Ha úgy nézzük…

Ha úgy nézzük…

Ha úgy nézzük, egy kicsit minden love story reménytelen. Minden jövőbeli tervünk egy délibáb és minden álmunk csak álom. Ha úgy nézzük, talán semmi szép nincs ebben a világban, minden szerelem egy csalódás, minden élet egy halál.

Ha úgy nézzük, semmi értelme felkelni holnap reggel, mert így is- úgy is ugyanazokkal a gondolatokkal kelünk fel, mint amikkel lefeküdtünk.

Ha úgy nézzük, minden tervünk egy lehetséges akadályba ütközik és nincs értelme elindulni az úton, mert talán sehová sem vezet.

Ha úgy nézzük, az a lány még túl fiatal, az a férfi túl öreg, az a gyerek meg még nincs felkészülve az életre.

Ha úgy nézzük, soha semmire nem lehet felkészülni teljesen.

Te fel tudtál készülni erre az életre? Ugye, hogy nem? Nem szólt senki előre neked az anyaméhben: vigyázz, nemsokára megszületsz. Egy olyan világra, ahol az emberek éheznek, szomjaznak, szomorúak és gyilkolják egymást. Ha szerencsés vagy, olyan szülők nevelnek fel, akik szeretnek. Óvodába jársz majd, ahol egy csibész kisfiú eltöri a játékautód, gimnáziumba, ahol csúfolnak a füleid miatt, fősulira, ahol arcon csapnak a ténnyel, hogy belőled soha nem lesz semmi. Kezedbe kapod a diplomád és hosszú reménytelen évek múlva találsz egy állást, ahol a főnököd egy utolsó paraszt lesz és megkeseríti a hétköznapjaidat. Halálra dolgozod magad, a nejed elhagy egy másik bunkóért és rád marad a három gyerek, akikre nem mondhatod, hogy szépreményű fiatalok. Megöregszel egy unalmas porfészekben, próbálsz visszaemlékezni a legszebb pillanataidra, aztán elalszol magányosan.

De ki szólhatna előre? Ki tudja azt, hogy melyik döntés a helyes? Melyik úton indulj el? Kinek a kezét ragadd meg a tömegből és kiét engedd el az úton?

Ha ÚGY nézzük: ezer meg ezer ilyen kérdés merül fel bennünk nap, mint nap.

De mi lenne, ha … ? 

Mi lenne, ha csak becsuknánk a szemünket és éreznénk? 

Mi lenne, ha nem gondolkodnánk a holnapi napon már ma reggel?

Mi lenne, ha nem félnénk attól, amit a következő nap hoz?

Mi lenne, ha elengednénk minden kínzó kérdést és gondolatot?

Ha csak egyetlen egy napig azt tennénk, amit szeretnénk. Ha megélnénk azt a napot úgy, ahogy van: tervek, aggodalmak és félelem nélkül. Ha örülnénk a napfénynek, annak a kevés aprónak, ami a zsebünkben zörög és a ránk mosolygó idegen arcoknak. Ha minden erkölcsi dilemma ellenére megfognánk annak az embernek a kezét, akire igazán vágyunk. Ha megengednénk magunknak egy nap boldogságot. 

Akkor…

Miért ne tehetnénk meg ezt minden egyes nap? 

Túl sokat tervezünk, agyalunk és problémázunk.

Az életünk egy pillanat. És talán… talán ez a pillanat az utolsó. 

 

Kiemelt kép: pexels.com

Szerző:

A nevem Gagyi Rita, Erdélyben élek és fiatal orvos vagyok. Az könyvek egyfajta menedéket jelentenek nekem a zűrös hétköznapok zajában. A tudomány a lételemem, de hűen állítom, hogy művészet nélkül az emberi lét értelmét veszti. Szenvedélyem a költészet, a festőművészet és minden, ami lélektől lélekig ér. A kreativitás a mozgatórugóm, és szerintem soha semmit nem lehet elrontani – egy félrecsúszott ecsetvonás, egy oda nem illő hang tesz minket egyedivé.