Feladni vétek

Feladni vétek

Mert néha elfogy Lendületünk…

Mi, emberek hajlamosak vagyunk a dolgokat feladni. Túl hamar és túl könnyen. Jön egy kisebb buktató és már hagyjuk veszni az egészet, mert azt hisszük, hogy nincs értelme. Pedig ha néha a dolgok mögé nézünk és egy kicsivel több energiát belefektetünk, hiszünk és kitartunk a siker mellett, akkor előbb-vagy utóbb biztosan révbe érünk.

„Amire az emberek sokáig, nagy akarattal, kitartással, előrelátással és körültekintéssel készülődnek, végül be is következik.” (Márai Sándor)

Tudjátok, senkinek sem könnyű. És soha nem lesz olyan, hogy tényleg minden rendben és a helyén legyen. Valami kis baj mindig elkísér minket, új feladatot hoz elénk az élet, mert a tökéletlenség maga a tökéletesség. Legalábbis szerintem.

kép: pinterest.com

kép: pinterest.com

Sokszor álltunk a feladás küszöbén. Amikor már öltük egymást, a nap fő eseménye nem volt más, mint a veszekedés. Amikor már minden fájdalom és nehézség egy ponton jött ki és nem láttuk semminek sem az értelmét. Nem tudtunk megnyugodni. Nem tudtunk már elnézőek lenni és nem tudtuk már szívvel-lélekkel csinálni..

De nem adtuk fel. Valamiért éreztük, hogy nem szabad. A dolgok mögé kellett néznünk és rájönnünk, hogy igen is érdemes csinálni, mert – ha éppen minket nem is – másokat ez boldoggá tesz, örömmel tölt el.

Feladni a legegyszerűbb. Kis buktatóhoz érve hátat fordítani és elfutni olyan messzire, amennyire csak lehet. Aztán fejünket a falba verve önmagunkat sanyargatni a kérdéssel, hogy „mi lett volna ha..”. Igen, ez valóban egyszerűbb, de vannak dolgok, vannak olyan emberek, akik egyszerűen nem adhatják fel.. Mert beléjük kapaszkodik még száz segítségre váró kéz. Ők az oltalmazó kar, időt és energiát nem kímélve mindent és mindenkit elkapnak. Amikor kell, a segítségükre rohannak.

Vannak ilyen dolgok és vannak ilyen emberek. Akiknek nem szabad feladni, mert ha ők elvesznek, magukkal rántanak mindenkit és mindent amit valaha felépítettek..

Mi sem adtuk fel. Még a legnehezebb időkben sem. Mert tudtuk, hogy nem engedhetjük meg magunknak. És hosszú, kitartó munkánknak köszönhetően kaptunk egy újabb jelet, ami miatt tudjuk, hogy igenis megérte. Megérte hinni és megérte küzdeni. Nem volt hiábavaló a kitartás, a sok energia és veszekedés. Mert szép lassan minden tervünk révbe ér..

Senki sem adhatja fel. Legyen az egy oltalmazó kéz, vagy egy segítségért kapaszkodó kar, senki, semmilyen körülmények között nem menekülhet el. Feladni vétek. Inkább bukjunk százat mint a későbbiekben azon gondolkodjunk, hogy megpróbálhattuk volna. Sérülünk.. Igen. És akkor mi van? Tanulunk és fejlődünk. Minden egyes seb, horzsolás vagy akár törött csont az élet egy újabb leckéje, amitől többek vagyunk.

„Mindig a próba. Mindig a bukás. Sebaj. Kezdd újra. Bukj újra. Bukj jobban.”
(Samuel Beckett)

Tudom… Elfutni nagyon egyszerű és a legkönnyebb választás. De nem szabad mindent eldobva menekülni azért, mert előttünk van egy kis bukkanó, vagy akár egy egész hegy. Maradni kell! Harcolni, kitartani és hinni. Ennyi! Ennyi kell. Rövid, de nehéz a siker receptje. De jegyezzétek meg: soha, senki nem adhatja fel!

„Egy út van, ami előre visz, az összes többi zsákutcába fut,
Célba ér, kiben meg van a hit, rátalál, ha szeretni tud.”
(Los Vegas)

Szerző:

"Amikor 5 éves voltam, anya azt mondta a boldogság a kulcs egy szép élethez. 6 évesen, amikor iskolába mentem és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: "boldog". Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet." /John Lennon/