Filmajánló: Sráckor – 12 év 166 percben

Filmajánló: Sráckor – 12 év 166 percben

Néha van az a pillanat, mikor egy filmet, csak azért nézel meg, mert erőltetik. Marhára nincs hozzá kedved, mert épp mást csinálnál, de mégis megnézed valaki kedvéért. Megnézed. Aztán az első gondolatod miután véget ért: Ezt én miért nem néztem meg korábban?!                                          

A film a 6 éves Mason életét követi végig. Édesanyjával és nővérével, Samanthával éli, a tulajdonképpen teljesen átlagos életét. Iskolába jár, barátai vannak és veszekszik a nővérével. Szüleik már a történet elején elválnak. Édesapjuk link alak, akinek a verdája és a zenei karrierje fontosabb, mint a srácai. Ám olykor feltűnik és elviszi a gyerekeket egy-egy kirándulásra. Édesanyjuk egy igazi önfeláldozó nő, aki mindenben a gyerekeit helyezi előtérbe. Ám a válás után ő is szeretne továbblépni, így újra férjhez megy. Mason ás Samantha belecsöppennek egy új családba, ahol a mostoha apa egy iszákos tahó. Így nem meglepő fordulatként lelépnek onnan. Ekkor következik az újabb költözés, újabb problémák, újabb élethelyzetek.

www.port.hu

A történet menete nincs tele fordulatokkal. Senki nem hal meg, vagy megy börtönbe. Ez nem az a film. Itt egy átlagos 6 éves fiú életét kísérjük végig, egészen addig, hogy beköltözik az egyetemi koleszba. Végignézzük milyen az, amikor egy 6 éves, aranyos kissrácból egy érett, fiatal felnőtt lesz. Átérezzük milyen kamasszá válni és először szerelmesnek lenni, vagy mindig egy újabb nevelőapát elfogadni. Megértjük milyen anyának lenni úgy, hogy közben nem adjuk fel végérvényesen az álmainkat. Semmi különös, egy átlagos, aranyos kis történet. Akkor mégis mi olyan különleges ebben a filmben? Az, hogy Masont, Samanthát, a szülőket és a többi szereplőt, nem sminkelték ki, hogy öregebbnek, magasabbnak, ráncosabbnak látassák. A szereplők végig ugyan azok. A forgatási idő összesen 12 év volt. A rendező Richard Linklater számára nem volt nehéz a dolog, hiszen korábban is készített ilyen különleges, igazán remek kultuszfilmeket (Mielőtt éjfél üt az óra, Mielőtt lemegy a nap). A filmet nézve a legfontosabb téma a változás, hiszen a szereplők a kamera előtt nőttek fel, öregedtek meg.

Minden változás, ami a való életükben megtörtént, át lett konvertálva a filmbe is. Itt leginkább az anatómiára gondolok. Belegondolva félelmetes végignézni 12 évet 166 percbe sűrítve. Így átszáguldunk a technika fejlődésén, vagy a politikai változásokon, hallhatunk az akkori évből egy-egy dalt, melynek köszönhetően és magam is abba az életkorba repítem vissza magam, amiben épp Mason van. Az én életem is hasonlóképp átlagos volt és ugyanazok a dolgok történtek meg velem is. Sokkal intimebb és drámaiabb pillanatok ragadtak el, mint egy olyan filmnél, amiben vannak igazán sírós, lélekfacsarós jelenetek. Ebben nem voltak, hiszen itt a lényeg a változás. Az élet változásai úgy, hogy közben egy kisfiú megtalálja a saját útját és szép lassan kitapossa azt.

“-Mi a lényege? -Minek?  -Nem tudom bárminek, mindennnek. – (…)  az hót ziher, hogy fingom sincs, ahogy senki másnak sincs, oké? Mi csak nyomulunk, érted? A jó hír az, hogy néha érzel ezt, azt, és abba érdemes kapaszkodni!”

www.port.hu

A szereplők igazán jól el voltak találva, tökéletes harmónia látható köztük, hiszen egy hatalmas család született meg a forgatások alatt.  Egy család, aminek köszönhetően kicsit én is átértékeltem az életem. Így hát, köszönöm Richard Linklaternek ezt a filmet, hiszen neki köszönhetően újra átéltem azokat a pillanatokat, amik meghatározóak voltak számomra. A szüleim válása, a kamaszkor viharos évei, az első szerelem és az utána áramló mélységes csalódás. Az apai tanácsok, amik mostanáig is nap, mint nap eszembe jutnak és átsegítenek az apróbb vagy épp nagyobb akadályokon.

“- Tudod, van az az ismert mondás: ragadd meg a percet! Nem tudom, néha úgy érzem, hogy ez pont fordítva van, tudod, hogy a perc ragad meg minket. (…) -Igen, tudom, ez állati. A perc, a pillanat… az mintha csak az örökös jelent jelentené.”

www.port.hu

Ebben a filmben pont az a csodálatos, hogy nem egy zseniről, vagy hősről szól. Átlagos emberek életét kísérjük végig, akik pont olyanok, mint én, vagy a családom. Épp ezért olyan varázslatosan igazi az első képkockától, az utolsóig. A film végével átértékeltem mindent, hiszen így az én életem is különleges, az én élményeim, tapasztalataim is érnek valamit ebben a rohanó, hatalmas világban, hiszen mindannyian olyanok voltunk és leszünk, mint Mason. 

Megfogalmazódnak az álmaink és terveink arra, hogy mit is szeretnénk az élettől. Nem nagy dolgok, amik megváltják a világot. Mindannyian csak túl szeretnénk élni a rossz pillanatokat, átvészelni azokat a csalódásokat, amik végül azzá formálnak minket, akik vagyunk. Megtalálni az utunkat és végigmenni rajta. 

Kiemelt kép: www.theplaylist.net

Szerző:

Pintér Dóri
Az a fajta lány vagyok, aki akkor létezik, ha írhat. Mindig is arról álmodtam, hogy egyszer majd mások is olvassák a gondolataimat. Ennek viszont mindig is a visszautasítási-kórság állt az útjában. Azonban rájöttem: igenis lehetnek olyan gondolataim, amik másokat is érdekelnek. Életvidám és csökönyös ember vagyok, épp ezért mindenről van véleményem, amit szeretnék is megosztani a világgal. Az írás számomra egy olyan dolog, amivel kifejezhetem az érzéseimet úgy, hogy ne kelljen szólnom egy szót sem. Ez pedig egy magamfajta szürke kisegérnek hatalmas áldás. A romantika és rózsaszín dolgok terén annyira nem vagyok otthon, de igyekszem magamba szívni az életet és kipróbálni magam több téren, mivel a macskámon és a kávén kívül az írást szeretem a legjobban. Na jó… a macskámat jobban.

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás