FRENK egyetlen budapesti koncertje nyáron a Kobuci kertben

FRENK egyetlen budapesti koncertje nyáron a Kobuci kertben

Torma Gábor, avagy Frenk, akit korábban a Quimby-ből, a Kispál és a Borzból vagy esetleg a Balaton nevű együttesből ismerhetünk március 31-én új zenekarral tért vissza a színpadra az Akvárium Klubban. Az elmúlt években láthattuk őt például a Hiperkarmában, a Budapest Bárban vagy a Braindogsban, de idén már megújult formációval áll a közönség elő. A 2017-es év nyarán a zenekar egyetlen budapesti koncertje augusztus 29-én, a Kobuci kertben lesz.

Frenk (a fotót készítette: Száraz Kata)

Frenk zenekara idén márciusban mutatkozott be a közönség előtt, azóta vidéki klubokban, fesztiválokon bulizhattunk velük együtt. Az új zenekar tagjai az énekes-gitáros Frenk mellett Bátor Bence (dobok), Fehér Zoltán ,,Szegecs” (basszusgitár), Vastag Gábor (gitár, vokál), Vízvárdi András (billentyűk), Bede Péter (szaxofon) és Weisz Gábor (szaxofon). Arról, hogy az együttes énekese miért vágyott zenekarra, Frenk így nyilatkozott:

Tanulópénznek nagyon jó volt az elmúlt három év, amíg egyedül játszottam, nagyon élveztem és sokat tanultam. Nehéz egyedül játszani, szórakoztatni, és sokkal komplexebb zenei megoldásokra vágyom, szeretnék a színpadi jelenlétbe új színt vinni, és ehhez szükségem van egy zenekarra.

Az új formációra a leginkább passzoló jelzők: különös és magával ragadó, bizarr, erotikával túlfűtött éjszakai világ és minden, ami vele jár. Túlélési útmutató kezdőknek és haladóknak. Frenk a Meztelen szemekkel dalról és arról, hogy milyen dalszövegek várhatóak, azt mondta:

Én kicsit realistábban látom a dolgokat, mint kedves kortárs zenésztársaim. Azt gondolom, hogy egy művésznek vagy egy zenésznek tükröt kéne tartania az embereknek, hogy „gyerekek, ez van”, és ha baj, akkor baj van. Mindenki a maga módján teszi ezt nyilván, én sem vagyok egy Bob Dylan vagy egy John Lennon. Most nem arról beszélek, hogy nagy arccal akarnék politizálni, az nem én vagyok, csak arról, hogy rá kell világítani dolgokra. Mint a hiperkarma régen, például. Visszatérve arra, hogy milyenek a dalszövegeim, persze, vannak bennük súlyos kijelentések. De nem kell ezt túlzásba vinni. Nem akarok túl nagy feneket keríteni a mondanivalónak, ez egy gyors rock ’n’ roll szám, semmi más. Nem kell ezt túlspilázni meg túlgondolni, de azért valamit próbáltam lerakni, belerakni. Elegem van ezekből a „legyünk pozitívak” dologból. Ugyanis a te életed sem, az én életem sem, senkinek az élete sem ilyen. Egyszerűen a zenének és a művésznek azt kell visszaadnia, ami az élet, az pedig nem minden pozitív és happy.

A Kobuci kertben augusztus 29-én Nyitott szemmel, Nagyvárosi éjszakák, 1formaság kora, régi és új dalok egyaránt hallhatóak lesznek a készülő nagylemezről.

Jegyek elővételben kizárólag az online jegyrendszeren keresztül, 1500 Ft-os áron, továbbá normál jegyek a koncert napján a helyszínen, 2000 Ft-os áron kaphatóak. További jegyinformáció a Kobuci kert oldalán.

Forrás: Frenk, Origo, KULTer.hu
Kiemelt kép: Galgóczi Németh Kristóf 

Szerző:

Széni (Póczek Klaudia)
Könyvekben élek. Az írók, és a műveik szereplői gerjesztik nekem a komfortos világomat, ahol én jól érzem magam. Azt hiszem, ha nem egy ilyen múlt lenne mögöttem, mint amilyen van, most nem értékelném az apró dolgokat, nem írnék, és nem lenne egy könyvjelzőm ,,A KÖNYVEK NEM BÁNTANAK" felirattal.

Szólj hozzánk!