Für ewig – jaj, sohasem örökre

Für ewig – jaj, sohasem örökre

„Emlékszel még arra az éjjelre,
amikor a fülembe súgtad..”

Jaj, de romantikusan kezdtem,
És jaj nekem, ha tudnád, hogy annyi idő után
Így kezdtem meg azt a bizonyos „Minket”
Elhitetve, hogy hol nem volt – sose volt
az, amit mondani akarok

Szóval ott tartottam, hogy a fülembe súgtad
Nem úgy igaziból, telefonon keresztül
Mint valami köldökzsinór
Úgy szakadt el valami akkor bennem.
Nem mintha ez szokás lenne.

De abban a pillanatban
mikor megszületett
az őrlőfogak körében
Én tiltakozni kezdtem.

Igaz, töredelmesen bevallom,
hogy akkor, ott,
hevesen vigyorogtam
a szerelemtől.
– vagy attól, aminek képzeltem ezt az egészet.

Viszont a szívem szomszédságába
beköltözött valami sikamlós
hidegség,
mint bolyhos sál
Keresztülfogta a szívem tájékát.

Engem ott rémített meg először az
örökkévalóság.
Nem a miénk és nem miattam.
Tiéd. Miattad.

Az aggódásom leírt minket.
Én téged fájlak. Te pedig önmagadat,
Viaskodsz azért, ami belénk kódolt
satnya okoknál fogva
soha nem is létezhet.

De te küzdesz.
Nélkülem.
Nélkülem, nem velem.
Bizony, sohasem velem.

Szerző:

Horváth Margaréta
"Ha itt nem találsz, keress meg ott."

Szólj hozzánk!