Hajléktalanszállón-kint a periférián

Hajléktalanszállón-kint a periférián

,,Keveredő szagok között a buszon … – Az emberi érintés elől meghunyászkodom…”

Minap egy hajléktalanszállón láttam egy férfit, aki hasonlított nagyapámra, és eszembe jutott, hogy mindig van lejjebb. Az ember azt hiszi, hogy nincs, aztán meglátja ezeket a periférián élő/tengődő személyeket, és rájön, hogy igenis van… Néhányan kérték, hogy ne vegyük őket filmre, mások kifejezetten követelték, hogy hagy legyenek benne a tv-ben. És miközben a kamera ezt-azt felvett, én szétnéztem. Az asztalok alatt koszos holmik, néhány tál félig elfogyasztott bableves az asztalokon.

A vezető elmesélte, hogy a hajléktalanszállón speciális esetek is vannak, és hogy ezek miatt a legtöbb igazán rászoruló hontalan nem mer hozzájuk bemenni. Mesélt nekem Feriről, aki nőnek hiszi magát, és bevásárlókosarában összegyűjtött játékbabákat hurcol azt állítva, hogy azok a gyerekei. Még a hivatalba is bejár, hogy segélyt kérjen a ,,gyerekeinek”. És ha a szállókon a férfiak közé teszik (mert bár a gondolkodása ellenére ő anatómiailag igenis férfi), akkor igazságtalanság miatt feljelenti az intézményt.

Máskor frissen szabadult börtöntöltelékek érkeznek bandába verődve és gyakran még a dolgozókat is megfélemlítik.

A szenvedélybetegek külön részen vannak. Kb. 30-an férnek el itt, és nem szívesen keverednek velük mások.

És ahogy elnéztem a nagyapámra hasonlító férfit, miközben ebédelt, hálát adtam, hogy van hová hazamennem, hogy van ételem, és hogy nem vagyok egyedül.

weheartit.com

weheartit.com

Érkezésünkkor ami legelőször feltűnt, az a tömény fertőtlenítő-szag. A klórt még aznap este is az orromban éreztem.

Szerző:

Káposznyák Viktória
Hogy ki vagyok? Féltorz gondolatfoszlány. Lázongó lámpafény és remegő szél a redőnyöd alatt, egyenes, fehér vonal az út aszfaltján. De lehetek tünékeny érintés, rebbenő szív, haragos tekintet. A könyvekkel, ó azokkal mindig szerettük egymást. A töretlen gerinceket, a könyvjelzőket a párna alatt, a Times new roman-t és a Helvetiat. Legtöbben azt mondják, limonádé, amit olvasok de ha meglátsz az utcán egy vörös loboncot, és egy arcot, amit szeplő tarkít minden évszakban, akkor tudd, hogy az csak én vagyok. Lapok között élő szívdobogás.

Szólj hozzánk!