hála

hála

Karácsony előtt mindig elbújok egy kis burok alá. Nem tudom, hogy az ünnepek miatt van, felkészülök a télre, esetleg a következő évre vagy egyszerűen csak a hó illat teszi. Ilyenkor nem szeretem, ha zavarnak. Bevackolom magam a hercegem puha kabátjába, a tüdőmbe lélegzem a harmónia és a szerelem illatát, és rejtőzködöm.  Átgondolok, takarítok, kipakolok, bepakolok, átértékelek, kiselejtezek, becsomagolok, elteszek. Hálát adok. Majd megszövöm a következő védelmi hálómat, mely védelmet nyújt a betolakodók elől.

tumblr.com

tumblr.com

Megköszönöm a társakat, akik végig kísértek eddig az életem félelmetes világában, ahol néha nagyon kicsinek és gyengének érzem magam. Hálát adok a maradóknak. Akik, akkor is ott voltak, amikor épp egy unalmas hétfő volt, és nem történt semmi. De velem voltak akkor is, amikor életem egy olyan szakaszában rekedtem meg, amikor azt hittem, hogy nem találom meg a kiutat. Ők kezüket nyújtották, és együtt keresték velem a helyes ösvényt. Hálát adok azért, hogy egy kezemen meg tudom számolni, hogy kikre számíthatok. Nem is kell több. Egy a fontos: tudom, hogy ők azok, akiknek ha azt mondom, hogy „mostanában keveset beszélünk”, akkor azt válaszolják rá, hogy „nem esem kétségbe, majd visszaáll” – és így is történik, mindig. A kimaradt időben pedig egy percig sem félek, mert a távollétükben is érzem, hogy számíthatok rájuk. Mert mindig ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.

Hálát adok a távozóknak. Mert tudom, hogy nincs szükségem rájuk, nem kell, hogy az életem részei legyenek. De köszönöm szépen, nem kérek a visszatérőkből. Ha egyszer elmentél, többé ne akarj kopogni, mert már ajtó sincs, ahol bejöhetnél. Ha egyszer jöttél, akkor maradj végig. Különben ne is gyere. Nincs szükségem lábjegyzetekre.

Köszönöm az előre elrendelt dolgokat a történetemben, melyek formáltak és alakítottak. Megtanítottak arra, hogyan építsem fel a végtelenül sokszor lerombolt világomat újra és újra.
Hálát adok a nagymamámnak, hogy vigyázott rám, erőssé tett a betegségével, és még akkor is csillogott a szeme előttem, amikor a rák már mindenét felzabálta.

Köszönettel tartozom azért, hogy tényleg úgy van: ha valamit elveszítesz, kapsz helyette mást. Köszönöm, hogy a nagymamám elvesztése után egy hatalmas kincset kaphattam, melyet gondosan őrzök és remélem, sosem vesztem el. Hálás vagyok a Sorsnak, mert tudom, hogy mindennek így kellett történnie; nagyi küldött maga helyett egy új angyalt, aki vigyáz rám.

Hálás vagyok azért, hogy bár sokszor olyan ijesztő számomra a nagyvilág és mindig elveszem egy kicsit, még is tudom, hogy mindig lesz számomra egy ölelés, egy bátorító szó, egy csók. Köszönöm, hogy mindig tudom, hogy kihez kell mennem, ha keresem az elveszített mozaikdarabkákat.

Most pedig lemerülök a világom óceánjának aljára, ahol olyan nagy a csend, hogy szinte fáj. Lekucorgok a meder aljára, és megszövöm a következő védelmi hálómat. Már tudom, hogy miket kell gondosan a szálak közé illesztenem, hogy megvédjen.

Aztán, ha leesik az első igazi, nagy pelyhes hó, ígérem, feljövök a felszínre, kibújok a burok alól, és köszöntöm 2014-et.

Szerző:

Könyvekben élek. Az írók, és a műveik szereplői gerjesztik nekem a komfortos világomat, ahol én jól érzem magam. Azt hiszem, ha nem egy ilyen múlt lenne mögöttem, mint amilyen van, most nem értékelném az apró dolgokat, nem írnék, és nem lenne egy könyvjelzőm ,,A KÖNYVEK NEM BÁNTANAK" felirattal.