hajnali számvetés

hajnali számvetés

Változás szele sikolt fel a néma csendben. Furcsa nesz zavarja meg az indokolatlan boldogságot. Mind éreztük, hogy a percek, amelyeket olyan bizonytalannak, mégis teljesen biztosnak éltünk meg, lassan a fejünkre nőttek. Most elhozták azt, amire talán mind számítottunk – almavágóként hasítja szét az élet a holnapot.

Mondanám, hogy nem fáj, hiszen a jobb jövő érdekében lépünk – ki jobbra, ki balra haladva – de bennem minden egyes arasznál valami kisebb, és kisebb darabra törik, majdhogynem elporlad. Ezeket a kis szilánkokat majd a zsebetekbe tehetitek, hogy később, legyen veletek valami, ami valaha én voltam nektek. Azt tartják, hogy a szívizom nem tud szakadni, csak zúzódhat – de nem hiszem, hogy egy zúzódás kevésbé fájna, vagy könnyebben gyógyulna.

Szép lassan minden átalakul. Te jobbra mész, én pedig balra. Ő meg hátat fordít. És nézd csak, őt ott! Ő elfut a Föld széléig, hogy újra szárnyalhasson. Őszintén hiszi, hogy a Föld lapos, és csak a legszélén lehet repülni tanulni – szárnyaszegett madárként már ő sem boldog. És még ha a Föld nem is lapos, legalább szemében még mindig az igaz hit fénye ragyog.

Én elfogytam. Sokat beszélek, de mégsem mondok semmit. És most is hazudtam. Te balra mész, ő a hátát mutatja, az örök reménykedő pedig megállíthatatlanul a vesztébe rohan. De tudod mit? Ő még mindig büszkébb lehet magára, mint én. Lehet, hogy olyasmiben hisz, ami nem is létezik, és a szíve ezer darabra törik majd. De neki van valami a lelkében, ami nekem talán soha nem lesz. Mert én nem megyek sehova. Itt maradok.

Végignézem, ahogy egyesével elmentek. És hidd el, hogy ha nem is most – de szép lassan mind révbe értek. Én majd ott fogok állni mögöttetek, támasz leszek, ha arra van szükségetek, és továbblendítelek benneteket az olyan perceken, amelyek felemésztenék a lelketeket. 
Én várni fogok. Várok, amíg az összes idő el nem fogy, és a kincseim ki nem csúsznak az ujjaim közül. Hamuvá lesz a holnapom. 

Kép: https://www.pexels.com

Kép: https://www.pexels.com

Tudsz titkot tartani?
Gyere ide, súgok valamit.
Tudod miért várok? 
Mert félek.
Ne nézz így rám, hiszen te is tudod. 
Félek az újtól, a változástól. Félek beengedni az embereket a szívembe, mert tudom, hogy mindig mindenki elmegy.

Látod, pont erről beszéltem. Végignézem, ahogy mind révbe értek. Ott leszek, vigyázok rátok, de én csak egy olyan valaki lehetek, aki a partvonal mentén áll, és onnan nézi, ahogy mindenki célba talál. Én nem vagyok versenyző. Talán egy csere lehetnék, aki mindig kispadra kerül. Tudod, kicsit elhittem, hogy talán most – veletek együtt – a célszalag felé futok. Indokolatlanul voltam boldog. De nem nevetek már a holnapon.

Éjjelente keresztbe fordulok a matracon és nem is lepődök meg azon, hogy hajnali 3-kor óramű pontossággal felébredek. Ez az egy állandó.
Konstans. Az ébredés. Vagy talán inkább a ráébredés, hogy gyáva vagyok. Hogy nem merek beállni a sorba, és elfutni veletek együtt a célba.
Talán gyávának születtem – de tudod, én tényleg csak inkább amolyan hátulról, némán támogató vagyok. 

Hallgatom a változás szelét. Tudom, hogy hamarosan te is útnak indulsz – a megbízhatatlannal és örök reménykedővel együtt. 
A lelkem egy darabja mérhetetlenül boldog, hogy ahová lépsz, ott majd minden virágba borul. De a másik felem tudja, hogy mennyire gyáva volt.Hogy nem mert elindulni, és csak a partvonal mellől, szurkolóként nézte végig azt, amire igazán vágyott.
Keserű könny illata telíti meg a levegőt.
Negédes szavak gurulnak végig a hajnali órákon.
A holnap már talán nem lesz. Te jobbra mész, én pedig itt maradok. 

 

Kiemelt kép: https://www.pexels.com

Szerző:

Rose
"Amikor 5 éves voltam, anya azt mondta a boldogság a kulcs egy szép élethez. 6 évesen, amikor iskolába mentem és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: "boldog". Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet." /John Lennon/

Szólj hozzánk!