a magam számára, addig pozitív. A hivatásom szempontjából is pozitív. Viszont ezt már gondozni kell, állandó önreflexiót igényel. Az emberi érintkezéseim szemszögéből már nem érdekel. Felszínes kapcsolatokat nem ápolok, csak esetlegesen. Nincs rá időm. Van, aki megsértődik emiatt. A kapcsolataimban elfogadást szeretnék, mint mindenki.
Bérczesi Robi a példaképed. Miért tartod különlegesnek őt? Találkoztál már vele személyesen?
Nem nevezném a példaképemnek, szimplán csak keresem az olyan embereket, akik hasonlóan érezhetik a világot, mint én. Sajnos még nem beszélgethettem vele személyesen.
Mit jelent számodra az írás?
Festészet. Érzed vagy nem érzed. Számomra ez ilyen egyszerű.
Cintia blogján érdemes továbbra is nézelődnötök, én pedig őszintén remélem, hogy hangja nem némul el, és megörvendeztet még minket hasonló szépségekkel a későbbiekben is.
Köszönöm az interjút!
