Gumicsizmával a fesztiválon – beszámoló a 2016-os EFOTT-ról

Gumicsizmával a fesztiválon – beszámoló a 2016-os EFOTT-ról

Idén is megrendezésre került az EFOTT fesztivál, nem is akárhol – idén nem vándorolt – Velencén. A szervezők idén sokkal több programmal készültek mint valaha, emellett olyan előadókat hívtak meg a bulizni vágyóknak, mint például a Rudimental.

Az idő sajnos nem volt kegyes a fesztiválhoz. Az elején hatalmas hőség és verőfényes napsütés volt, aztán éjszaka akkora vihar kerekedett, hogy kérdésessé tette azt, hogy egyáltalán folytatódik-e a rendezvény. Természetesen egy kis eső nem foghatott ki a bulizni vágyókon, a további programokat is megtartották. Kiszivattyúzták a rengeteg vizet, feltöltötték a sáros részeket, és két ponton forró teával várták az elázott, fázó fesztiválozókat. Sajnos néhányan annyira eláztak, hogy el kellett menniük, de az emberek nagy részét egy kis víz és sár sem tántorította el.

DSC01171

Mi csütörtökön érkeztünk, szerencsére pont kifogtuk az esőmentes napot, így zavartalanul élvezhettük a fesztivál által nyújtott örömöket. Gumicsizmában tettük a köröket, koncertről koncertre jártunk, interjúztunk a Blahalouisianaval és a Margaret Islanddel. Bevallom, én először mentem sajtósként fesztiválozni, és nagyon izgultam, hogy vajon milyen lesz, és, hogyan fogok boldogulni a forgatagban.

Az EFOTT sajtócsapata végtelenül készséges és segítőkész volt, úgyhogy nekik köszönhetően egyszer sem vesztem el, és mindig mindenhol időben ott lehettem.

Meghallgattuk a Blahalouisianat és a Margaret Islandet – szerencsére a két színpad közel volt egymáshoz, így tudunk ingázni a két koncert között. Szenzációs koncerteket csináltak a srácok, én még így, az ide-oda rohangálás közepette is imádtam, és szerencsére pont elcsíptem a kedvenc számaimat. Ezután szusszantunk egyet a borutcában (Köszi a finom fröccsöket srácok!), majd többször körbesétáltuk a fesztivál területét, hogy kiismerjük magunkat. Este 11-kor természetesen ott álltunk már a nagyszínpadnál és vártuk, hogy kezdődjön a Brains koncert.
Szenzációs bulit csináltak a srácok. A koncert után még mentünk pár kört, meg-megálltunk táncolni néhány sátornál, ahol már a csapatós bulik javában pörögtek, aztán olyan nagy szél kerekedett, hogy a hideg miatt kénytelenek voltunk hazamenni.

DSC01145

Másnap elég későn értünk ki, az estét a Magashegyi Underground koncertjével indítottuk. Közvetlenül a buli után elcsíptük őket egy néhány perces interjúra (amit hamarosan olvashattok az oldalon), majd meneteltünk is tovább Rudimentalra, onnan pedig Anna and the Barbies-ra. Egy kis szünet után meghallgattuk Péterfy Borit & The Love Band-et. A csapat egyik fele ott maradt DJ Portugálon, de mi még a nagy zuhi előtt hazamenekültünk.
Barátaink mesélték, hogy a hirtelen jött eső kicsit megbolondította az embereket, és fejüket vesztve próbáltak hazajutni. A bejáratnál kaotikus állapotok uralkodtak, taxit szinte lehetetlenség volt fogni, de bízzunk benne, hogy kevesen fáztak meg, és mindenki épségben megérkezett a szállásra.

A fesztivál utolsó napjáról csak fotókat láttunk, de biztosak vagyunk benne, hogy az időjárási körülmények ellenére mindenki remekül érezte magát.

DSC01219

Összességében mi nem panaszkodhatunk, hiszen egyszer sem áztunk meg, és nagyon jól éreztük magunkat. Amit kicsit hiányoltunk, azok az italok voltak. Sokszor jártunk úgy, hogy három-négy féle rövidet felsoroltunk a pultosoknak, amit fogyasztottunk volna, de semmi sem volt azok közül. Hát, ez van, így jártunk, de ennek ellenére azért sikerült a választékból kinézni valamit. Az árakat tekintve nagyon baráti volt a fesztivál, őszintén szólva meg is lepődtem, hogy egy-egy italért nem kellett vagyonokat fizetni.
Az EFOTT taxi szenzációs ötlet volt, hogy fix áron fuvarozta az embereket, de persze nekünk sikerült kifognunk egy olyan taxisofőrt, aki a fix ár helyett 1500 forinttal többért vitt minket haza. Nem is értettük, de hát mit tudtunk volna csinálni, örültünk annak, hogy még a vihar előtt hazaértünk.

DSC01300

Az esőzések és nagy sár ellenére nagyon jól éreztük magunkat, és biztosak vagyunk abban, hogy jövőre is megpróbálunk eljutni a fesztiválra, akárhol is lesz. 🙂

Köszönjük a szervezőknek a hatalmas bulit, és hogy próbálták szebbé tenni a fesztiválozók napjait az időjárási körülmények ellenére is.

Jövőre találkozunk!

Szerző:

Rose
"Amikor 5 éves voltam, anya azt mondta a boldogság a kulcs egy szép élethez. 6 évesen, amikor iskolába mentem és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: "boldog". Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet." /John Lennon/

Szólj hozzánk!