Már olvashattátok a múlt szerdai Nightwish koncertről készített beszámolónkat, de mint említettem ezután nem álltunk meg, hanem másnap nyakunkba vettük a vágányokat és levonatoztunk az EFOTT fesztiválra. Idén Velencére helyezték át az egyetemisták legnagyobb buliját, így hát gondoltuk az Budapesttől úgyis csak egy kisebb köpés, hát miért is ne ruccanjunk le második legbecsesebb pancsoló tavunkhoz, a csütörtöki felhozatal, amúgy is jónak ígérkezett. Nem bántam meg, viszont egy hajmeresztő napon voltunk túl.
Az odaút kifejezetten kellemesre sikerült, légkondis vagonok, ülőhely, kedves kalauzok. Minden klappolt, annak ellenére, hogy odakint már emelkedett a hőmérő higanyszála, valahogy abban reménykedtünk, hogy a vízparton ebből nem igazán fogunk érezni semmit. Hát tévedtünk. De erről majd később. Az első pozitív és negatív pontja az volt a szervezésnek, hogy a vasútállomásról busszal vitték az illetékeseket a fesztivál bejáratához, ami a tó másik oldalán volt. Szerencsére mi nem érkeztünk sok cuccal, de azért jól esett, hogy nem kellett a rekkenő hőségben kilométereket gyalogolni. A negatívum pedig csupán annyi volt, hogy a jól előre bejelentett jegyváltó hely helyett egy másik helyszínre tették át a buszjegyek értékesítését. Persze biztos ennek is megvolt az oka, hogy közelebb legyen a buszhoz, de ezt sajnos kommunikálva sehol sem láttam, így tettünk egy meggyőződő potya sétát, és lekéstünk egy buszt is. Persze miután egy hideg ital tudtunk vásárolni az árusító helynek kijelölt pizzázóban, azért kezdtem megenyhülni.
A buszos kalandunk után, szerencsére a jegyeket is viszonylag gyorsan megszereztük, bár furcsa volt, hogy például a sajtóbelépőket rendszerező bejáratot nem igazán tudta senki megítélni milyen messze van. A távolságok a 600-300 méter között ingáztak. Persze körülbelül jó, ha 200 métert kellett megtenni, de azért ránk hozták a kisebb szívbajt, ismét. Miután beértünk körbenéztünk kicsit bevettük magunk a sajtós sátorba eligazításra. Itt sajnos akkor még semmi konkrétumot nem tudtak mondani az interjúkkal kapcsolatban, ezért úgy határoztunk, hogy addig bevetjük magunkat a vízbe. A hőség kezdetett egyre elviselhetetlenebb lenni. Elindultunk, de mivel nem volt nálunk térkép így egy ideig keringtünk, hogy visszataláljunk a főbejárathoz, ahol letehetjük a csomagjainkat. Ez már szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnt, mivel mi egy másik bejáraton mentünk be, de végül sikerült, kivártuk a sort is, de ekkor már muszáj volt fürdőruhára váltanunk, meggyulladás ellen. Később többen is panaszkodtak, hogy a kitáblázással voltak problémák, ezt sajnos alá is tudtam támasztani, a remegő lábaimmal. Biztos közre játszott a nagy meleg is, de nagyon türelmetlen voltam, de amikor végre vízközelbe érkeztünk az maga volt a megváltás. Ekkor tudtam értékelni igazán, hogy a fesztivál egy vízparton van. Viszont a későbbi visszabumlizást a csomagmegőrzőhöz, és vizes ruha lecserélést kevésbé. Igaz az alapvetően becsülendő, hogy a szervezők rengeteg sport és alternatív programlehetőséggel készültek, ez azoknak, akik az egész fesztiválra vagy több napra érkeztek biztos kihagyhatatlan volt.
Ezért kicsit késve is étkeztünk meg az első koncertünkre, amit az Intim Torna Illegál tartott a Nagyszínpadon, de szerencsére a nagy slágerükről az Örökkéről nem maradtunk le. A napközben csak lézengő és a napon aszalódó embertömeg már kezdett feléledni, és még a meleg ellenére is rengetegen jöttek a színpadhoz, hogy megkezdődjön a buli. Dorogi Peti utolsó gitáros pörgőugrásáról a színpadon kár lett volna lemaradni. Így estére, az eddig szétszabdalt fesztivál valahogy kezdett életre kelni, minden szükséges, ami eddig messze volt egymástól, most hirtelenen egy karnyújtásnyira volt. Főleg a jó hideg cider és a fröccs. Az első interjúnk utána az Intim Torna Illegállal, már színpadra is állt a Kiscsillag, már a jótékonyabb fényhatások közepette, de azért kicsit még mindig meleg volt, legfőképp a színpadon. A nap épp lemenőben, mindenhol táncoló, éneklő, a földön sziesztázó emberek. Idillikus és lágy melódiák. Egy kis időre viszont átugrottunk az épp kezdődő Subscribera, mégiscsak idén turnéznak utoljára. Hát azért az energiáért nem kellett a szomszédba menni, amit ott a srácok és a közönség is lenyomott. De én személy szerint siettem kicsit vissza a Kiscsillagra, mert utána Lovasival volt egy rövid elmélkedő interjúbeszélgetésünk. Bele is futottam a kedvenc számomba a Szelesbe. Az interjú közben már a Nagyszínpadon belekezdett a Tankcsapda, majd mire kiértem, a Sátorban is az Esti Kornél. Nehéz volt a választás, így ide-oda cikáztunk, a két hatalmas embercsoportosulás között. Szerencsére mindkét koncerten elcsíptük a legjobb számokat. Valószínűleg az Esti Kornél koncert hatalmas energiájából, valamint a Tankcsapda látványos tűzshowjának egyvelege, és az utána gyorsan betermelt életmentő chips adta az löketet a nap végéhez.
Ezután jött egy kis pihi, majd egy újabb interjú most az Esti Kornéllal, majd egy szusszanás után irány a Nagyszínpad, ahol már kezdtek is a Vad Fruttik. Nem tudom, hogy jó megfigyelő vagyok-e, de nekem úgy tűnt, hogy ezen a koncerten dobták a legmagasabbra a söröspoharat. Azt javaslom, hogy legközelebb rendezünk egy ilyen fesztivál bajnokságot! A koncert, persze mint mindig, nekem továbbra is kifogástalan volt, a hangulat a tetőfokára hágott. Mámoros tekintetek énekelték az átható, kicsit depresszív dalokat, és én is azon kaptam magam, hogy a Hold című számuk közben már tényleg csak magát az égitestet hiányolom az égről. Látta amúgy valaki? Ahogy lezajlott a Lehetek én is nagy sajnálatunkra véget is ért a koncert, és még gyorsan átkocogtunk a 30Y -hoz a másik színpadra, de ebből már csak keveset hallgattunk meg, mivel szerintem az előző koncertről szinte kivétel nélkül, mindenki átjött, a tér pedig nem igazán volt adott a két színpad közötti különbség áthidalására. Mi inkább leültünk és ettünk egy szelet pizzát a munkás nap záróakkordjaként…
Persze itt még nem ért véget az este, csak a csütörtöki nap, mivel mi még péntek hajnalban haza akartunk jutni valahogy. Lassan tehát az első buszhoz igyekeztünk, az atomrobbanás utáni pillanatokat imitáló poros parkolón át, ami visszavisz a vonatállomásig. De végül lebeszéltük magunkat, mert már fél órával az indulás előtt látni lehetett, hogy jóval több ember áll sorba, mint amennyi fel fog férni. Így alternatív útvonalat, a taxizást választottuk, viszonylag olcsón megúsztuk, és időre el is értük a vonatot, viszont jó néhány sorstársunkkal együtt passzírozódtunk fel a két kocsis szerelvényre. Persze nagyjából elfértünk, de azért még egy vagont a fesztiválra való tekintettel odaköthettek volna, csak úgy kedvességből. Na, de aztán már a fáradtságtól úgy is alig láttam, és a hajnal is hasadt mire visszaértünk Budapestre, péntek reggelre, úgyhogy addigra elpárolgott minden negatívum. Ez volt az EFOTT: forró, poros, hangos és szertelen, kis hibákkal, de mi szerettük.
Annyi szuper fotó készült, hogy az alábbi galériánkban találhattok még egy válogatást, valamint nemsokára jövünk az interjúkkal is.
Fotók: Bényei Zoltán
