“Fogd rá, hogy nem ez a szakmád, én ezt imádom.” – Interjú Janival, egy modernkori polihisztorral

“Fogd rá, hogy nem ez a szakmád, én ezt imádom.” – Interjú Janival, egy modernkori polihisztorral

Jani megannyi tehetséggel és legalább ilyen erős kisugárzással megáldott karizmatikus férfiú, mondhatnánk, amolyan modernkori polihisztor. Egyszer egy napsütéses délelőttön a sors úgy hozta, hogy együtt álldogáltunk a huzatos peronon a vonatra várva, ahol beszélgetésbe elegyedtünk. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy milyen jó volna, ha ezt a beszélgetést más is olvashatná, hogy Jani példáját követve ne féljen elővenni bátorságát és azt csinálni, amiben jó, amit szeret, ami boldoggá teszi.

Táncolsz, rajzolsz, fotózol és mindemellett pszichológusnak tanulsz. Segíts, ha kihagytam valamit! Már gyermekkorodban észrevetted, hogy ennyi minden lakozik benned, vagy később kerültek ezek a felszínre?

Szoktam még festeni, írni, Van két munkahely, ahol dolgozom és ha lenne rá még idő, akkor a tangóharmonikát is nyúznám egy kicsit. Azonban mindezt sajnos nem tudom folyamatosan művelni, fejleszteni, mert nincs elég időm rá. Hogy gyerekkoromban észrevettem-e, inkább úgy mondanám, hogy voltak előjelek így visszagondolva. Óvodában sokat rajzoltam, általános iskolában énekeltem, akkor kezdtem el táncolni is. Családi hatásokra ha gondolok, keresztanyám néptáncolt sokáig, édesanyám tangóharmonikázik a mai napig, nővérem sokat rajzolt, szóval szépen össze lehet szedni az eddigi életútból, hogy mi sodorhatott errefelé. A közelmúltban pedig olyan emberekkel találkozhattam, akik tovább facilitáltak és megerősítettek abban, hogy ne térjek le ezekről az ösvényekről. Hálás is vagyok érte.

img_9314

Kép: Grausz András

Melyik művészeti ágban érzed magad a legjobban? Van olyan, amit kimondottan a sajátodnak érzel?

Olyan jó volna, ha nem kellene választani. Az adott pillanatban éppen az adott ág. Talán ez az oka annak is, hogy nem tudok megválni egyiktől sem. Ahogy kedvem, lelkiállapotom és lehetőségem engedi, úgy nyúlok a festékhez, a fényképezőgéphez vagy megyek be előbb a próbára gyakorolni. Leginkább táncolok egyébként. Egy héten legalább háromszor, ha nem négyszer, de szívesen megyek, így nem sok ez a négy alkalom.

Balogh János: Ismeretlen festő - Vihar - reprodukció

Balogh János: Ismeretlen festő – Vihar – reprodukció

Szerinted van bármiféle spirituális gondviselés emögött, vagy egyszerűen csak azt csinálod, amit szeretsz és csupán nem félsz, hogy mit mondanak mások?

Sok minden eszembe jut spirituális gondviselés címszó alatt. Ha már pszichológiát tanulok, kicsit átkanyarodnék a spiritualitástól ebbe az irányba. Az alkotás számomra kikapcsolás, megküzdési mechanizmus, stresszkezelés, önkifejezés, valahová tartozás és még sok-sok minden. Ha táncolok, figyelek a mozdulataimra, a másikra, magamra, valakivel együtt, fúzióban mozogni, harmonikusan a “magyar kultúra nyelvén”, de akár kortárs dolgokba is belekóstolva… eszméletlen érzés, főleg az, hogy a mozdulat, a kép, a fotó mind én vagyok, engem tükröz és olyan dolgokat árul el, amit észre sem vennék.

Értem azt ez alatt, hogy nem tudom megfogni a lábfejem nyújtás közben, ha feszült vagyok, nem tudok figyelni a páromra, ha máson jár az eszem, égő színeket választok és türelmetlenül kezelem az ecsetet, ha ki akarom adni a dühömet. Ez az egész egy óriási önismereti tréning, egy kaland, én meg szeretem a rejtélyes dolgokat. Visszacsatolva azt csinálom igen, amit szeretek és félek, hogy mit mondanak mások, de sérülékenynek lenni, kinyitni magad másoknak szerintem erősség. Nem másvalakinek szoktam alkotni, szeretem magát a folyamatot, örömet okoz, aztán lesz belőle, ami lesz. Utána már megnézheti, aki szeretné és neki úgyis mást jelent majd, mint nekem.

Balogh János: Első túrám Szibériában
 
Mondataid hasítanak mint vonat a havasok közt,
és én kisiklok, mint heves vagon a törött síneken.
Fénylő ablakgyöngysor suhan, tanúm sok örökzöld,
És száz néma együttöltetlen perc szalad át a tereken.

Távolról nézlek, nagy jégmezőről. Átáztak ruháim.
Messzeséged és nagyságod a Hold fénye árulja el.
Mint megfagyott kopogó szellem kísérti elalvásaim,
Hogy pofátlanul mondja, csak mondja “egyedül alszol el”.

Hol nekiesek a hómezőnek, taposok, ropog a hó, ha lépek; 
Hol meg térdre borulva verem a havat, vigyetek haza.
Építgetett önbizalmam meg egy kétnyelű üres mérleg,
Serpenyőjén egy pillantásod, míg másikon a szívem maga.

Boruljon a vonat, szakadjon a hó, lavina szökjön át a fán,
Szakadjon be a jég, fagyjon meg minden mi mozog,
De ne nézzem, ne lássam térdre esvén a néma tundrán,
Hogy a völgyek között, Te, mint messzi vonat elrobogsz.

 

Melyik az az irány, amiben eddig a legtöbb eredményt fel tudod mutatni? Melyikre vagy a legbüszkébb?

Most lehet kihagyok valamit, de ami először eszembe jut, ha eredményre kell gondolni, akkor a táncos sikerek közül a nyáron bemutatott Jászok történelmi dal-és táncjáték, vagy a párizsi Unesco palotában való fellépés. A kiváló minősülés a Jászság Népi Együttesel, vagy a Zalai Kamaratánc Fesztiválon elnyert első hely a Vadrózsa táncegyüttessel. Egyszer Szikra-Tóth Ágival az ifjúsági szólótáncfesztiválon gyöngygalléros és ezüstpitykés szólópár is lettünk.

A festészet terén meg az önálló kiállításom Jászdózsán, amit Dr. Szerencsés Istvánnak köszönhetek. Még a Jászapáti Művészteleppel közös kiállításokra gondolok vissza úgy, hogy büszkeség és öröm tölt el. Szerencsére tehetséges és támogató emberek körében élem az életem, így a közös, kemény, kreatív munka gyümölcsöző szokott lenni, ami arra sarkall, hogy tovább vigyem ezt a hagyományt és azt a hozzáállást, amivel eddig nekifogtam a kihívásoknak. De büszke nem az eredményekre vagyok, azt sokféleképpen el lehet érni. Inkább annak örülök, hogy úgy érzem, az eredményhez vezető út alatt a lelkiismeretességet és az alázatot meg tudom őrizni.

 

Kép: Grausz András

Kép: Grausz András

Mi az, ami működtet? Ami lendületet ad az alkotáshoz vagy a szerepléshez, ahhoz, hogy ilyen sok területen helyt állj? Van esetleg példaképed?

Az érzelmekből fakadó energia. Legyen az pozitív, vagy negatív. Úgy tudok örülni, amikor találkozok a táncos barátaimmal! Sokat nevetünk, jó együtt időt eltölteni. Mozgásfüggő is vagyok az biztos, mert ha még van 10% energia a napból, akkor elmegyek futni, de ha egész nap ülni kell, azt nagyon nehezen bírom. Nem szeretek unatkozni, kell valami, amivel elfoglalom magam. Szeretek létrehozni valamit. Azok a tevékenységek kevésbé kötnek le, amiből nincs valami “gyümölcs”. Nagy a fejlődés iránti vágyam és kicsit exhibicionista is vagyok. Nem tudok beszámolni egy konkrét példaképről, de nagyon sok embert, nagyon sok mindenért tisztelek. Önmagában a szakmaiságot is tudom értékelni, de ha a szakmaiság nem párosul egy emberséges személyiséggel, abban az esetben sokat kell dolgoznom magamon, hogy ne legyek előítéletes és ki tudjak magamból préselni egy kis tiszteletet.

Kép: Balogh János, modell: Balogh Veronika Flóra

Kép: Balogh János, modell: Balogh Veronika Flóra

Van olyan terület, amiben eddig még nem, de a jövőben előszeretettel kipróbálnád magad?

Igen, van! A kortárstánc! Már bele is szagolgattam és nagyon-nagyon tetszik. Egy közepes triatlon is kitűzött cél, illetve néha azon kapom magam, hogy koreográfiákat gyártok a csepeli héven, úgyhogy akadnak területek!

Mit tanácsolnál azoknak a fiataloknak, akik tehetségesek, de a külvilág vagy csak egyszerűen a belső gátjaik miatt nem tudnak/mernek érvényesülni abban, amiben jók?

Ismerjék meg magukat! A tapasztalatok és kérdések, amiket ide beszúrnék:

  • Csináld a szobádban, nem kell megmutatni senkinek! Aztán elmegy hozzád egy barátod és majd lehülyéz, hogy ezt mindenképpen meg kell mutatni valakinek, akkor talán majd elhiszed.
  • Legyél türelmes magaddal! Ha még nem érzed azt, hogy megmutatnád, akkor nem kell! Eljön az az idő is, nem kell erőszakot venned magadon!
  • Tegyél fel magadnak kérdéseket, sokat! Kitől, mitől tartok? Mi akadályoz meg abban, hogy megmutassam, ki vagyok? Hol van az a határ, ahol megfutamodok? Na ezzel aztán lehet dolgozni. 

Én sem hittem el, hogy nem kell, hogy mindenkinek tetsszen, amit csinálok. Ha gondolatban fel is fogtam, érzelmileg nem sikerült. Ehhez is idő és tapasztalat kell, de előbb vagy utóbb eljut erre a pontra az ember. Sherlock Holmes szerint a szerénység értelmetlen dolog. Legyél tisztában az értékeiddel, de sose becsüld túl, vagy értékeld alul!

Kép: Balogh János (facebook)

Kép: Balogh János (facebook)

Fogd rá, hogy nem ez a szakmád, én ezt imádom. Olyan lázadónak érzem magam! Soha nem tanultam profin festeni, fotózni, táncolni, vagy azt, hogy ezt így kell és kész, ez a szabály. Az a szabály, hogy nincs szabály (anya főzési axiómája). Mivel ez nekem önkifejezési forma, nem produktum, vagy egy termék/szolgáltatás, ezért az összes elvárásra mondhatom, hogy nem azért készült, hogy megfeleljen nekik. Viszont, ha tetszik, ha valamit elindít valakiben, az természetesen nagyon jó érzés. A kritikát is (ha olyan, hogy megalapozott és emberhez méltóan van csomagolva), akkor érdemes és kell is beépíteni, mert fejlődni viszont csak úgy lehet. Szóval ne félj a kritikától sem! Illetve kudarcot vallani csak akkor lehet, ha nem tanulsz az esetből. Ha tanultál belőle, akkor fejlődtél általa, szóval volt értelme, így a kudarc szó használata okafogyottá válik.

Kép: Gorácz József

Kép: Gorácz József

 

 

Kiemelt kép: https://www.facebook.com/JozsefGoraczPhotography/?fref=ts

Szerző:

Kazsimér Nóri

“Amikor életem végén Isten elé állok, remélem, hogy nem lesz semmiféle olyan kis tehetségem, amire azt mondhatná, hogy nem használtam ki.” /Erma Bombeck/

Szólj hozzánk!