Három üdítő film a nyárra – szerkesztőink ajánlása

Három üdítő film a nyárra – szerkesztőink ajánlása

Kint ugyan a nyár csak ritkán mutatta meg igazi arcát, de amikor forróra fordul az idő, a rengeteg szabadtéri program mellett van, hogy inkább a kellemes hőmérsékletű szobában hűsölnénk. Ilyenkor pedig a legjobb döntés, ha egy megnézünk egy elgondolkodtató vagy humoros  filmet. Így ezen felbuzdulva néhányan összeválogattunk Nektek a mi kedvenc nyári filmjeinket, legalább a vásznon legyen meg a hűsítő vagy épp melengető érzés, ki mire vágyik éppen az évszakból… 

“Az én egyik kedvenc nyarat idéző filmem az Atonement, amit magyarul Vágy és vezeklés – a fordítás ilyen jellegű kimenetele biztosan a Jane Austen szerű címhatás elérése érdekében történt. Már könyvben is imádtam, de igazán nagy hatást a filmmel együtt ért engem. Egyébként is kedvelem a 2. világháborúról szóló kosztümös filmek atmoszféráját, csodás képi megoldásai miatt azonban ez kiemelkedik, valamint a történetet is új szemszögbe helyezte, pluszt adott a könyvhöz képest. Ennek a filmnek egy része nyáron játszódik, számomra tökéletesen megjeleníti az évszakról alkotott végletes képet: nehéz, túlfeszített, forró, kissé terhes időszaknak éreztem mindig is, ahol tényleg bármi megtörténhet, jó és rossz egyaránt. Különleges hangulata miatt érdemes szerintem megnézni ezt filmet, bár igazán azoknak ajánlom, akik szeretik a drámaian szép ugyanakkor keserédes történeteket.” – Niki

“Az én kedvenc nyáresti filmem a Nulladik óra, vagyis a The Breakfast Club. A történet öt, egymástól teljesen különböző fiatalról szól, akiket egy iskolai büntetés gyanánt összezárnak egy délutánra. A fiatalok nem tehetnek mást, elkezdenek beszélgetni egymással. A film hangulata csapongó.  A vidám, felhőtlen tini percektől egészen a sötét, mély titkokig mindent átélhetünk a nagyjából kilencven perces játékidő alatt. Én személy szerint szívesen nézem ezt a filmet, hiszen egyrészt szórakoztató, másrészt elgondolkodtat. Nem lehangoló, de van mondanivalója, és nem is felszínes, de szellemes. Kortól és nemtől függetlenül, akár többször is érdemes megtekinteni, szigorúan csak felirattal!” – Vera

“Be kell vallanom, nem vagyok egy kimondott film-guru, ugyanis általában ami elnyeri a tetszésemet, egy átlag kritikus szemében többnyire unalmas, egysíkú, fantáziátlan, túlságosan művészi vagy éppen a legkevésbé sem az. Ezen felbuzdulva amennyiben egy kellemesen feledhető, csajos limonádé-alkotást vártok tőlem, csalódni fogtok…
…az én egyik örök kedvencem ugyanis a Tolvajtempó. Még ősidőkkel ezelőtt, egy lusta és forró nyári délutánon, az elsötétített szobában láttam először, és őszintén szólva felesleges lenne utána számolnom, hányszor néztem meg azóta újra és újra. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy valami fullasztóan sűrű, párás hangulatot idéz fel bennem, zabolátlan vadság süt minden percéből.
Én azt mondom, ha még nem láttátok, és nem horkantotok elutasítóan egy halom gyönyörű autó, a száguldás, esetleg Nicolas Cage vagy Angelina Jolie említésekor, megéri bepótolni. Mozgalmas és izgalmas klasszikus jó zenékkel és humorral – tökéletes elegy egy nyári estére.” – Kata

Nektek mi a kedvenc nyári filmetek? Írjátok meg nekünk! 

Kiemelt kép: www.inmyinterior.com