Fejezetekké kopott szerelmek-Néhány gondolat a Kopott testek meséiről

Fejezetekké kopott szerelmek-Néhány gondolat a Kopott testek meséiről

A szerelem sosem volt könnyű. A szerelem nem csak öröm és boldogság a szerelem fáj is. Olykor viszonzatlan, olykor elmúlik, olykor pedig bennragadunk egy kapcsolatban, egy érzésben, képtelenek vagyunk elengedni valakit, képtelen vagyunk tovább lépni. Sebeket szerzünk és sebeket ejtünk. Felőrlődünk, felőröljük egymást. Olykor kicsit meg is halunk. Erről mesél Timi, erről mesélnek a kopott testek.

A kopott testek meséi Albert Tímea második könyve, tulajdonképpen ez a Gipsz égbolt kiteljesedése, a történet egésszé válása. A Gipsz égboltban két fejezetnyi ízelítőt kaptunk Timi életéből és kapcsolataiból, egy hatalmas mozaik töredékébe nyertünk betekintést A Kopott testek meséiben Timi egész eddig életének érzelmei, örömei és fájdalmai benne vannak, őszintén és megragadóan.

„Hálás vagyok mindenkinek, aki valaha szétszedett, mert ezzel lehetőséget adott arra, hogy újra szembenézzek magammal”.

Ez a könyv a szembenézés, mert a fájdalmakon túl kell lépni, a megkopott szerelmeket el kell engedni, de ehhez előbb szembe kell nézni velük. Szembenézni, hogy megértsük, kinek milyen szerepe volt az életünkben, majd örökre búcsút venni és továbbállni. Tovább kell állni, másképp felőrlődünk és elkopunk teljesen.

A könyv sok évet ölel fel, a legrégebbi történet Timi 17 éves korából származik, a legújabb pedig még egészen friss emlékekből épül fel. Ha valaki régóta követi Timi blogjait, egészen régi blogok bejegyzéseire ismerhet rá. Minden fejezet egy szerelem, egy kapcsolat, egy ember, akinek fontos szerepe volt, akinek meséje van. Lezárások ezek a történetek, búcsúzások is talán. Minden fejezet végén elfordul egy kulcs, és egy ajtó bezárul.

„Milyen érdekes, hogy már csak fejeztek vagytok. Az a sok tömény érzelem egyszerre lett szétkenve a lapok között. Már végre nem magamban hordalak titeket.”

Aki volt már igazán szerelmes, aki repkedett már három méterrel a föld felett, majd zuhant utána mélyre, akinek fájt már, akinek sérült már meg a szíve, aki volt boldog a szerelemtől és volt maga alatt is tőle, aki csalódott már, akit hagytak már el, aki állt már tovább, mert tovább kellett állnia, az magára fog ismerni a történetekben. A magunkénak fogunk érezni, minden egyes örömöt és minden egyes fájdalmat, egyszerre kacagunk, és egyszerre zokogunk Timivel, de nem az ő örömét és nem az ő bánatát éljük, hanem a sajátunkat. A saját kopott meséinket éljük újra, régi arcok derengenek fel, régi érzések csapnak szívül, régi szerelmektől búcsúzunk, miközben olvasunk.

„Egyetlen pillanatot sem fogtok látni soha az én valóságomból. A ti valóságotok lesz ez. A ti be nem teljesült szerelmeitek. Csalódásaitok. Kincseitek. Olyan kincsek, melyeket eddig észre sem vettetek.”

Timi ismét egy olyan könyvet alkotott, amely tele van érzelemmel, tele van szerelemmel és tele van fájdalommal. Minden szón érezni, hogy tiszta szívből jött, minden érzésről érezni, hogy valódi, nincs mesterkéltség, nincs taktikázás, csak az őszinte tiszta szívből jövő szavai.

Azonban a Kopott testek meséi nem tündérmesék, itt a végén nem garantált a happy end, nem mindig a legkisebb királyfi győz, olykor nincsenek győztesek, olykor mindenki veszít, olykor a béka is csak béka marad, olykor ahelyett, hogy boldogan éltek még meg nem haltak volna, boldogan éltek mással még meg nem haltak. Nincs mindig boldog vég, de mindig van folytatás, mindig van új ajtó, amit kinyithatunk, ha a másikat bezártuk. Persze senki nem fogja garantálni, hogy a jó ajtón lépünk be, de meg kell próbálni, legfeljebb tovább állunk, de a legszebb történeteknek is el kell kezdődniük valahol.

Szerző:

*"a narancsnak nincs szíve" bárcsak narancs lehetnék*