Gina, a  ,,Learn from the past”, és a bejárandó macskakövek

Gina, a ,,Learn from the past”, és a bejárandó macskakövek

Képzeld el…

Képzeld el… hogy egy lány vagy, aki gyógyítja magát az írással.

,,talán épp ezért születtél meg, hogy kölcsönadd az életedet és én szintén neked az enyémet. hogy kéküljön a rózsaszíned, hogy hisztizzünk hintákban elmosódott sminkkel, hogy szőlőshellt iszogatva panaszkodjunk a semmiről. mert egyszer semmi marad a mindenből. megfogadtuk a “hagyományok” és “bakancslisták” mellett, hogy a verandánkon ülve, kávé és muffin mellett csak jó dolgokról fogunk beszélgetni. tudod olyasféléről, mint az amerikai mintacsaládos filmekben, hogy vajon hány kanál cukor kell az édes élethez. és ne felejtsd el, hogy szeretlek, még ha kavarós teát iszol, akkor is.”

Sokszor, mikor megkérdezem a bloggerektől, hogy az ismerőseik tudják-e, hogy ők írnak, azt a választ kapom, hogy nem. Az én bejegyzéseim nyilvánosat ugyan, de sokszor szerettem volna, ha nem azok. Az ember szeret elbújni valami mögött, ami biztonságot ad. Ha ez a névtelenség, akkor a névtelenség. De Gina nem ilyen, ő szereti, hogy ismerik, a teljes nevét használja. Viszont mikor megismertem a főiskolán, nem sejtettem, hogy ír. És hogy szépen, tisztán, érthetően ír.

Gina

Megmutatja, hogy a barátok nagyon fontosak, hogy a szerelmet gyakran gyűlöletnek tudjuk érzeni, és hogy a gyűlölet milyen hamar képes szerelembe átcsapni.

Minden bejegyzése azt sugallja, hogy bár vannak nehézségi, szereti az embereket, szereti azt az életnek nevezett nehéz fogalmat.

Az ajánlómat azért akartam írni, mert ismerem őt, azt, hogy mindenben szeret részt venni, mégis vannak bonyolult és fájó pillanatai.

,,mi soha nem voltunk békésen. hiába imádtuk egymást. úgy, ahogy, sosem egyformán. összességében rossz hatással voltunk egymásra mindig. már a kezdetektől fogva. ő az őrületbe kergetett engem, én pedig őt. mi folyamatosan harcoltunk. hol egymásért. hol egymás ellen. hol mások ellen. hol magunk ellen.”

Azt hiszem, jó hogy végül csak rájöttem, Gina ír, blogot vezet, és ugyanúgy bandukol a saját útján, mint te vagy én.

BLOG: gajdicsgeorgina.blogspot.hu/

Gina

Szerző:

Káposznyák Viktória
Hogy ki vagyok? Féltorz gondolatfoszlány. Lázongó lámpafény és remegő szél a redőnyöd alatt, egyenes, fehér vonal az út aszfaltján. De lehetek tünékeny érintés, rebbenő szív, haragos tekintet. A könyvekkel, ó azokkal mindig szerettük egymást. A töretlen gerinceket, a könyvjelzőket a párna alatt, a Times new roman-t és a Helvetiat. Legtöbben azt mondják, limonádé, amit olvasok de ha meglátsz az utcán egy vörös loboncot, és egy arcot, amit szeplő tarkít minden évszakban, akkor tudd, hogy az csak én vagyok. Lapok között élő szívdobogás.

1 comment

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás