Ezer kartács és ágyúgolyó: Fekete Vitorlák az égen

Ezer kartács és ágyúgolyó: Fekete Vitorlák az égen

A Black Sails jelenleg a 3. évadnál tart. Van pozitívuma a sorozatnak, de rengeteg negatívuma is. Vannak benne mindenesetre jó részek, amik még néha mosolyt is csalnak az arcunkra. Néhol vontatott a cselekmény, s a karakterek sem mindig hozzák az elvártakat. De lássuk mit is nyújt a series.

black-sails-1

Első sorban szegezzük le, hogy aki nagy tengeri csatákra számít és ágyúdörgésre, belezésekre, kardpárbajokra, pisztolylövésekre, az felejtse el. Sőt, maga a story is inkább a szárazföldön zajlik, mint sem egy hajón. Leginkább politikai, hatalmi cselszövéseknek lehetünk tanúi. Valamiért a Starz sorozatoknál, kell nekik 4-5 rész, mire bemelegednek. Ami valljuk be elég nagy luxus egy 8 részes évadnál. Leginkább az első évad buktatója az volt, hogy sokat akartak markolni a készítők, ezért elég sok szálon futott a cselekmény, és sok idő kellett, mire mind összeért. Lehet, ha kevesebb szálon ment volna a cselekmény, de alaposabbak lettek volna, akkor lehet, hogy nagyobb sikernek örvendene az alkotás. És szerintem, el is érkeztünk a legnagyobb negatívumhoz a sorozattal kapcsolatban. Lehet-e valaki kalóz a tengeren, ha nincs hajója? A Fekete Vitorlák megadta a választ. Igen, lehet.

Bármennyire is fura, tényleg keveset vannak hajókon és tengeren, a rettegett fekete lobogó alatt tevékenykedő fenegyerekek. Pont a kalózkodást hiányolom a Black Sails-ből, bár mindannyian tudtuk, mit is fog nyújtani. Összesen talán 3 tengeri csata jelenet volt az első évadban, ami kb összesen fél órás volt. Kaptunk a büdzséből egy CGI jelenetes csatát a pilotban és a fináléban. Ami viszont tetszett, azok a karakterek. Már csak azért is, mert mind léteztek egykor. A megformálásuk néhol azért hagy némi kivetni valót maguk után, de Flint, Vane, Silver, Jack, Gates, Anne karakterei szerintem jól sikerültek. Ugyanezt nem mondhatom el Eleanorról, aki nem tehet róla, de a készítők idegesítőre formáltak. Billy Bones számomra kakukktojás. Nem tudtam a karakterével kibékülni. Valamiért őt akarták a jó fiúnak ábrázolni, ennek ellenére kevés szerepet kapott. Flint, viszont egy nagyon jó karakter, aki látványos húzásokat hajt végre. Ravasz, tettre kész, elszánt, és kimagasló stratéga. Az egyébként a sorozatot illetően még egy plusz pont, hogy a hatalmi harcokban, nem egy, hanem legalább 4-5 fél van, ami elég nagy teret biztosít az árulásokhoz, szövetkezéshez. Zárásként, annyit hozzá tennék a 3. évaddal kapcsolatban, hogy megjelent (az én kedvenc kalózom) Edward Teach, hírhedt nevén Fekete szakáll.

*************** TV PREVIEW FOR JANUARY 5, 2014. DO NOT USE PRIOR TO PUBLICATION.**************From left, Toby Schmitz (Jack Rackham) Zach McGowan (Charles Vane) Clara Paget (Anne Bonny star in Starz Entertainment's series BLACK SAILS. Photo Credit: Starz Entertainment.

Az első évadnál nagyon lelkes voltam, mert mindig is szerettem a kalózok történeteit, legendáit, valamint az első évad finálé is arra biztatott, hogy kitartsak a sorozat mellett. A második évadot már nagyon unottan néztem végig, de még akkor is azt mondtam, hogy na, majd a következő évad, következő rész… az lesz az, amire várok. A 3. évadnál járunk és némileg látni valami fényt az alagút végén.

Szerző:

Bence
1991.december 26-án láttam meg a napvilágot. Zalaszentmihályon élek. Hobbim a fotózás, film/sorozat nézés, sportolás, online gaming. Szeretem a művészeti ágakat mert bármi lehet műalkotás.

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás