“A jó zene populáris, viszont a művésznek is meg kell találnia benne saját magát” – interjú a Fangler’s zenekarral

“A jó zene populáris, viszont a művésznek is meg kell találnia benne saját magát” – interjú a Fangler’s zenekarral

Fiatalos hangzás és lendület, jó hangulat és nem utolsó sorban fantasztikus dalok – elsőként ezek jutnak eszembe a Fangler’s zenekar kapcsán. Ugyan nem régóta követem a munkásságukat, be kell vallanom, nem csak a dalaikkal, hanem a hozzáállásukkal, szemléletmódjukkal, a zene iránti alázatos elkötelezettségükkel máris a szívembe lopták magukat.
K. Fangler Péter, a banda énekese és menedzserük, Salai Kristine időt szakított arra, hogy személyesen is leülhessünk néhány kérdés erejéig.

Beszélnél egy kicsit a zenekarról, bemutatnád nekünk?
Általában azt szoktam mondani, hogy a zenekar másfél éves – ekkor volt nyáron az A38-on a debütáló koncertünk a Margaret Island előtt. Nekik az első önálló, nekünk pedig a bemutatkozó koncertünk volt, előtte ugyanis még csak egy dallal, a Gyere szédülj-jel jelentünk meg. Az egészet Szabó Zoli kollegámmal kezdtük, akihez nagyon régi munka- és baráti kapcsolat fűz, sokat zenélgettünk együtt…

Csak hobbiszinten?
Hobbi, illetve a mostani dobosunkkal, Heller Petivel az Aimingfor Sunday bandában játszottak együtt, és engem is meghívtak egy A38-as koncertre egy vokál erejéig. Végig éreztem, hogy Zolinak eléggé böktem a csőrét, látott bennem fantáziát – és jött az ötlet, hogy csináljunk egy dalt! Ez volt a Gyere, szédülj. Két éve karácsonykor jött ki, és elég sok barátunknak, ismerősünknek nagyon bejött, a nyári koncertünk idején el is kezdte játszani a Petőfi. Annyira sok impulzus ért hirtelen, hogy úgy éreztük, muszáj folytatnunk, így alakítottunk egy zenekart e köré az egész köré. Ezt követte egy hosszabb stúdiós, próbatermes-dalírós korszak, majd felkészültünk a koncertre – és innen számítom a zenekar igazi indulását. Szerencsére azóta nagyon sok minden történt velünk, de hát erről később…

És a többi tagot hogy ismertétek meg?
Az első debütáló koncerten már velünk volt Verók Andris (ugyan még csak helyettesített), és később csatlakozott a bandához Tóth Bandi is, aki most a basszusgitáros; úgyhogy a nyári VOLT fesztiválos koncertünkre már a végleges felállás készült. Megcsináltuk a Live Session-t, majd május végén egy korábbi tagtól megváltunk.

Fangler's

Fangler’s


Tehát azóta változatlan a formáció?

Így van, június óta végleges a Fangler’s. De igazából Zoli, Heller Peti és én itt vagyunk a kezdetektől, viszont szerencsénkre Andrissal és Bandival együtt nagyon jó kohézió alakult ki köztünk – persze ehhez kellett a VOLT fesztivál meg a közös pörgés, amit a bulik meg a felkészülés teremt. Mind az öten részt veszünk az alkotási folyamatban, mindenki beleteszi a magáét, és így a dal tényleg közös. Korábban Zoli és én írtunk, a többiek pedig csak rábólintottak… És persze itt van Kristine, akinek szintén nagyban köszönhető, hogy a Fangler’s most tud működni és haladni előre. Szóval fél éve elindultunk egy úton, amit nagyon-nagyon kemény munka előzött meg, de én nem szeretem siettetni a dolgokat, mindennek megvan a maga ideje. Zolinak nemrég született meg a kisfia, és neki szoktam mondani, hogy hagyja a gyereket mászni. A zenekaroknak is vannak olyan gyerekbetegségei, amiken túl kell esni, hogy mondjuk később úgy emlegethessük őket, hogy Quimby.

Mikor elkezdtétek, már megvolt egy konkrétabb elképzelés, hogy mit akartok, milyen irányba szeretnétek menni?
Zeneileg ez folyamatosan alakul, mert telnek-múlnak az évek, és jönnek a slágerek meg a különböző trendek, de mióta ilyen emberekkel tudok együtt dolgozni, azt gondolom, hogy a jó zene populáris, viszont a művésznek is meg kell találnia saját magát benne. Az a művész, aki csinál valamit, és elvárja, hogy ezért őt milliók imádják, nem jó úton halad. Hiszen az is a dolga, hogy szórakoztasson – persze ne csak a rádiónak írja a dalokat projekt szinten, hogy minél több hírnév és pénz jöjjön be belőle! Valahol a kettő között van az igazság.

És hogy írnád le, hogy pontosan milyen stílust játszotok?
Mindig azt válaszolom erre, hogy jó értelemben vett popzenét. Manapság ez a szó kicsit pejoratív, de én olyanban gondolkozom, ahol nincs sallang, ami nem nyálas, elvégre lehet jó szerelmes dalt írni, ez a téma mindenkit foglalkoztat. Persze bele lehetne menni, hogy indie-alapokon nyugvó, garázs-rockon nevelkedett, de inkább azt mondom, igényes popot.

Hogy néz ki nálatok egy alkotási folyamat, egy próba vagy felkészülés?
Mint említettem, már mindannyian részt veszünk az alkotási folyamatban, bárki hozhat egy ötletet. A szövegeinket eddig én írtam, de tervezzük, hogy a későbbiekben egy másik bandatag vagy egy szövegíró foglalkozik majd ezzel – nem ragaszkodom ahhoz, hogy ott szerepeljen a nevem. Persze szeretnék olyan szépeket írni, mint mondjuk Kiss Tibi… A téma általában az, ami engem épp foglalkoztat – ami egy 24 éves srácnál mit jelenthet? Csajok, szerelem, mindennapok, illetve ami a mindenkori művészeket: baj van a világgal, valami elromlott. A Valami szép című dalunk is erről szól –épp most készült el a klipje-, hogy végre nézzünk körbe, ne felejtsük el felemelni a fejünket, és megnézni, milyenek a háztetők. Reggelente ha eszembe jut, én is próbálok így tenni, és a múltkor rácsodálkoztam, milyen gyönyörű a Liszt Ferenc Zeneakadémia teteje – pedig arra járok hat hónapja! A Budai felhők ugyan egy szakításról szól, de a mondanivalója hasonló: mindenki szereti ilyenkor beásni és sajnálni magát, de tök jó, ha az ember megpróbálja derűsebben nézni a dolgokat; a Carpe diem szerintem minden művész jelmondatává válhatna.

Fangler's

Fangler’s

Ha már emlegettük, nemrég jött ki az új klipetek, erről egy kicsit mesélnél nekem? Hogy készült, mi volt a koncepció, stb…
Ez egy secret story, de Kristine volt a megálmodója- én a kliprendezésnél nem szeretnék olyan nagy szerepet játszani, mert úgy érzem, a képi megjelenítésben nem vagyok olyan erős, de neki rengeteg ötlete volt, mint hogy romos környezetben próbáljuk megjeleníteni az értékeket –elszórtunk a mohára rólunk készült polaroidfotókat, és gyönyörű képekkel vettük fel az egészet.
Kristine: Nagyon jó a képi világa, mert a romos környezetben ott az élet, a növények – ez gyönyörű szép zöld egyébként a klipben-, így tökéletes passzol a dalhoz, a romlottban ott van még egy kis remény és szépség.
Peti: A dalnak épp ez a mondanivalója, hogy ha észrevettük, hogy valami rossz, változtatnunk kell az eddigieken – méghozzá együtt. Bullshitnek tűnik, de nekem tényleg az a filozófiám, hogy gyűlölködés nélkül kellene élnünk, és nem másokra mutogatnunk. Ismerjük fel a hétköznapok értékeit – ez a klip lényege, és nagyon szépet sikerült összerántani.

Milyen érzés volt először visszanézni?
Nagy öröm volt – főleg mikor összeáll egy egésszé, amit ott a forgatáson persze érzel, mit vettek fel, de nem vagy képes önmagadat kívülről látni. Viszont amikor a kis négyzetben visszanézed, az nagyon király, és egyébként baromi kemény munka van mögötte. Én még csak kezdő popsztár vagyok, de ez elég nehéz műfaj –a hidegben nyolcvanhatodszorra veszitek fel, és még mindig nem jó, erre nézz, stb… De nem sír a szám, mert imádtam és élveztem minden percét.

Mennyi ideig tartott a forgatás?
Egy teljes nap, korán reggeltől este 7-ig. Élmény volt a sötét gyárépület belsejéből kicuccolni. Félelmetes.

Hosszú távon mik a céljaitok?
Minden zenekar célja, hogy minél ismertebb legyen – hazudik, aki nem ezt mondja. Muszáj, hogy vágyjon erre, illetve hogy értéket alkothasson. Nagyon örülnék, ha a dalainkon keresztül azokat a gondolatokat, amiket én szeretnék átadni, a fiatal srácok és lányok használnák, énekelnék vagy megosztanák – manapság már ez az éneklés… Vagy elég, ha ott vannak a koncerteken és jól érzik magukat – szerintem ez egy mai művész legnagyobb vágya. Távlati terveket nem nagyon mondanék, hogy hol szeretnénk játszani – nyilván az összes nagy fesztiválon jó lenne ott lenni már jövőre, és év elején, tavasszal folyamatosan új dalokkal jövünk ki.

Van már kialakult törzsközönségetek?
Most nagyon szerencsés állapotban vagyunk, mivel a Kowalsky meg a Vega előzenekaraként sok  ember előtt játszhatunk, ami nagyon jó érzés. Abba most nem mennék bele, hogy ha Pesten csinálnánk egy bulit, hányan jönnének el, de ezt is fel fogjuk mérni tavasszal. Amikor kimegyünk a Magna Cum Laude vagy a Kowalsky közönsége elé, van 40 percünk, amit a zenekartól és a közönségtől kaptunk, és ebben az időben kell meggyőznünk azt a több száz embert, hogy igenis jogosultságunk van ott lenni. Úgy érzem, ez nagyrészt sikerül, mert a végén tapsolnak, sikoltoznak, tetszik nekik. Büszkélkedésnek hangzik, de szerencsére sok szakmabeli ismerősünk, barátunk van, és figyelünk arra, hogy ők egyengessék az utunkat, ellássanak tanácsokkal, és ezért mindig, minden lehetséges fórumon köszönetet mondok nekik. Elképesztő érzés, ha mondjuk Mező Misi odajön hozzád, hogy elmondja a véleményét, vagy ott áll a színpad mellett és végignézi a koncertedet – ebből tud egy fiatal művész építkezni.

Van esetleg kedvenc emléked koncertről, vagy ami a legnagyobb élményt jelentette?
Legnagyobb élmény ez a turné, amin jelen pillanatban is részt veszünk. Minden egyes állomásra úgy indulunk el, mint egy osztálykirándulásra, reggel már izgatottan várjuk a 2 órát, hogy beülhessünk a buszba. A legutóbbi a soproni dupla, ottalvós buli volt borzasztó sok röhögéssel – ilyenkor őrültségeket csinálunk, tök hülyék vagyunk. Menedzserségéből adódóan Kristine és Zoli az, aki egy kicsit a földön áll, ők terelgetnek minket. Ezek egy életre jó emléket jelentenek, és –ne így legyen-, de ha abbahagyjuk a zenélést 3 év múlva, akkor is megérte. De nem fogjuk, azt gyanítom.

Fangler's

Fangler’s

Milyen zenét hallgattok civilben?
Én Kowalsky meg a Vegát például tényleg hallgatok. Szerintem az ember nagyon kevés zenét ismer, én hajlamos vagyok rá, hogy állandóan a telefonomra letöltött néhány dalt hallgassam, és ha van időm, kicserélem, szóval nagyon jó, ha új zenékkel találkozunk. Kérdésedre a válasz: főként amerikai popzenét. Magyar dalokat is hallgatunk, viszont én személy szerint eléggé haragszom az itthoni zenei élet alakulására. Nyilván a vasfüggönynek is köszönhető, hogy sok minden nem jött be, és nem tudott úgy fejlődni, mint mondjuk 300 km-rel odébb. De jelenleg Magyarországon nem biztos, hogy olyan sok az a zene, amit nap mint nap hallgatnánk. Nos, ha nevesítenem kéne, jelenleg: John Mayer, John Legend, Pink, Sting, itt van a Kelemen Kabátban, Tátrai Band, Kensington, James Bay. De vannak magyar előadók, akiket nagyon szeretek és tisztelek, mint például Mester Tamás; biztos nehéz dolguk volt a ’80-as, ’90-es években. Nem a zenészekre vagyok dühös, hanem az egész érára, mert súlyos problémákat okozott a mai zenei kultúrának.

Szerinted most már javuló tendenciát mutat?
Nagyon remélem, mi nagyon sokat teszünk érte. Egyre jobban értékeli a közönség az élő zenét – szerintem a 2008-2010-es években következett be egy fordulópont, talán a Kőbányai Zenestúdiónak is köszönhető ez. Például 6-7 éve Ganxsta Zolee nyilatkozta, hogy most már nincs CD, egész zenekar van, ez egy ilyen produkció, kell vagy sem. Vagy ott a Punnany Massif, akik ennyi emberrel állnak színpadra, pedig ha kimennének négyen, a nagy gázsit is négyfelé osztanák, mennyivel jobban járnának… Szerencsére van egy olyan kulturális, minőségi szint, amit meg kell lépni manapság.

Civilben mivel foglalkoztok, amikor nem zenéltek? Bár ilyen valószínűleg nagyon kevés van… 🙂
Szerencsére Bandi és én hangszerboltban dolgozunk, Zoli szintén a hangszerbizniszben van, Peti  tv-zik, és korábban Andris is a szakmában volt 2 évig. Amikor hajnalban értünk haza valamilyen vidéki koncertről, 4 órát aludtam, nyilván tök szarul vagyok, és szombat reggel dolgozni megyek, úgy fogom fel, hogy ez egy tök jó időszak. A zenéből még nem tudok megélni, de örülök, hogy nem utcát kell söpörnöm vagy szenet lapátolnom, hanem a munkám során emberek kérdezik meg tőlem, hogy milyen hangszert vegyenek, és emellett olyan környezetben vagyok, ami lehetővé teszi, hogy kettőkor beszálljunk a turnébuszba. Szóval mind közel vagyunk a zenéhez.

Ha választhatnál egy zenészt, akivel egy dal erejéig együtt dolgozhatnál, ki lenne az?
Jó kérdés. Biztos Steven Tylerrel szeretnék dolgozni, mert nekem ő a favorit – sőt én nem is énekelnék abban a dalban, csak táncolnék, egy az egyben átengedném neki. J Magyarországról pedig biztos egy csajjal énekelnék – ez egyébként tervben is van, de a kiléte egyelőre maradjon titok. A duett is egy olyan fogás, amit minden zenésznek el kell sütnie – mint egy akusztikus dal egy lemezen.

 

Fangler's

Fangler’s

A dalszövegírásnál mi inspirál?
Nyilván az érzelmi dolgok, a kapcsolatok hatnak azonnal az emberre – nem feltétlenül párkapcsolat, lehet baráti vagy családi is, írtam már a bátyámnak vagy anyukámnak is dalt. A leginspirálóbb sajnos nálam a negatív érzelem, mert könnyebb szomorú dalt írni, mondjuk ha elhagyott a nőm… leginkább ezek ihletnek meg, de dolgozom azon, hogy a boldog, vidám emlékekből is zene szülessen.

Mit tanácsolnál azoknak, akik most kezdik a pályájukat? Vagy mondjuk 10 évvel ezelőtti önmagadnak.
Van egy nagyon jó emlékem, amikor anno a gimis zenekarommal indultunk a Tankcsapda tehetségkutatón, és Lukács Laci nem azt mondta, hogy gyerekek, ez kurva szar – mondhatta volna -, hanem hogy teljesen rendben van, csináljátok tovább.  Annyira örültünk, hiszen az ember kap jót és rosszat is, de már akkor is nagyon rosszul esett, ha valaki irigységből, nagyon sarkalatosan mondott negatív véleményt. Szóval a 10 évvel ezelőtti énemnek azt mondanám, hogy csak így tovább, csinálj mindent ugyanígy, mert tudom, hogy nagyon nagy szükség a korábbi nehézségekre, hogy eljuthassak ide. Ha most vagyok a létra második fokán – ami egyébként mondjuk száz fokos -, kellett, hogy az elsőről visszaessek nyolcszor.  Azt tanácsolnám, csinálja, amit éppen akar, és majd úgyis kialakul, hogy nagyon komolyan gondolja, vagy megmarad hobbi szinten, és a haverokkal zenél majd a garázsban apukákként – lehet, hogy szakmailag nem lesznek olyan jók, de süt róluk, hogy imádják, amit csinálnak. Csak higgyenek benne.

Köszönöm az interjút, ti pedig kövessétek az együttes facebook-oldalát, hogy mindig értesüljetek a friss információkról. Ha pedig személyesen is találkoznátok velük, erre legközelebb december 26-án a budapesti nagyszabású turnézáró koncertjükön lesz lehetőségetek. 🙂

 

Szerző:

Kata
"Lennék szó egy könyv száztizenharmadik oldalán. Olyan titokzatos és virágillatú, édes magánhangzók és kacskaringós, komolyan koccanó zöngék alkotta csoda, valahol a lap alján megbújva. A csésze peremén végigfutó, kissé repedt minta, amelyre rákacsint egy száradó kávécsepp. Rojt a függönyön, apró jégcsillag a keményen kacagó szélben, a hajnal nyolcadik fénye – tudod, az a didergő sugár, ami olyan kedveskedve vackolja magát az ég sötétkéje alá. Gitárhúrról lepattanó, tétova hang, vagy egy alvó reményteli sóhaja. Nevető sugár a nedves macskakövön. Elharapott vonatfütty. Hamvas őszillatú almáspite lehulló morzsája. Szívdobbanás. Kecses tollvonás egy papíron."

Szólj hozzánk!