“- Semmi baja – mondta az orvos -, csak valami rettenetes kimerültség. Mit csinált maga, hogy ennyire elfáradt?
– Én? (…) Semmit. Éltem.”/Szerb Antal/
Néha jól esne, ha megállna az idő.
Csak egy hétre. Tudod, amíg összerakod mégis merre tovább, meg hogy mit csinálj. Hogy tudd miből lesz meg a nagy családi ház meg a nyugdíj.
Néha jól esne, ha megállna az idő.
Hogy helyrerakjam a konfliktusokat. Hogy ne úgy reagáljak , ahogy. Hogy a hétköznapok monotonitását és feszültséget ne másokon vezessem le. Hogy ne legyen bűntudatom a saját igazam miatt.
Néha jól esne, ha megállna az idő…
… és vele együtt te is meg én is. Hogy tudjunk a mindennapok moraja nélkül, a jövő gondolata nélkül együtt lenni. Hogy ne borítsa el az agyamat a félelem, az élet folyamától.
Néha jól esne, ha megállna az idő…
… és megállnánk együtt. Szusszanni. Mert néha kimerülök.
De nélküled ne álljon meg!
Mert akkor nem érezném magam otthon. Mert akkor egyedül érezném magam. Mert veled egész az életem.
Mert te vagy az én világom.
Kiemelt kép: https://www.pexels.com/
