ez most komoly lesz…

ez most komoly lesz…

A mai nap egy olyan telefonhívást kaptam, ami után elgondolkodtam azon, hogy ezen a héten nem fogok bejegyzést írni. Az elmúlt évek során rengeteg embert volt szerencsém megismerni, s valahogy úgy alakult, hogy megtudtam ismerni Őt is. Őt, akivel igaz csak a közösségi oldalakon tudtunk beszélni, de a szívemhez nőtt. A mai nap folyamán pedig értesültem arról, hogy ez az ember úgy döntött, hogy véget vet az életének. Nem búcsúzott el, nem engedte, hogy megpróbáljuk lebeszélni róla. Csendben tette meg, az én szívem pedig darabokra tört.

https://www.tumblr.com

Van egy pillanat az életünkben, amikor mindannyian kifáradunk. Amikor legszívesebben összeomlanánk, s feladnánk a harcot. Néhány embernek ez pár napig tart, majd sikerül kilábalniuk belőlük. Történik valami jó velünk, ami automatikusan meghozzák az életkedvüket ismét. Lehet csupán egy kis szünetre van szükségük, néhány offline percre a szabadban. Az is meglehet, hogy csupán ki kell beszélniük mindezt egy baráttal, s máris megkönnyebbülnek. Ezeknek az embereknek egyszerűen ösztönből jön az, hogy kiszedjék magukat ebből a sötét veremből. Nem vesztegetik azzal az idejüket, hogy szomorúan üljenek a szobájukban és azon gondolkodjanak, hogy hol rontották el a dolgokat.

És ott vagyunk mi, akik folyamatosan ebben az állapotban élünk. Nekünk nem jön ösztönből a gyógyulás. Az agyunk azok része, ami azért lenne felelős egyszerűen nem működik. Mintha valamiféle átok lenne rajtunk, ami megakadályozna minket attól, hogy boldogok legyünk. Persze, mi is tudunk örülni és élvezni pillanatokat, de a hosszú távú boldogsággal bajunk van. Néha egyedül érezzük magunkat, teljesen elveszettnek. Olyan, mintha valahol az óceán kellős közepén lennénk egy hajon, teljesen egyedül. Néha a legnagyobb tömegben is, olyan emberek között, akik szeretnek és támogatnak minket, néha akkor is egyedül tudjuk magunkat érezni. Ez a magány pedig a legrosszabb. Konkrétan fizikai fájdalmat érzel, nem látsz reményt és azt sem tudod, hogy mit kellene magaddal tegyél. Egyszerre érzed, hogy mindened ég, mégis a hideg rázza tested. 

Néhányunk ebben az állapotban ragadnak. S olyan mélyre süllyednek, hogy nem látnak kiutat belőle. Én is itt vagy. Én is, mint mások, elvesztünk. Egy olyan mély állapotban vagyunk, ahonnan csak egyetlen kijáratot látunk. És bármennyire is fáj ezt mondani, s akármennyire is megijeszt, ez az egyetlen kiút az öngyilkosság. Teljesen tisztában vagyok, vagyunk vele, hogy ezzel nem oldjuk meg a gondokat, nem lesz könnyebb, s tönkretesszük a szeretteinket, mégis ott van ez a gondolat a fejünkben. És próbálunk jól lenni, mindent megteszünk és folyamatosan harcolunk. De néha túl nehéz. És belefáradunk.

Hogyha ebben a cipőben jártok, szeretném, ha tudnátok, hogy minden rendben lesz. Csak tartsatok ki. Legyetek erősek, harcoljatok és kérjetek segítséget. Ne hagyjátok, hogy a sötétség teljesen ellepjen titeket. Az élet szép és csodálatos lesz, csak harcolni kell érte. Úgyhogy kérlek szépen titeket, hogy kérjetek segítséget. Ne legyetek gyávák, ne legyetek lusták és ne legyetek azok, akik feladják. Tanuljatok meg harcolni, mosolyogni és boldognak lenni. Mert a legvégén, minden rendben lesz!

Köszönöm, hogy elolvastátok és nem adjátok fel! Harcoljatok velem együtt, hogy egy napon meggyógyuljunk, s boldogok lehessünk. Mert mi is megérdemeljük. Legyetek bátrak és erősek!

 

Az öngyilkosság megelőzhető. Ha bajban van, lelki gondok, sötét gondolatok nyomasztják, kérhet segítséget! 06 (80) 505-505

Kiemelt kép: https://www.tumblr.com

Szerző:

"Olyan sokan vagyunk, akiknek együtt kell élniük azzal, amit tettünk, és amit nem tettünk meg (...). A dolgokat, amelyek nem jól sültek el, azokat a dolgokat, amelyek frankónak tűntek akkor, mert nem láthattuk előre a jövőt. Bárcsak láthattuk volna a következmények végtelen fonalát, amelyeket legkisebb cselekedeteink eredményeztek! De addig nem tudtuk meg, míg a tudás már haszontalanná nem vált." /John Green/