Instant világban élünk: az egyik legértékesebb kincsünkké az időnk vált, ezért gyorsan elkészíthető ételeket eszünk, bárhol-bármikor készen állunk kommunikálni másokkal, állandó rohanásban vagyunk, és legalább ilyen gyorsan érzünk. A kultúra is megsínyli az életvitelünket, hiszen valahogy ez is csupán egy kipipálandó állomássá vált vég nélkül száguldó gyorsvonatunk pályája mentén, és sok esetben elfelejtjük élvezni, hiszen rohanó életvitelünkbe igyekszünk minél több élményt bepréselni. És mi az, amit ennél is jobban szeretünk manapság? Megosztani a világgal, mit csinálunk, mit gondolunk, merre járunk, mi foglalkoztat éppen.
Az InstaVers-projekt, amely 2014-ben a Facebook-on indult hódító útjára, ezt a hullámot igyekezett nagyon ügyesen meglovagolni – és nem kis sikert aratott. Azóta rengeteg megosztáson van túl, és a kortárs irodalom képviselői is támogató szárnyuk alá vonták a kezdeményezést. A koncepció rendkívül egyszerű: végy egy pár soros idézetet, támogasd meg egy karkötővel, néhány szem paradicsommal vagy akár egy kanállal, és oszd meg. És működik. Személy szerint engem nagyon megfog a képekben rejlő egyszerűség, hiszen a vizualitás nem vonja el a figyelmet a szövegről, csupán hűen őrködik felette.
Ismerjük el, a legtöbbünk csupán azokat a kortárs költőket ismeri, akiket az orra elé tolnak, méghozzá masnival átkötve. Kele Dóri gondolt egy merészet: rendben, akkor csigázzuk fel az átlagember kíváncsiságát – és mivel a vizualitás kiemelt fontosságú manapság, tegyük ezt képek formájában! Legyen egyszerű, letisztult, és minél többen képesek legyenek azonosulni vele.
Ám az, hogy ezek a sóhajnyi gondolatok a Könyvhét alkalmából most kézzel fogható formában is megjelentek, hidat nyit a közösségi média és a hagyományos könyvek világa között, hiszen arra sarkall: tessék, szorítsd magadhoz, nyisd ki, csukd be bátran. Vidd magaddal a táskádban, nézz bele a metrón vagy villamoson, a kedvencedet add fel a postán.
Az egyik oldalon található a megszokott tömör idézet kreatív formában közzétéve, míg mellette a teljes művet olvashatjuk –méghozzá egy QR-kóddal is ellátva. Így ha tetszik, anélkül eljuthatunk az író másik verséhez, hogy a neten hosszabb szörfölgetésbe bonyolódnánk, vagy a szélen nyújtózkodnánk a verseskötet után. A könyv végén képeslapok is helyet kaptak, amelyeket elküldhetünk a barátainknak, általunk kevésbé kedvelt egyéneknek vagy persze annak a különleges személynek, akinek már régóta bevallottunk volna valamit, de valahogy sosem volt megfelelő az időpont. Vagy a hely. Vagy csak nem találtuk a megfelelő szavakat – hiszen mások már megtalálták helyettünk.
Amit én igazán élvezek, illetve szeretek ezzel kapcsolatban, hogy azt a kiemelt egy-két sort olvasva egészen más képzetek és asszociációk indulnak meg a fejemben, mint az egész verset végigolvasva. Mindannyian saját jelentéstartalommal, saját múlttal töltjük fel a szavakat, és ettől válnak hirtelen csillogóan különlegessé a szemünkben.
Bátor vállalkozás, amely ismét bebizonyította nekünk, hogy az irodalomnak igenis van helye a mindennapi éltünkben. Olvassátok, szeressétek, használjátok ti is ezeket a szavakat!
A könyvet köszönjük az Athenaeum Kiadónak!
A fotók az InstaVers oldaláról származnak.
