FEZENre fel 2.0 – újabb három előadó került elő a tarsolyból!

FEZENre fel 2.0 – újabb három előadó került elő a tarsolyból!

Két hónapja már olvashattatok tőlünk az idei jubileumi FEZEN fesztivál tervezett fellépőiről és programjairól. Azóta újabb hírek láttak napvilágot és újabb előadók kerültek fel a fellépők listájára, akiket be is mutatnék nektek!

forrás: http://www.fezen.hu/

Teljessé vált a jubileumi fesztivál rocknagyszínpadának programja. Az augusztus 2-5-e között Székesfehérvárra érkező Alice Cooper, The Offspring, Tankcsapda, Blind Guardian, Ignite, Saxon és Ossian mellett újabb hírességet köszönthetünk a fellépők között, aki nem más, mint Glenn Hughes, akit a “Rock hangja”-ként aposztrofálnak.

Glenn Hughes hosszú pályafutása alatt olyan zenekarokban fordult meg, mint a Black Sabbath, a funk rock úttörő Trapeze és természetesen a Deep Purple, akikkel három albumot is készített. Közben jónéhányszor körbeturnézta a Földet, de mindig jutott ideje a szólókarrierjére is, tavaly év végén már a tizennegyedik Glenn Hughes album jelent meg. A Resonate címre keresztelt lemez a főhős szerint “az eddigi legsúlyosabb albuma”, csupa olyan dallal, amik az “élő előadásért könyörögnek”. Erre augusztus 4-én, pénteken, a FEZEN harmadik napján lesz is lehetősége.

forrás: http://www.fezen.hu/

Emellett tovább bővült a külföldi fellépők névsora is, két szintén évfordulót ünneplő fellépőre számíthatunk. A kilencvenes évek egyik legsikeresebb fúziós reggae előadója Shaggy, és az ír-amerikai hiphop legenda a House Of Pain is Székesfehérvárra érkezik augusztusban.

Shaggy, a reggae katona, aki előbb tengerészgyalogosként szolgálta Amerikát, majd visszatérve gyökereihez, a jamaikai kultúrát terjesztette a világban. Oh Caroline, Boombastic, It Wasn’t Me – világszerte ismert slágerek a fúziós – reggae egyik legismertebb előadójától. Pályafutásának 25. évfordulóját ünneplő Shaggy, több mint 10 albummal a háta mögött augusztus 4-én Székesfehérvárra hozzá az eredeti jamaikai partyhangulatot.

forrás: http://www.fezen.hu/

House Of Pain, akikkel 1992 óta ugrál a világ! Az ír-amerikai hiphop legendák erősen kezdtek: a kilencvenesévek elején öt év alatt összehoztak három megkerülhetetlen albumot, majd a langyos vizet elkerülve mindannyian új inspirációk után néztek. Everlast szólóban lett sikeres, DJ Lethal a LimpBizkitbe igazolt, Danny Boy pedig főként producerként ért el sikereket. 2017-ben bejelentették, hogy megünnepelve 25. évfordulójukat, körbeturnézzák a világot, és természetesen a születésnapos FEZEN-t sem hagyják ki. Everlast, Danny Boy és DJ Lethal, azaz a House Of Pain augusztus 3-án lép fel Székesfehérváron.

A program még mindig nem teljes, bár már így is elég színes, hiszen a korábban bejelentett Alice Cooper, The Offspring, vagy éppen Russkaja mellé a most érkező Shaggy és House Of Pain-en túl lassan a teljes hazai élvonal is csatlakozik, a Tankcsapdától a Wellhellóig, vagy éppen az Ossiántól a Halott Pénzig.

A jegyekre most is igaz, hogy minél korábban veszitek meg, annál nagyobb kedvezménnyel juthattok hozzá! Hajrá!

 

Érdeklődni, további információk után böngészni itt tudok: http://bit.ly/20éves_jubileumi_FEZEN_2017,
illetve itt: http://www.fezen.hu