Emlékszel még milyen volt az első szerelem? Tudod, az, az első, az, az igazi, az, az ovis szerelem. Mikor otthon mesélted, hogy neked az Andris lesz a férjed, mert együtt legóztatok az oviban, alvásidőben pedig egymás kezét kerestétek a takaró alatt? Persze, hogy biztos legyen, tépkedés előtt mindig megszámoltad a virágszirmokat, hogy tudd, melyik szóval kell kezdeni, hogy a „szeret” legyen a végszó.
Emlékszel mikor úgy szeretted a Gergőt, mert mindig adott milkyway csokit, a Petit meg mert színváltós kocsija volt? Emlékszel, mikor legalább 11 szerelmed volt, de akár hétre is lecsökkentetted volna a számukat az Ő kedvéért, persze Apa, ő maradt volna, mert a legjobban mégiscsak őt szeretted. Ugye emlékszel? Nem emlékszel? Na, ne már, még a végén kinevetnek, hogy játszod a nagy komoly felnőtted. Inkább olvass, olvass Csakrádfigyelőset, az még segíthet rajtad.
Azt mondod magadról, hogy hűdefelnőtt vagy, és még a szerelemben is felnőtteskedsz, taktikázol, számítgatsz, tervezel megfontoltan, az idegeidet tönkreteszed a sok töprengéssel, pedig csak fel kellene idézni, milyen volt az a régi gyerekszerelem, és úgy szeretni, mint akkor, olyan egyszerűen és őszintén. Segítségként itt ez a könyv. Szalóczi Dániel: Csakrádfigyelős, pusziversekkel meg szerelmesekkel, gyerekszerelmesek.
Szóval itt egy versikekötet a szerelemről, de nem arról a bonyolult felnőttesről, hanem a gyerekszerelemről. El kellene olvasnod, mert tényleg segíthet, hogy megtaláld magadban a gyereket, akit elrejtettél, mert hát fel kell nőni, meg kell komolyodni, meg ilyen bolond dolgok.
Mellesleg nem vers, hanem versike, ez fontos. Hiszen, nem kell olyan komolyan venni, ezek csak versikék a szerelemről, hol mosolyogtatósan, hol szomorkásan, de sose olyan felnőttesen komolyan. Reggelire teavajjal versek, ahogy Szalóczi Dani fogalmaz, és még kakaóval is leöntheted, úgy még jobban a magadénak érezheted.
Pont ez lenne a fontos, hogy érezd a magadénak, hogy nem kell megmagyarázni, elemezni, hogy a költő ezt meg ezt gondolhatta. Különben is, honnan tudnánk, mit gondolt a költő? Majd, ha megtanulunk gondolatolvasni, legfeljebb akkor, vagy, ha megmondja, mert megmondhatná, ha akarná.
Hiszen nem egy halott költővel van dolgunk, akinek a vereseit agyonelemezhetjük, úgysem szól, hogy „én, nem ezt gondoltam”. Szalóczi Dani egy fiatal költő jó versekkel, mármint versikékkel, aki akár magyarázhatná is, hogy itt meg itt, erre meg erre gondolt, de helyette ránk bízza, hogy értsük, ahogy jólesik. Éljük át, suttogjuk szerelmünk fülébe, ha összevesztünk, béküljünk ki és szeressük egymást újra olyan infantilisen, gügyögősen, meg adjunk puszit szerelembacis nyállal egymásnak, hogy szívek lebegjenek a fejünk felett, mint a rajzfilmekben.
Meg kellene fontolni ezt az egészet, ezt a gyerekszerelem dolgot. Milyen jó is volt, önfeledten, szabadon nevetni és szeretni, nevetve szeretni, nem pedig ez a gondokkal mérgezett felnőttlét. Fel kellene kutatni azt az elveszett gyereket magunkban, mert ott kell lennie valahol, biztos, hogy ott van. Szóval meg kellene keresni, mert nem jó ez a sok komolykodás, elrontja az egészet.
Hiszen a szerelem is olyan „haddzabáljammegaztahülyefejed” dolog, ahogy Szalóczi Dani írja, és így is van, hogy meg akarod zabálni azt a hülye fejét, persze nem Daninak, hacsak nem Dani barátnője vagy, hanem a szerelmednek. Akkor is, ha éppen késett, és te már órák óta vársz, amik persze csak percek, de óráknak tűnnek, hiszen nélküle a percek órák. Aztán mégiscsak megzabálnád, mert hát olyan zabálnivaló, mert még a csokiját is megosztja veled, sőt még a gumicukrának a felét is neked adja, olykor kiscicafaroknak becéz, és a buszablakra lehelve még szívecskét is rajzol neked. Ráadásul nem azért szereted, mert sok diplomája van, mert gazdag, mert nagy háza van és medencéje, meg egy nagy cége, aminek ő az igazgatója. Hanem, mert hagyja, hogy ellopd a takarót, és még alszol, fogja a kezed, sőt a közös dalt is veled dúdolja. A csakrádfigyelős helyzet is vele a legjobb, mert akkor csak rád figyel, és te csak rá, és ha hisztis vagy, csak nevet, és csak a te füledbe suttogja a kilencbetűs szót, amelynek te meg mindig hagysz helyet az smsek végén, tudod a „szeretlek”-nek.
Szóval tényleg el kellene olvasnia mindenkinek ezt a versikekötetet, Szalóczi Dániel Csakrádfigyelős című versikekötetét. Nem, ez nem valami misztikus csakrás dolog, nem a csakrádról van szó, hanem arról, hogy csak rád, csak rád figyelős, tudod, olyan, aki szeret, mert ő csak rád figyelős. A könyv erősen ajánlott gyereknek, akik magukra ismernek a sorok között, és felnőtteknek, akik megtalálhatják elveszett gyermeki énüket a versszakokban és rájöhetnek, hogy tényleg olyan érzés ez a szerelem, hogy „…tudod, ha te lennél az egérke én nem ennélek meg ebédre…” meg olyan, hogy „nem rohansz el hirtelen ha azt mondja, hogy szeret…”.
