Fuss, Donáta fuss! – a legőszintébb vallomás a futásról

Fuss, Donáta fuss! – a legőszintébb vallomás a futásról

Világ életemben az a fajta lány voltam, aki összekulcsolt kézzel imádkozik a hasonló kaliberű osztálytársaival tesióra előtt, hogy  ’jaj, csak ezt éljük túl!’ és mi esküszünk mindent megteszünk azután, mindent. Kivéve, hogy szabadidőnkben rendszeresen sportolunk, na attól istenments’. Felőlem aztán elmehet az orrom előtt a metró, megehet a medve, elfogyhat az állófogadáson a zsúrszendvics.  Én.Soha.Nem.Futok.

Vagyis futottam. Történt ugyanis, hogy szűk egy évvel ezelőtt letöltöttem egy From Couch Potato to 5K runner nevű alkalmazást a mobilomra, ami szabad magyar fordításban csak annyit jelent, hogy Végtelenül Lusta Disznóból 5km-t Is Simán Lefutó. Mai napig nem tudom milyen indítatásból kezdtem neki. Arra emlékszem, hogy az első futásom előtt megbeszéltem magammal a villamoson, hogy erről az egészről egy szót sem szólok senkinek, és ha mást nem is fog érni, legalább lövök majd egy képet a  hipiszupi rózsaszín hajnali égboltról az Instagramra, és megbocsájtok magamnak, amiért majdnem megcsaltam egy kis sporttal a tohonyaságom. 19 évnyi kapcsolat után igazán elnézhető egy ilyen aprócska ballépés.

Csakhogy ez nem egy szimpla ballépés volt, hanem bal-jobb-bal-jobb-bal-jobb…Végigcsináltam az első programsorozatot megállás nélkül és kaptam az applikációtól egy Lionheart badge-t. Szóval ott álltam én a margitszigeti futópályán az Oroszlánszív kitüntetéssel. Értitek, én, akit legdurvább álmaiban a Cooper teszt kergetett. Azt éreztem, hogy nem hagyhatom abba. Hirtelen kedvem támadt volna mindenkit felhívni, a családomat, a barátaimat, a volt testneveléstanáraimat, az exeimet. Sőt annyira lelkes lettem, hogy úgy éreztem köszönőlevelet kell írnom az alkalmazás tervezőinek, és kivitelezőinek. Most komolyan, hogy tehettem volna meg ezekkel az emberekkel, hogy letörlöm ezt az egészet, és soha többet nem használom?  

lionheart

Azóta is futok. Nem tudok nektek profi dolgokat javasolni, se mondani. Fél éve futottam már, amikor megtudtam mi a rekortán jelentése. Félóráig vitatkoztam az egyik ismerősömmel, hogy én márpedig futópályákra járok futni, nem rekortánra, te ostoba! Futócipőm is csak azért lett, mert éppen akciós volt és tetszett a színe. Annyira amatőr és béna voltam az elején, hogy eszembe sem jutott, hogy nekem elkezdhet folyni az orrom, így muszáj voltam kifújni egy margitszigeti ősplatán lehullott levelébe. A lakáskulcsom mai napig a melltartómban csörög, és mindig elfelejtek kesztyűt vinni. A legnagyobb problémám mégis mindig az, hogy milyen zenére fussak. Talán egy örök van, a Trainspotting főcímdala, a Born Slippy. Arra mindig azt képzelem, hogy rohanok, mint a filmben Ewan McGregor. Róttam már a köröket római parton, a Bikás parkban, meg a Városligetben is. Többnyire azért, mert ezek jó messze vannak és mai napig megadom a lehetőséget magamnak, hogy legyen időm átgondolni, hogy biztos futni akarok-e.

cipo1

A válasz pedig mindig igen. Még akkor is, ha néha azzal motiválom magam, hogyha végigcsinálom csinálhatok egy selfiet magamról a kacsákkal.

kacsa

Először is sajnálom, hogy látjátok az arcom smink nélkül, bocsi! :-) 
Az alkalmazás neve: The Couch to 5K A képek sajátok, kivéve a kiemelt. 
Az innen:artsanddafts.com

Szerző:

"Ez nem az a tánc, amiből nem kérsz, ez nem az az öröm, amitől nem félsz, ez nem az a perc, ami megvár, ez nem az a lány, akiért nem kár. "