Hajnali részegség

Hajnali részegség

Ébredés.
Az ágyban fekszem, elterülve, fél szemmel a falon táncoló reggelt figyelem. Kecses marionett-bábukként mozgatja a márciusi fényeket, végtelen hajlongással. Hullámzik –ha lehunyom a szemem, szinte érzem a csendes ringatást. Megnyugtat, elaltatja minden gyanakvásom, amelyet a világ felé támasztok, amelyek a földhöz szögeznek nap közben, hogy biztonságos talajt érezzek a lábam alatt. Sokáig észre sem veszem a hálót, amelyet a reggel szőtt körém – míg védtelen vagyok, kész a ketrec. Vele kelünk és térünk nyugovóra mindannyian. Saját félelmeink az építőkockái, szorongásunk illata az illékony habarcs.  Mindig lesben áll, hiszen szövetséget kötött az álmainkkal is: van, hogy ide is betolakszik, és alaposan összekuszál mindent, hogy aztán zihálva riadjunk fel, halálra zúzva néhány fáradt könnycseppet a párnahuzatba bújva.
A félelmeim irányítanak, és nem tudok elrejtőzni előlük. Gúzsba kötnek.

large9
Porba lökök szavakat, és eltaposom, mielőtt meglátná, akinek szánnám őket. Mosolygok, mert ha engedném, hogy bármilyen más hang megszülethessen belőlem, csupán a fájdalom hangjai törnének utat a fény felé. Rémisztő lenne. Szorítok kezeket, mert nem tudom, ha elengedem, melyikünk fog elveszni örökké. Bármibe belekapaszkodom, amit az út mentén találok, legyen az lámpa, tábla, fűszál vagy egy bárányfelhő utolsó repedt sóhaja, mert nem hiszek a céltalan sodródásban… nem engedem át az irányítást. Az én pórázom, az én kezemben. Szorítom.
Őszinteségért kiáltunk, harcolunk, és mindenkit kíméletlenül felelősségre vonunk, észrevettétek már? Erélyesen követeljük, mint alanyi jogon kijáró jussunkat… de saját magunkkal tudunk-e azok lenni? Kendőzetlenül, minden mentséget és kifogást félre rúgni, és leteríteni végre a lapokat. Hányszor, de hányszor csapjuk be magunkat, járjuk az úttalan utakat, és ismételjük fennhangon, hogy ez az, amit igazán akarunk. Amire valójában vágyunk. Erre van szükségünk.
De csak azért kiabálunk, hogy elnyomjuk a saját belső hangunk tiltakozását.

A legtöbb esetben, amikor mély csalódás ért, lekaparva a megkeményedett, sáros rétegeket, ráébredtem, hogy valójában nem voltam annyira meglepett, amikor megtörtént. Hogy valahol számítottam, sőt szinte vártam, hogy végre bekövetkezzen, akár egy elkerülhetetlen ütközés, amikor már régóta a szemedbe világít a reflektor fénye… Hiába takarod el az arcod a tenyereddel, a csattanást nem tudod elkerülni, attól, hogy nem veszel róla tudomást.
Valójában a rossz dolgok akkor is megtörténnek, ha hátat fordítok, csendesen leülök a földre és rettegve várom, hogy utolérjenek. Rájöttem, hogy akár eléjük is állhatok, hogy szembe nézzek velük, vállalva a következményeket. Felvehetem a kesztyűt, hiszen nem lesz senki más, aki helyettem küzd majd a világban elfoglalt helyemért.

large88

…mégis olyan ijesztő elismerni, hogy gyenge és védtelen vagyok. Egy halandó ember, aki téved és néha elbukik. Mentegethetem magam, de mi értelme? Úgy érzem, tartozom magamnak azzal, hogy szembe nézek azzal, aki nem vagyok. Amit nem tudok megtenni, vagy amit elhibáztam. Ha farkasszemet nézek vele, és megértem, mit miért teszek, képes vagyok megbocsátani a sejtjeimből eredő tökéletlenséget.
És talán idővel képes leszek arra, hogy szélesebbre tárjam az ajtót, és bepillantást engedjek a félelmeim legmélyére, a démonok közé. Mert addigra már be-beszökik némi napfény, és felkavarja az üszkösödő porszemcséket. Talán azt mondom majd: Gyere be, már vártalak.
Már érzem a változás illatát, a szél hozza, ahogy végigsimít egy szikár házfal kíváncsi mosolyán.

Képek forrása: Weheartit.com

Szerző:

"Lennék szó egy könyv száztizenharmadik oldalán. Olyan titokzatos és virágillatú, édes magánhangzók és kacskaringós, komolyan koccanó zöngék alkotta csoda, valahol a lap alján megbújva. A csésze peremén végigfutó, kissé repedt minta, amelyre rákacsint egy száradó kávécsepp. Rojt a függönyön, apró jégcsillag a keményen kacagó szélben, a hajnal nyolcadik fénye – tudod, az a didergő sugár, ami olyan kedveskedve vackolja magát az ég sötétkéje alá. Gitárhúrról lepattanó, tétova hang, vagy egy alvó reményteli sóhaja. Nevető sugár a nedves macskakövön. Elharapott vonatfütty. Hamvas őszillatú almáspite lehulló morzsája. Szívdobbanás. Kecses tollvonás egy papíron."