Hiperaktív lustaság – interjú Popovics Dániellel

Hiperaktív lustaság – interjú Popovics Dániellel

Egy héttel ezelőtt publikáltam ajánlómat a Beatles rajongó Popovics Dániel blogjáról. Természetesen Dani saját gondolataira is kíváncsiak voltunk, a vele készült interjút olvashatjátok esti csemegeként. 🙂 

Mikor és milyen szándékkal kezdtél el írni és blogolni?

Ez egy fogas kérdés, azt hiszem kicsivel több mint 2 éve ugrottam fejest a versírás világába. Mondjuk azelőtt is írtam verseket, de akkoriban nem jegyeztem fel őket rendszeresen, és még csak eszembe sem jutott, hogy megosszam másokkal. Homályosan emlékszem a legelső próbálkozásomra, valamilyen játszótérről szólt, de sajnos elkallódótt a régi gépemen, pedig szívesen megnézném most, hogy lássam mennyit változtam. Azt tudom, hogy a legelső versem nagyon rossz mai szemmel nézve, de ez teljesen természetes. Nem becsülöm alá az akkori önmagamat, de nem is tartom magam költőnek, sohasem akartam az lenni, csupán abban reménykedtem, hogy ily módon könnyíthetek magamon, és más még örömét is lelheti ebben. Van aki ezt nem hiszi el, de őszintén megvallva, annak nem is érdekel a véleménye. Az elismerés persze nagyon jól esik (Kinek nem?), és nem zárkózóm el karrierista lehetőségektől, de nem tartom valószínűleg, hogy potenciális, avagy hosszútávú jövőm lehetne a kortárs költészet melegágyán. Félreértés ne essék, nagyon is örülnék neki, kár lenne áltatnom magam, csupán azt gondolom, hogy nem vagyok elég jó író. Olvastam már olyan verseket, amikről az volt az első benyomásom, hogy: „Ilyet én is tudok.”, vagy akár ennél jóval jobbat. Nyilvánvaló, hogy feltör bennem ilyenkor az irigység, de egy idő után fejben mindig felpofozom magam, hisz kivagyok én, hogy ilyet állítsak? Ha valakinek ez tetszik jobban, és nem az én versem, hát legyen. Az olvasás öröme legfontosabb, ami összeköti az embereket, sokkal hatalmasabb dolog ez, mint az én szubjektivitásom. Legjobb esetben én is válthatok ki örömet az olvasóimból, és ez hatalmas energiát ad. Amolyan körforgásnak nevezhetném ezt, ami remélem sohasem ér véget. Addig csinálom, ameddig csak tudom, jelenleg nemigen tudnám elképzelni az életemet írás nélkül.

A „hiperaktív lustaság” jelzőt te aggattad magadra?

Igen, alapjában véve sajnos nagyon lusta vagyok, viszont alkalmanként hihetetlenül bepörgök, akár egy kisgyerek. Néha ugrálok is, átfutok a zebrán, sietek mindenhová, szinte lehetetlen leállítani. A barátaim szerint ittas állapotban még viccesebb jelenség vagyok ilyenkor.

Az írás mellett a zene is fontos szerepet tölt be az életedben. Ezt milyen szinten „űzöd”?

Hihetetlenül amatőr, hobbi szinten. Néha beülök a szintim elé, és összedobok valami kis szösszenetet, kikapcsolódásként, nagy ritkán pedig megpróbálkozok ihletből zenélni, kisebb-nagyobb sikerrel. Legutóbb például egy Beatles (nagy kedvencem) számot dolgoztam fel, na az egész jó lett szerintem. Nagyon szeretek énekelni is. A zene az örök szerelem számomra, sohasem csalódtam még benne, és nagyon ugrok arra, ha valaki lenézi régi idők zenéjét. Az emberek bele sem gondolnak abba, hogy az akkori előadók nélkül a mai zenészek (avagy a zenészeknek titulált hatásvadászok, szintúgy nem gondolnak bele) sehol sem tartanának. Nem tudják mennyit köszönhetünk nekik. Azok a zenészek, akiknek a munkásságát figyelemmel kísérem, kivétel nélkül olyan emberek, akikkel közösek a példaképeink, illetve olyasvalakihez nyúlnak vissza a zenei gyökerei, aki-akik azért tényleg le tett-tettek már valamit az asztalra. Persze vannak kivételek, amennyiféle zenét hallgatok, minden zenésznek mégsem tudhatom kívülről az életét A-tól Z-ig.

Blogodban túlnyomórészt verseket olvashatunk, hol rövidebbeket, hol pedig egészen hosszúakat. Az önkifejezés ezen formája mozgat meg leginkább?

Mondhatni, igen. Néha-néha el lehet kapni tőlem pár rövid novellaféleséget is, de azokból sohasem lesz semmi komoly, vagy előre kitervezett folytatás. Az a baj, hogy amikor eszembe jut valami jó ötlet, az olyankor teljesen felcsigáz, a lehetőségek csak úgy özönlenek, viszont egy idő után kifulladok, nem tudom miért. Nem vagyok talán elég kitartó ehhez, ez van. Nem bánkódok emiatt, inkább örülök annak, hogy a versírással nincsenek ilyen problémáim, vagy ha igen, akkor csak nagyon ritkán.

1454494_729883763706751_915761094_n

Mit gondolsz, manapság mennyire lehet érvényesülni, ha valakinek komolyabb szándékai vannak az írással kapcsolatban?

Attól függ, nézőpont kérdése. Saját lelkivilágunkat hihetetlen megkönnyíthetjük az írással, ezt tapasztalatból mondom. Ez is lehet valakinek egy komolyabb szándék saját magával szemben (ahogy pl. számomra is az). A többi már elkötelezettség, kitartás, önbizalom, és persze tehetség kérdése. Én sohasem tudtam megállapítani, hogy van e tehetségem az íráshoz. Mondták már többen is (igaz nem sokan), de sajnos ez nem ilyen egyszerű. Esetleg akkor érzem magam tehetségesnek, amikor épp írok valamit, abban a pillanatban, amikor elfog az ihlet, de akkor sem mindig, és ez az időszakos állapot is elmúlik egy idő után.

Mit szeretnél az írásaiddal, a benned lévő gondolatok megosztásával elérni? A közönségnek szólnak, vagy egyszerűen inkább csak szükséged van rá, hogy kiadd magadból ezeket?

Mint már mondottam, mindkettő közrejátszik.

 Hogyan jellemeznéd a blogodat? Kiknek ajánlod látogatásra?

Bárkinek, aki szereti a verseket, és nem túl elfogult, azaz nincsenek akkora elvárásai velem szemben. Jobb tisztában lenni azzal, hogy nem vagyok egy Petőfi, Arany, Ady, stb. Néha előfordulhatnak helyesírási hibák is, mivel van amikor nagyon álmosan, fáradtan írok, de igyekszem minél hamarabb javítani ezeket. A blogomra talán az a legjellemzőbb, hogy nem akar több lenni annál, mint aminek látszik. Nem használok álnevet, fantázianevet, sem pedig az anonim létet nem pártolom. Rólam, magamról szól, nektek, másoknak. Esetleg ha a hírnévért csinálnám, akkor reklámoznám magam, mindenkinek írnék zaklató üzeneteket, de ilyesmiről szó sincs. Az emberek saját maguktól írnak nekem, igaz nem sokszor, viszont eddig kivétel nélkül mindig elismerően, szóval ez csak jót jelenthet . Lassan amúgy elérem az 500 követőt, nem biztos, hogy mindannyian követnek, de szerintem ez akkor is egy szép szám. Facebook-on pl. ezt sosem tudnám elérni, ott az emberek mindenbe belekötnek, okoskodnak, és nem végső soron irigykednek. Nem is szeretem, mondhatni kizárólag kapcsolattartásra használom.

Vannak egészen konkrét, megvalósításra váró terveid az írásaiddal?

Egy verseskötetnek nagyon örülnék, de nem épp olcsó mulatság. Azok a kiadók, akik szinte non-stop terjesztenek, előre elkérik a pénzt, oldalanként kell fizetni, nem is keveset. Másik lehetőség, ha pályázaton nyerek, és a nyereményből finanszírozom a publikálást, vagy ha lenne egy olyasvalakim, aki támogatna anyagilag. Az utóbbi elég esélytelen, viszont ettől eltekintve nem tartom lehetetlenek a megvalósítását. Netalántán ha összejönne, az minden eddigi elképzeléseimet felülmúlná, és iszonyatosan hálás lennék mindenkinek, aki csak egy kicsit is biztat, vagy biztatott az írásra.

Mi kívánjuk Daninak a legjobbakat, és bízunk egy (két, há’, négy) kötet kiadásában is! 🙂

Szerző:

Károly Dorka
Ott vagyok valahol a népzene és rock között, egy zongora és egy mikrofon mögé bújtatva, verseskötetek és divatlapok alá temetve, fényképezőgéppel bohóckodva mindenhol, Marilyn Monroet és Audrey Hepburnt bálványozva, és vintage ruhákat aggatva magamra. Ja, és persze kell lennie valahol egy rúzsnak is. ;)

Szólj hozzánk!