GPS a ketyegődben… azaz a szív meg az irányítás

GPS a ketyegődben… azaz a szív meg az irányítás

A padon ülve egymást nézitek. Csak a szemetek sarkából, aztán mikor észre veszitek, hogy a másik is oda-oda tekintget, elkapjátok a fejeteket. Ez a szerelem, a kapcsolat kialakulásának első fázisa. Aztán ujjaitok görcsösen kapnak a másik után. Szorongatja a nagy kéz a kisebbet, végigsimítja a kék ereket a csukló halvány bőrén át.

Másik lépcsőfok, mikor megosztjátok egymással a csokitokat, de mindig a másiknak adnátok a nagyobb darabot.  Aztán lassan, mikor már mertek grimaszokat vágni egymás előtt, teleszájjal beszélni, meg nevetni akár röfögve is, a szívetek megtanul lassan együtt mozogni. Nyomni, pumpálni a vért szépen, egyenletesen, egyszerre.

Mikor hangos szó zendül az üres házban, akkor a szív kiesik a ritmusból. Segíteni kell neki. Ölelkezni, megérteni, engedni, és vigasztalni, hogy a lüktető szerv újra megtalálja a helyes ütemet. Ehhez mindig két ember kell. Akárcsak a padon ücsörgéshez, az osztozkodáshoz, a csendes pihenéshez. A béküléshez sem elég a nő vagy a férfi.

A kompromisszum tanulás árán szerezhető meg. Bukásokkal, sérülésekkel, vagdalkozással. De megéri végigjárni a kikövezetlen utat, leaszfaltozni, úthengerrel beledöngölni magatokba. Mert csak úgy lesz szép egész az a valami, ami mindig az ücsörgéssel kezdődik el igazán. A botladozó cipők mindig jó helyre visznek, csak tartani kell magunkat az útvonalhoz, amit a szív GPS-e diktál.

Kicsi ez a világ, az élet pedig olyan gyorsan elhagy minket, hogy észre sem vesszük. Hát nem érdemes azzal tölteni, aki a másik felünket képezi? Aki mosolyogva kéri, mondd még egyszer, hogy szereted…

Henri Cartier Bresson

Henri Cartier Bresson (http://www.magnumphotos.com/)

Szerző:

Káposznyák Viktória

Hogy ki vagyok? Féltorz gondolatfoszlány. Lázongó lámpafény és remegő szél a redőnyöd alatt, egyenes, fehér vonal az út aszfaltján. De lehetek tünékeny érintés, rebbenő szív, haragos tekintet. A könyvekkel, ó azokkal mindig szerettük egymást. A töretlen gerinceket, a könyvjelzőket a párna alatt, a Times new roman-t és a Helvetiat. Legtöbben azt mondják, limonádé, amit olvasok de ha meglátsz az utcán egy vörös loboncot, és egy arcot, amit szeplő tarkít minden évszakban, akkor tudd, hogy az csak én vagyok. Lapok között élő szívdobogás.

Szólj hozzánk!