Lehet, hogy ugyanazt a dalt hallgatjuk, amely valamilyen furcsa oknál fogva mindkettőnknek tetszik. Most, ugyanabban a pillanatban.
Lehet ez az egyetlen közös pont bennünk… Talán még egy, hogy ugyanazt az embert szeretjük, csak egészen másképp. Ez is bizonyítja, hogy merőben másképp látod a dolgokat, és szerencsétlenségemre így alakult. Soha nem találkoztam még másik ilyen emberrel, akiből ennyire hiányzott minden ismerős mozzanat. Szinte rettegés fogott el, mikor nem tudtam mit fogsz mondani, féltem a kiismerhetetlenségedtől. Úgy érezem hibás vagy, azért amilyen vagy, hogy nem kéne ilyennek lenni. De lehet csak annyi a különbség köztünk, hogyha megkérdeznék én a fehéret, te meg a feketét választod.
Egy valamiért azonban hálás vagyok neked. Valószínű, ha nem jössz nem török össze teljesen, nem fordulok ki magamból a szívszorító érzelmek aljas keverékéből. Elhitetted majdnem mindenkivel, hogy te különb vagy másoknál, mivel minden egyes mozzanatod egy séma szerint építetted fel. Sokat vesződtél vele. Hogy is jöttem én ehhez a megteremtett tökélyhez? Valószínűleg túlreagáltam, ahogy nagyon sok minden mást is, de a nyomás, amelyet létrehoztál bennem, eltört valamit. Most már nem akarok megfelelni neked se, nem akarok kényszerűen az ellentéted lenni. Ha nem lettél volna, talán tényleg elhiszem, hogy rossz ember vagyok. Pedig mi mindig is kimondatlan ellenségek vagyunk. Ugyanannak az érmének a két oldala. Az elemeink hasonlóak.
És mégis, ha találkoznánk, ugyanúgy nem hinnék neked, ha rám mosolyognál, ahogy eddig se. Átláttam a kifinomultság formálta mázon, bár néha hinni akartam benne, hogy talán tényleg kedvelhetsz. Nem hittem a megérzésemnek, pedig a lelkem mélyén tudtam, hogy csak színjáték az egész. Visszamosolyognék, csak hogy, tudd én nem adtam fel. Ha magadra ismersz, dőlj hátra, már nem hiába léteztél. A lelkemben most már halhatatlan lettél, de ne légy önelégült, csak azért állítok neked szobrot, hogy én soha ne legyek olyan amilyen te vagy, és véglegesen elhatároljam magam tőled.
A kérdés csupán annyi: te vagy a sötétség a fényben, vagy én vagyok a fény a sötétségben? Talán fordítva van? Talán mindenkinek megvan az ellenpólusa, csak annyi a különbséggel, hogy valaki a barátjának tartja, valaki az ellenségének. Ez a saját megmásíthatatlan döntésünk. Én döntöttem, és nem kérek belőle…
Lehet, hogy ugyanazt a dalt hallgatjuk, amely valamilyen furcsa oknál fogva mindkettőnknek tetszik. Csak ilyenkor találkozunk.
Képek forrása: Pinterest.com
