Eufória – Interjú Méhes Alexandrával

Eufória – Interjú Méhes Alexandrával

Múlthéten bemutattam nektek Alexandra, Eufória – nevű blogját, most pedig kifaggattam picit. Olvassátok szeretettel, érdekes személyiség!

Miről szólt az első bejegyzésed? Miért kezdtél el írni?

Régebben hagyomány szerint kéthetente meglátogattuk a nagyit, amikor is degeszre ettük magunkat sütiből, majd mindezt egy fahéjas kávé/tea és egy kellemes könyv mellett kipihentük. Három évvel ezelőtt pont egy ilyen délutánon a nagymamám almás-fahéjas teája mellett jutott eszembe, hogy mindezt meg kellene írnom a teával és az ódivatú hétvégi pulcsimmal együtt. Erről is szólt az első bejegyzésem, ami egy nyugodt, meghitt hangulatú tárcanovella volt (talán ez a legideálisabb szó rá), pontosan 2010 novemberében született. A b13 oldalon kezdtem megvalósítani önmagam, de nagy elkeseredésemre pár hónapja az oldal megszűnt és minden addig lejegyzett gondolatom odaveszett.
Az írás megnyugtatott, ahogyan attól kezdve mindig. Hetek, hónapok múltán mosolyogva olvastam vissza mindegyiket.

Mi az, ami most motivál mikor írsz – mi ad ihletet?

Hangulattól függetlenül vezetem az oldalam, persze egy eseménydús nap után, vagy akár feszült, indulatosabb állapotban közelebb vagyok az elképzelt világomhoz, így kreatívabban tudok írni. Bármi képes megihletni – egy elkapott mondatfoszlány a buszon, egy órán hallott szó, egy éjszakai álomkép vagy akár a suliból hazafele jövet látottak. Gyakran elalvás előtt jut eszembe egy-egy elképzelés, amit azonnal le is jegyzek, akár a hajnal közepén mielőtt még elpárologna belőlem. Később történetet építek köré, beleillesztem az életembe, a most történekbe úgy, hogy az rám jellemző legyen és leírja mindazt, amit érzek/tapasztaltam.

Számomra a leírtak olyanok, mint egy mérleg – pozitív és negatív bejegyzések váltogatják egymást – köztes állapot nincs. Boldogságról vagy épp a szomorú élethelyzetekről könnyebb/szeretsz írni?

Köztes lelkiállapotban ritkán jegyzek le olyanokat, amiket érdemesnek tartok megosztani másokkal. Sajnos legtöbbször egy erőltetett és unalmas maszlaggá válnak előttem a mondatok. Persze leginkább egy zavartalan állapotban szeretek írni, de mindkét helyzetben nehézségek nélkül sikerül, hiszen adott a téma és a cél: feloldozás vagy a pillanatnyi gondtalan boldogság megörökítése.

Az a fajta ember vagy, aki saját kedvére kedvtelésből ír vagy úgymond “öngyógyítasz”?

Abszolút gyógyítani próbálom magam ezzel a szisztémával, számomra ez aspirin a fejfájásra. Az, hogy ezzel levezetem a feszültséget, nem elég, hiszen a dilemma nyitva marad, de kétségkívül felszabadít és szembesít olyan felvetésekkel, amikről eddig nem is tudtam, hogy léteznek. Az írás megmutat olyan tartalmat is, ami nélkül sokkal nehezebben és lassabban jött volna ki belőlem, mert nem tudatosult bennem, hogy mindvégig magammal hordoztam.

Elég kitárulkozó a blogod – egy bejegyzésben említetted, hogy olyan is olvassa, akinek nem kellene. A környezeted tudja, hogy írsz vagy megtartod szigorúan csak magadnak, meg az oda tévedő idegeneknek?

Ezelőtt semmiképpen sem szerettem volna, hogy az ismerőseim tudomást szerezzenek arról, mi jár a fejemben olyankor. Vannak hozzám közel álló személyek, akiknek persze előszeretettel mutogatom a szárnybontogatásaim. Sajnos a továbbiakban muszáj megválogatnom a szavaimat, még ha nagyon el is rejtem a mondanivalóm. Mindenképpen szeretném, ha többen érdeklődnének iránta, de legtöbbször túl képzetlennek és szégyenlősnek érzem magam.

Nincsenek címei a bejegyzéseknek? Miért számozod őket? Miért lett a cím: Eufória?

Nem tudnám címmel illetni a bennem lezajló folyamatos harcokat magammal és a külvilággal, épp ezért számozom őket, mint átélt kihívásokat, majd legyőzött küzdelmeket.
Valójában, amikor megnyitottam az oldalt a címnek nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget. Egy a fakultáción készített feladat válaszaként találtam meg a fiókomban. Később kezdtem rájönni, hogy minden alkalommal, amikor egy olyan verset, könyvet olvasok, ami megérint, vagy akár csak átfutom az oldalam néhány bejegyzését, furcsa, de kellemes érzések kerítenek önmagukba. Talán végül ezért maradt az eufória.

Nagyon egyedi a szóhasználatod – meg a stílus, ahogy írsz. Ki a kedvenc íród, vagy az, akinek az írásai nagy hatással vannak rád, esetleg az írásodra?

Kezdetekben Tóth Krisztina novellái voltak rám a legnagyobb hatással. Megtaláltam egy részem a stílusában, az írásaiban. Sajnos kevés olyan könyvet találok, ami igazán elnyeri a tetszésemet. Szeretem, ha annak, amit olvasok nincs konkrét jelentése, rejtett utalásokat tartalmaz és nem szájbarágós, az író/költő nem fejti ki bővebben mire is gondolt, hanem az olvasónak kell mindazt kitalálni, vagy épp azt jelenti, amit az írás hatására mi magunk elképzelünk. Mindenki mást, ezért is különleges számomra.
Egy évvel ezelőtt fedeztem fel Simon Márton oldalát. Ő az, akit ha olvasok, kedvem támad hasonlót alkotni. Később rájövök, hogy ez ismét nem sikerült, de mindenképpen motiválnak a versei. Felnézek rá a sajátos fogalmazásmódja miatt, magával ragad a közvetlen, könnyed stílusa, amely feszültséget, álmatlan éjszakákat rejteget.

 

Méhes Alexandra

 

“homlokodon csókolok egy apró kis zugot
remélve, hogy így leszünk majd ketten, megint boldogok.”

(Eufória blog)

Köszönjük a válaszokat Alexandrának!

Szerző:

Babrik Alexandra
"láttál már farkast, aki rosszul alszik a birkák véleménye miatt?"

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás