Félálom

Félálom

Valahogy kívül vagyok rekedve.
Erőtlenség folyik csak ki az ujjaim közül,
Úgy érzem teljesen áttetsző a feszített, apró ráncokkal átszőtt lelkem.
Mint egy takaró, terülök ma szét.
Minden részletemet láttatni engedem, kegyetlen létezés így minden pillanat.
Nekem most valamit el kell engednem.

Talán téged, talán belőlem egy darabot.
Elvégre mi a különbség? 
Hiányokból lennénk összefoltozva csupán? Hiszen.
Ilyen lángolással csak álmodhatunk
Az élethez sokkal több kell. Talán nem is szeretlek.
Most nem tudom, hogy a tenélküliségem fáj, vagy a tudat, hogy
Veled sem lenne könnyebb.
Egymásnakfeszülés volt ez csupán.

A szív és arcizmaink játéka
Aminek mégis darabjai úgy parázslanak fel bennem éjszakánként
mintha örökké lángolni akarnának.
Most már talán örökké ezen a tűzön fogok égni,
Ahogy az összes közös emlékünk is erre van kárhoztatva.

Fordulok, lélegzem.
Melletted is csak a saját légzésemre figyeltem.
Pedig érdekelt a tiéd is.
Hevesebben lüktet-e benned az élet. Csak egy pillanatra is.
Miért nem lehetett ez másként?
Nem lehet.

Figyelem, ahogy megfeszül a bőr, alatta a hús.
Hát ilyen tárgyiasan nézzük az életet?
Lecsupaszítva.
Lecsupaszítasz. Elveted az összes sallangomat, mindent ami vagyok.
Mégis ott dobognék abban, ami marad belőlem.
Ez hát a baj szívem? Ez hát a baj.
Bárcsak tényleg kiüresedhetnék.
Bár félek, valahol még akkor is téged várnálak.
Szaladni fogok. Át mindenen
És te nem jössz utánam.
De talán egyszer valaki igen.

Szerző:

Horváth Margaréta
"Ha itt nem találsz, keress meg ott."

Szólj hozzánk!