Félelmek, függőségek, gyógyulás

Félelmek, függőségek, gyógyulás

Aki már egyszer veszített valami fontosat, az mindig félni fog. Mindig ott lappang, ott lesz a levegőben, mint egy kialakulni készülő rozsda. Belülről marja a boldogságot. Onnantól már semmiben nem lehetsz elég biztos. Attól félsz, hogy ez is csak idő kérdése és elillan. Félsz, hogy csak a szerencsén múlik. Hogy a napokat valaki számolja, és sajnos gyorsabban, mint te.

 

A félelem a legalattomosabb dolog. Ezer arca van, és néha az az érzésem, hogy lesben áll, és előre lát mindent, csak azért, hogy képes legyen a legváratlanabb pillanatokban összezúzni azt, amit addig tökéletesnek hittünk.

Félelem a veszteségtől, a kockáztatástól, attól, hogy úgysem vagyunk elég jók. Aztán az előre legyártott történetek, hogy biztosan nem fog sikerülni, mert még soha nem próbáltam, vagy mert már próbáltam, és akkor sem volt meg az az eredmény, amit elvártam. Magamtól.

Viszonyítunk. Másokhoz mérjük magunkat. Azt gondoljuk, hogy mindenki tökéletesebb, mint mi. A félelemről órákig lehetne beszélni. Ebben nőttem fel. A félelem különféle fajtái voltak a társaim. Egy idő után megtanultam velük élni, és függőségekkel próbáltam orvosolni. A magam módján. Hiszen az emberek ritkán beszélnek a félelmeikről. Miért is mutatnánk a mellkasunkra, céltáblaként, és miért fednénk fel a gyengeségeinket?

Végül azt hiszem, csak egyszerűen elfáradtam. Elfáradtam, hogy semmit nem mertem megtenni. Nem mertem telefonálni, mert mi van ha…? Nem szerettem olyan dolgokat csinálni, amit látszólag az emberek többsége egyszerűen hajt végre. Mi van, ha kinevetnek, vagy felsülök. De mondom, jött egy pont, ahol elfáradtam. Meguntam magyarázni magamnak, hogy miért is nem élek.

Kemény küzdelem volt. De bevallom a dolgok segítették egymást. Eldöntöttem, hogy megváltoztatom az életemet, és egyszerűen nem volt visszaút. Nem hagytam menekülő utakat. Egyetlen dolgot tudtam, hogy nem akarom a régi életemet.

Ennél sokkal több vagyok. Több vagyok, mint egy szorongás halmaz. Tartozom magamnak annyival, hogy helyrehozom azt a pusztítást, amit az életemben a kishitűségemmel okoztam. Hiszem azt, hogy mindenkiben mérhetetlen erő lakozik, csak meg kell tanulnunk irányítani ezt.

 

A kép forrása: meh.ro

Szólj hozzánk!