És Te élsz még?

És Te élsz még?

 

,,Sok ember  már 25 évesen meghal, de csak 75 évesen temetik el őket.”-ezt a manapság szállóigévé vált gondolatot Benjamin Franklin mondta,  nos  tudott valamit.

Saját bőrömön tapasztalom, hogy mire értette ezt a kijelentést. Jelenleg pont 25 éves vagyok, hátam mögött, több évnyi önfejlesztő könyvvel, hanganyaggal és filmmel. És mégis, mostanában mintha valahogy másképp élném meg a kudarcokat, valahogy nyomot hagynak már bennem. Ez az az életkor, amikor először szembesülsz azzal, a  társadalmi normával, hogy: „Ennyi idős vagy és még nincs férjed, lakásod, autód, gyereked és százezreket fizető munkád???? Hát de kérlek, mit csináltál eddig?”

És a kérdés fejbevág. Most először talán életed során. Hogy mit csináltam? Kerestem magam. Még mindig ezt csinálom. Mert én nem akartam beállni a sorba, és valószínűleg nem is fogok. Nem mintha bajom lenne ezzel a bizonyos sorral, egész egyszerűen, csak ez nem az én sorom. Meg úgy alapból utálok sorban állni… Nekem az túl kötött, túl korlátolt, én ott megfulladok.

tumblr

Nekem egész egyszerűen mást jelent a boldogság, nekem a szabadság a lételemem. Kell, akár a levegő. Én imádok ugrálni  a pocsolyákban egy nagyobb eső után, a kávéról mindig leeszem a habot, nem tudok szépen enni dinnyét sem, a pizza csak kézzel esik jól, ha meglátok egy aranyos kutyát muszáj megsimogatnom, szívesen beszélgetek idegenekkel a buszon ha éppen úgy van… Szóval csupa „felnőtlen” dolgot csinálok. Mármint a társadalom szerint „felnőtlen”. Szerintem nem az. Szerintem csak próbálok örömet találni egy adott pillanatban és szerintem sokkal inkább élek, mint a nagybetűs FELNŐTTEK.

Mikor beszélgettél egy olyan FELNŐTTEL, aki boldog volt, de úgy igazán? És nem szidta a rendszert, a párját, a munkáját, a családját, a szomszédját vagy a pénztárost a boltban? Nem panaszkodott, hanem elmondta, hogy miért is szép ez az élet? Volt ilyen? Nekem kevés…

Ha a felnőtté válás kötelező velejárója az életről való lemondás, akkor én köszönöm szépen nem kérek belőle. Nem a családból, a munkából, a házból és az autóból nem kérek, hanem abból, ahogyan idáig eljutunk.

Én is kaptam a pofonokat rendesen,  sőt kapom most is hidd el, és valóban, néha nehéz túljutni, a mindenki hagyjon békén időszakon, de még mindig túljutok, mert túl akarok. És ez a kulcs, az akarat. Akarj élni, akarj álmodni, akarj hinni a csodákban, magadban vagy bármiben. Akard a boldogságod, ne függj másoktól, hisz a saját boldogságodat csak Te teremtheted meg. Teremts hát!

Ha szeretnétek még több gondolatot olvasni tőlem, megtehetitek a facebook oldalamon és a blogomon is.

Képek:https://www.tumblr.com

 

 

 

Szerző:

András Viki
Bonyolult ember, egyszerű döntésekkel, őrült érzésekkel

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás