Hogyan énekel egy szomorú hal? – Interjú az Anton Vezuv zenekarral

Hogyan énekel egy szomorú hal? – Interjú az Anton Vezuv zenekarral

Mély fájdalommal teli dallamok. Mintha valaki egy percre kitépné belőled az összes fájdalmat és valaki más szívébe ültetné át, hogy aztán olyan dalok szülessenek, amikbe teljesen beleillesz, mint gyerekkorodban az utolsó darab puzzle abba a lovacskás képbe, amit aztán a falra akartál kirakni. Csak hogy mindig nézhesd, hogy mit alkottál. Aztán majd csukott szemmel is tudni fogod, hogy mit éreztél egy-egy darabnál.

Korábban már bemutattam Nektek az Anton Vezuv zenekart és az ő végtelen tengerüket, ezt a csodálatos, megnyugtatóan süllyedő világot, amit maguk köré teremtettek.
El sem tudom mondani, hogy milyen boldogsággal töltött el az, hogy én kaphattam azt a megtisztelő feladatot, hogy bemutathatom őket Nektek. Órákon át csak hallgattam a dalaikat és éreztem, hogy nehéz lesz, mert bárhogy is próbálkozom: erre az egészre nincsenek szavak. 

Ezt érezni kell. Becsukni a szemed és csak elmélyülni a tengerben, ebben az egész világban. De aztán soha többé nem tudsz kimászni belőle. Így történt ez velem is.

A létező összes cikket, interjút átolvastam, ami csak róluk íródott az interneten. De valahogy egy olyat sem találtam, amiben a zenekar többi tagját is kérdezték volna, a legtöbben Sztívhez intézték kérdéseiket. De én ezt nem így képzelem el, nekem egy zenekar több emberből áll. Több ember szívéből, érzéseiből áll össze egy nagy kerek egész, amitől azt mondhatom, hogy: igen, ez egyszerűen remek.
A kérdések persze csak úgy áradtak belőlem. És egyaránt szóltak Sztívhez, Cséhez, Szabolcshoz és Tibihez is.

Most elhoztam Nektek a várva várt interjút is, ami minden bizonnyal az leghosszabb interjú lett, ami valaha készült a zenekarral:

fotó: easy_performer

fotó: easy_performer

Mikor kezdtetek el érdeklődni a zene iránt? Hogy kezdődött? Milyenek voltak az első próbálkozások?

Sztív: Nagyon konkrét, gyerekkori élményem kettő is van, és mindkettő zongorához kötődik. Az egyik az, amikor a kisvasuthoz tartozó váltókapcsolóval vagy mivel azt játszottam, hogy a kapcsolók zongorabillentyűk. A másik pedig az, amikor a nagymamámnál egy kis játékzongorán megtanultam pár dalt, és a nagymamám mesélte a szüleimnek, hogy milyen ügyes vagyok. Valamiért szerettem volna zenélni hangszeren akkor, vonzott a hangszer. De ez még csak gyerekkor volt. Később pedig az újpesti panel negyedik emeleti szemétledobójában találtam egy szétment akusztikus gitárt, amit felhúroztattam, és a Muszty-Dobay gitáriskola könyvből megtanultam az akkordokat. Innentől pedig már csak a szűnni nem akaró önkifejezési vágy volt. Vettem egy szintit egy dunaújvárosi fazontól a pályaudvaron, és egész nap pöntyögtem magamtól. Nem tanultam zenélni.

Tibi: Zeneszerető családban nőttem fel, a szüleim zenei általános iskolába írattak. 6 éves korom óta mindig játszom valamilyen hangszeren, az általános iskolában hegedültem, fuvoláztam. Később trombitálni kezdtem, 8 évig ki is tartottam mellette. De közben már elkapott a könnyűzene, a Beatles, majd a Queen (az előbbi mai ízlésemet is alapvetően meghatározza), és mivel apámnak volt otthon egy kiváló szovjet akusztikus gitárja – amin a húrtáv a Makó és Jeruzsálem közötti távolsághoz hasonlítható -, nem volt kérdéses, hogy merre tovább. Basszusgitározni a gimiben kezdtem, az első hangszert a trombitám eladásából fedeztem. Ezt ma már egy kicsit sajnálom.

Csé: Kiskoromban zeneiskolába járattak a szüleim. Azt akkor még nem szerettem annyira, abba is maradt. Később találtam rá magamtól a zenére és azóta betölti az életem.

Szabolcs: Kb. 15-16 éves koromban kezdtem normális zenét hallgatni. Akkoriban maximálisan punk zenei irányba mozdultam el, és marhára élveztem, hogy végre megtaláltam a magamnak való stílust. Természetesen a Depeche Mode mint idol teljes része volt a zenei kultúrámnak. Időben A 90-es évek elején járunk, amikor is dübörgött a dm láz.

A zenekar története 2010-ben kezdődött. Mit csináltatok előtte? Sztív, te billentyűs is voltál az Amber Smith-ben. Milyen volt hozzájuk tartozni?

Sztív: A zenekar előtt a már többször említett pince-korszak volt, amikor a hangszeres pöntyögések mellett elkezdtem énekelni és dalokat írni. Az interneten megismertem Kele Sanyi barátomat, aki szintén zenélgetett és társakat keresett, beszálltam hozzá zongorázni. Az Amber Smith-hez Tibi ajánlott be, ő ismerte őket. De nem voltam zenekari tag náluk, csak a turnékra-koncertekre kellett nekik valaki, aki Imre ebayen vásárolt analóg Korg szintijén játszik, tekergetni a gombokat. Az akkori menedzserük szerint az arcom is jó fellépéshez. Szóval csak ilyen szinten tartoztam hozzájuk. Jó szórakozás volt. Színpadi rutinszerzéshez jó volt, meg ugye jó rakendroll élmény fesztiválozni. Aztán abbahagytam velük a munkát, később még a Poniklo-projektben is játszottam Imrével az mr2 akusztikban, vissza is hívtak később az Amberhez stabil tagnak, de nekem már Anton volt akkor a pálya, és nekem nincs több pályám, projektem, szupergruppom.

Tibi: Több zenekarban is basszusgitároztam, de egyikre sem vagyok annyira büszke, hogy nevesítsem őket.

Csé: Zenéltem más zenekarokban is, de alapvetően a mókuskerékben éltem napjaim. Szerencsére ki tudtam lépni belőle, most viszont egy forgatagban bolyongok.

Szabolcs: Húsz éve dobolok, játszottam jó-néhány formációban, de ami meghatározó volt az életemben, az a The Nobles nevű zenakar volt. Az Antov Vezuv előtti időszakban gyakorlatilag velük dolgoztam.

Sztív, te elég introvertált személyiség vagy. Hogy szoktál hozzá ahhoz, hogy másokkal kell együtt dolgoznod? Akadtak nehézségek?

Sztív: Mindenkinek van valami világi interfésze. Egyrészt muszáj, hogy legyen, különben nem tud dolgozni a céljain, másrészt pedig önző és férfiatlan dolog lenne egy egyszemélyes világot kialakítani, vagy hagyni, hogy kialakuljon. Van egy jó szociális módom, ami nem mesterkélt vagy színi, félreértés ne essék, ez is én vagyok. Szóval nem okoz gondot emberekkel beszélgetni és dolgozni. Az Anton tagok pedig jó fejek, vannak közös pontjaink, jószívű melankolikus bohém társaság. Nehézség inkább abból adódott, hogy a fejedben szól valami, de az nem tud a valóságban szólni. Szegény Bérczesi Robi is beszélt erről abban a youtube-os Gödör interjúban, más aspektusból, de erről: szól valami a fejedben, de az nem szólhat kint, mert azt pontosan senki nem tudhatja, hogy mi. Szóval ebből voltak nehézségek, elengedni a dalgyermekeimet, rábízni a többi Anton tagra, hogy gondozzák egy kicsit ők is, mert féltem, hogy elkanászodnak a dalok. Ettől most is rettegek amúgy. De az élet nem habostorta.

fotó: easy_performer

fotó: easy_performer

Sztív, a zenekar létrejötte előtt pár évet egy pincében töltöttél, ahol dalokat írtál. Hogy jutottál erre az elhatározásra? Hogy teltek a napjaid? Nem hiányzott az emberekkel/barátokkal való kommunikáció?

Sztív: Már beszéltem a magányos korszakomról, tényleg magányos voltam, mármint a világban magányos, az én világom kis szigetén a tengeren, mondjuk ilyen interjúsan. Kívülállónak, meg nem értettnek éreztem magam, mint aki énekelni akar a világnak, de nem tud, mert néma. De nem voltam azért egész nap a pincében. Volt amikor több napig igen, csak aludni jártam fel a szobámba gyakorlatilag, de volt amikor kimentem Kasza Sanyi barátommal partizni, táncolni, piálni. Szóval azért volt egy ilyen része is. Tudtam táncolni is. Nem csak ülni és szomorúan nézni a falat. Azt nem is lehet csinálni sokáig, csak ha tényleg beteg vagy. Szóval nem hiányzott a kommunikáció, voltak ilyen blokkok, de tényleg volt amikor képtelen voltam emberekkel beszélni, éjszakákon át alvás nélkül hallgattam a zenéimet, csak hogy ne kelljen gondolkodnom semmi rossz dolgon.

Tibi, te voltál az, aki annyira megszerette Sztív dalait, hogy addig próbálkoztál és győzködted, hogy zenéljetek együtt, mígnem egy komplett zenekart hoztál/hoztatok össze.
Hogy ismerted meg Sztívet? Mi tetszett a dalaiban? És hogy választottál tagokat a zenekarba?

Tibi: 1942-ben ismertem meg Sztívet. Egy ismerősöm, név szerint Galván Tivadar mutatott be neki, aki az autógyárban dolgozott. Akkor még nem sejtettem, hogy békaemberekkel fogok találkozni.

A viccet félretéve, egy akkori munkatársam, Kele Sanyi zenekarának néhány próbájára mentem le, ott ismertem meg Sztívet. Kicsit furapóknak tűnt. Egyszer hármasban próbáltunk Sztív híres pincéjében, talán ott hallottam először valamelyik saját dalát. Az, hogy mi tetszik egy-egy dalban – ha nem a felszínt kapargatjuk -, szerintem igazán szubjektív dolog, ezért azon túl nem érdemes beszélni róla, hogy általánosságban azt mondom: Sztív világa tetszett. Ezért erőltettem addig, amíg hajlandó volt zenekarosdiba fogni. A zenekarban összes, a mai napig megfordult tagot ismertem innen-onnan. Akiket zenészként, azokat azért hívtam, mert izgatott, hogy ismét zenéljek velük, vagy ott volt Tomi (ő az úgynevezett kütyüs volt egy darabig), aki a legjobb barátom.

Sztív, te írtad/írod a zenekar dalait. Mikor jött el az életedben az a pillanat, amikor úgy érezted tollat kell ragadnod és dalokat írnod? Soha nem gondoltál arra, hogy boldog/vidám dalokat írj?

Sztív: Ez nem egy pillanat volt. Inkább képzeljétek el ezt: sétálsz az utcán és felpuhul a talaj és séta közben szépen lassan elsüllyedsz benne. Így süllyedtem el én is abban a világban, amiben éltem, ami reménytelen egyedüllétből, túlérzékenységből állt. Van a Big Kahuna filmben az a gyönyörű monológ Istenről, úgy éreztem magam, mint az a kisgyerek a szekrényben.

Nem. Soha nem gondolok arra, hogy milyen dalokat kéne írni. Illetve de, gondolok rá, most a második albumhoz pl. akartam valami hipszter dolgot, de nem jött. Azt írom, ami jön. Ez nem elhatározás kérdése.

fotó: Totisz Tamás

fotó: Totisz Tamás

Csé, Szabolcs, hogyan és mikor kerültetek a zenekarba? És mennyiben változtatott ez rajtatok?

Csé: Tibivel van egy másik közös zenekarunk – a Bogoz -, ami egy pillanattal korábban alakult, mint az Anton Vezuv. Mind a kettőben van valami olyan, ami hiányzik a másikból, így adta magát, hogy kipróbáljam, amikor Tibi egyszer csak azt mondta, hogy van egy srác jó melankolikus dalokkal, aki gitárost keres, hallgassam meg és próbáljuk ki.

Szabolcs: Korábbról ismertem a zenekarból Sztívet és Tibit, még voltam az első Anton fellépésen is.

Nem volt ez egy szoros viszony, de érintőlegesen kapcsolatban voltunk. Amikor Ádi a korábbi dobos (akit személyesen nem ismerek, de nagyon sokat élcelődik a zenakar Ádi kapcsán) elment a zenekarból, pont leveleztem Sztívvel, és említette, hogy épp dobost keresnek.

Ekkortájt a Nobles eléggé parkoló pályán volt, és felvetettem Sztívnek, hogy szívesen belekóstolnék az Anton Vezuv életérzésbe.

Ez 2013 végén volt, ez időben épp a nagylemezen dolgoztak, és minden kapacitásukat ennek szentelték, úgyhogy 2014 nyarán visszatértünk a kérdésre, és végülis augusztusban Szabi felvételt nyert.

Az összes dalotokban érezhető ez a hihetetlen mértékű összeszokottság, ami köztetek alakult ki. Hogy sikerült ilyen jól összecsiszolódnotok?

Sztív: Örülök, ha ez jön át, de nem volt ebben sem tudatosság. És még viszonylag keveset járunk össze a zenei ügyeken kívül. Szerintem az segített, hogy mindenki nagyon nyitott a zenekarban, ezért mindenkinek a kis ötlete, érzései bele tudtak kerülni a zenébe, ezért ki tudott alakulni valami közös.

Tibi: Az összecsiszolódás az együttrezgésen és a befektetett munkán múlik. Ezért ez nálunk is egy hullámzó dolog.

Csé: Ehhez közös érzelmi világ kell, csak úgy működik, ezt nem lehet gyakorolni. Amikor nem vagyunk egymásra hangolva nem is megy olyan jól.

Szabolcs: Tök jó, hogy ezt érzed. J

Sajnos sokkal többet kellene próbálnunk, de igyekszünk a tőlünk telhető módon eleget tenni az élet más területein is.

Személy szerint nekem kellet egy pár hónap, hogy ráérezzek az Anton hullámra, de még néha még most is küzdök picit. Néha…

Ha pontosan meg kéne határoznotok, hogy mit is adtok a hallgatóknak, mit mondanátok?

Sztív: Szerintem még csak villogunk az embereknek, megvillogtatjuk a lámpáinkat. De még sokat kell dolgozni ahhoz, hogy adjunk is valamit. 

Tibi: Furcsa megélni, hogy pont az én fiatalkoromban változik meg annyira a zene – a lemezek és az élő koncertek – funkciója, helye és feladata a mindennapokban, mint amennyire az elmúlt 5-10-15-20 évben megváltozott. Úgy látom, általánosságban a legtöbb, amit elérhet akár egy magunkfajta zenekar, de akár egy nagyobb banda is, hogy az emberek nem a youtube-ról hallgatják meg egy-két kedvenc dalukat, hanem akár rendszeresen egy-egy lemezüket; továbbá, hogy figyeli a koncertnaptárukat és elmegy időnként egy bulijukra, és nemcsak egy szelfi+facebookos becsekkolás erejéig. Én azt szeretném adni a zenekarommal, hogy minél többen jól érezzék magukat, ha a lemezünket hallgatják, vagy ha eljönnek egy koncertünkre. Legyen ez bármennyire általános válasz is.

Csé: Olyan hangulatot, amit csak mi tudunk.

Szabolcs: Élményt, nyugalmat, egyfajta befelé szemlélődő hangulatot, érzést. De ez azért szubjektív, mindenki másképp ítéli ezt meg.

Hogyan jellemeznétek a zenekart 5 szóban?

Sztív: Csé, Szabi, Tibi, Sztív + Ádi 🙂 

Tibi: A melankólia magyar hangja angolul.

Csé: lassú, befelé tekintő, könyörtelenül szubjektív és olyan, amelyik nem tud ötig számolni

Szabolcs: Hűha! kúl,kúl,…
No comment! 🙂

anton vezuv

anton vezuv

Sztív, a bemutatkozó albumotok borítóját a feleséged rajzolta. Honnan jött az elképzelés, és miért éppen így valósította meg? A feleséged mivel foglalkozik? Mióta készít grafikákat? Mesélnél egy kicsit nekünk Róla?

Sztív: Ja, hát ez nem volt elképzelés. Ültem a notebookom előtt otthon este, hazajött a feleségem, besétált a nappaliba, és egy szó nélkül egy asztalon maradt szalvétára egy filccel felrajzolta ezt a két alakot. Ennyi. Aztán ment lerakni a cuccait. Később a digitális munkát én csináltam, Krnács Ágota inspiratív kis segítségével (az ő kiállítás megnyitóján zenéltünk először Antonnal).

A feleségem belorusz és szeretem. Egyébként ügyvezető igazgató. Ami a rutintalan versenyzőknek talán kicsit furcsán hangzik, de azon felül, hogy a feleségem a legjobb ember, akivel valaha találkoztam (azaz tudja mi a jó és mi a rossz), ő nálam sokkal érzékenyebb, sokkal jobb stílusérzéke van, mint nekem, jobb zenéket hallgatott kamaszkorában, mint én, és régóta rajzol és fest. A Bird klipünkben a végén, amikor leülök zongorázni, mögöttem van két kép, egy madár és egy hal, a halas képet a feleségem festette. Róla inkább még egy közös dolog mesélésképp: ő volt az, aki kirángatott a rossz világomból. Ez se rossz.

Sztív, az album koncepciója a tenger és a halak köré épül. Mit jelent számodra/számotokra ez a világ?
Bird című dalotokhoz azóta videoklip is készült. Honnan jött az ötlet, hogy épp ilyen legyen?

Sztív: Egy hal mindent tud. Ezt is a feleségem értette meg velem, ha lehet ilyen bénán mondani, nagyon inspiráló gondolat volt. Hallgassátok meg az Arizona Dream vonatkozó részét. Van valami, amit ebből az egészből megértek. Van az Alice és Martin film, amikor Martin elvonul egy kis házba a tenger mellé és egész nap úszik. Ez is nagyon szimbolikus. Imádom. Pedig még úszni sem tudok. Ha tudnék, bemennék a tengerbe és soha többé nem jönnék vissza. És nem azért, mert szeretem a vizet. Vagy a vízcsobogást. Valami másért, még én sem tudom, miért.

Azért ez lett, mert ez ütemesebb dal, és az ütemesebb dalokat a rádióhallgatók jobban szeretik. Ez egy rossz kompromisszumnak tűnhet, de nem az, szeretjük ezt a dalt, szóval miért ne. A mostanában MYGL projektjét építő Szőke Barna rendezte a klipet. A Spájz helyén nyílt valami söröző, oda ültünk be vele megbeszélni a klipet. Ez a dobozfejes ötlet az övé volt, az egész klipet ő találta ki. Nekem nem tetszett annyira, szkeptikus voltam, de ennél sokkal fontosabb volt az, hogy olyan dolog valósuljon meg, ami az ő fejében él. Különben nem működne az egész. És ez egy kis költségvetésű klip volt, mondjuk ilyen szép szóval, és ilyenkor egy dologgal tudod kifizetni a rendezőt: a kreatív szabadsággal. Barna egy kreatív arc, és bizalom nélkül nem megy semmi.

Naked Woods & Sztív

Naked Woods & Sztív

Mik a terveitek a jövőre nézve? Hol és hogyan képzelitek el magatokat 10-15 év múlva? Van esetleg valami nagy vágyatok, amit meg szeretnétek valósítani?

Sztív: 10-15 éves tervet nem tudunk. Terveket tudok mondani: új dalok, klip, jó budapesti koncertek, és ezek mentén van egy-két konkrét ötletünk is, amin már dolgozunk.

Nem tudok erre sem konkrétumot mondani. Legyen időnk egymásra a zenekarral, és tudjunk dolgozni, egyelőre ezt szeretnénk. Ettől lesz jó anyag. Ha jó az anyag, akkor meg a világon minden lehetséges lesz.

Csé:
Én a Föld bolygón, a földön és nem a földben képzelem el magam, nekem így jó a következő évtized.

Több emberhez eljuttatni az Anton Vezuv zenéjét.

Szabolcs: Még több album, koncert, megjelenés minden fórumon. Ha valaki tudja, hogy mi lesz 10-15 év múlva, annak fizetek egy bólét. De szeretnénk sikeresek, és elismertek lenni ezen az „underground” vonalon.

Saját próbaterem birtokosának tudni magunkat!!!

Egy kis személyes:

Van esetleg példaképetek? Kik azok, aki inspirálólag hatnak rátok? 

Sztív: Példakép nincs, mert nem létezik olyan, hogy példakép. Nyilván önmagad vagy a példakép. Inspirálók vannak, persze. David Lynch inspirál, nem a konkrét zenei vagy filmes kivetülései, hanem az a hozzáállás, filozófia, ahogy a művészetet megközelíti. És az is tetszik, hogy pop. Szeretem a pop művészetet. Olyan jó, olyan könnyű, és emellett ugyanolyan igazi, mint bármi más. Zenében a Radiohead inspirált sokáig, még most is elcsodálkozom pár dalon, hogy milyen bolygóegyüttállás volt minden dalban, amiből ilyen csodálatos dolgok jöttek ki. Mark Kozelek is inspirál, van benne nosztalgikus inspiráció is, mert a rossz korszakomban őt hallgattam állandóan, de valós, önnönmagától való inspiráció is van benne. Imádom. Bekapcsolom, és teljesen más lesz tőle a világ. De tényleg teljesen. Ami most inspirál az új dalokhoz, az a White Buffalo, Timber Timbre, Kozelek, gitáros félfolk country valami. Amúgy pedig mindig elkap valami, zene, film. Le tudnak nyűgözni dolgok.

Tibi: A legfőbb és legfrissebb inspirációt most a szitárom jelenti, amelyet a menyasszonyomtól kaptam. Tudta, hogy évek óta szerettem volna, és meglepett vele karácsonykor. Faszállító a vibrálása és nagyon izgalmas az, ahogy a „nyugati” zenében megszólal. El is kezdett beszivárogni a Vezuvba, a többiek még nincsenek annyira elragadtatva tőle, mint én, de majd el lesznek. Egy ideje rákattantam a pszichedelikus pop-rockzenékre, a 60-as, 70-es évekbeliekre és a maiakara (Temples, Tame Impala stb) egyaránt. Még mindig csak ismerkedem a stílussal, de szeretnék összehozni egy ilyen bandát, ez is inspirál. Példaképem nincs, de imádom Danyiil Harmsz végletekig feszített abszurditását, Boris Vian látásmódját, vagy éppen a Coen-testvérek történeteit.

Csé: Mikor valami újdonságot vagy újítást látok az sokszor inspirálólag hat rám. De az is, ha látom, hogy valaki nagyon hisz abban, amit csinált és kitartó.

Szabolcs: Vannak dobosok akik hatnak és ösztönzőleg rám, de mindig más. Zenei előadók tekintetében hasonló a helyzet, de annyira nem szerteágazó. Sajnos az elmúlt időben sokkal kevesebbet tudok a zenével foglalkozni, de a szükséges napi adagot természetesen beviszem.

Hogyan jellemeznétek magatokat 5 szóban?

Tibi: „Én csak egy basszusgitáros vagyok.”

Csé: Megbízható, kitartó, érzékeny, túl őszinte, mostanában türelmetlen.

Szabolcs: Maximalista, emocionális, szemüvegesen jóképű és szerény 🙂

Mik a legfontosabb dolgok, értékek az életetekben? Mi tesz titeket boldoggá?

Sztív: A házasság és a család nyilván fontos, és ezek megtartásához minden dolog a számomra fontos értékek segítségével jön létre, és boldoggá tesz a feleségemmel élni. A művészet nem érték, sokkal fontosabbnak tartom magát a munkát. Ami lehet kenyérsütés és zenélés is, csak munka legyen. De a művészet nekem nem valami aranykeretes toposz, ami előtt mindenki boruljon le. A művészet szerintem egy gyönyörű és önző dolog, de ez a másik, ami boldoggá tesz. És a cappuccino.

Tibi: Nem tudom, mindig más. A szerelmem, a zenélés, és ha eljutok bármelyikükkel bárhova.

Csé: Az tesz boldoggá, amikor olyan időszakok vannak az életemben, hogy nem kell semmin görcsölni és hagyhatom magam felülni egy hullámra.

Szabolcs: Közhelyekkel élve a család, a biztonság és a pihenés minden szinten nagyon fontos számomra.

anton vezuv

anton vezuv

A végére egy kis BRÉKING:

Sztív, korábban már elárultad nekünk, hogy hamarosan forgatjátok a második videoklipeteket. Melyik számhoz fog készülni? Mi a terv? Miben lesz más, mint az előző? Elárulnál nekünk néhány előzetes infót?

Sztív: A Fishes-ből lesz a klip. Azért, mert az elég epik dal ahhoz, hogy jó klip lehessen belőle, plusz ehhez volt ötletem. Sok klip ötletem is van, egész konkrétak, storyboard szintű ötletek. Megkerestük Vandadot az anormáltól (ő rendezett sok Quimby klipet, meg a Lambnek is rendeztek), megkapta a dalt, tetszett neki, leültünk beszélgetni vele, és elfogadta az ötletemet, annak ellenére, hogy ő azt mondta, nem szeret másoktól ötleteket elfogadni. Ez a klip annyiban lesz más, hogy egy kicsit több pénz lesz rá, tehát kevesebb ötletről kell lemondani, emiatt őszintébb lehet a dolog. De ez majd a végén kiderül. Semmit sem tudunk előre, és ez így van jól.

Köszönöm a fiúknak a válaszokat! El sem tudom mondani, hogy mennyit jelentett Nekem az, hogy velük dolgozhattam és egy kicsit megismerhettem őket, beláthattam a színfalak mögé. Szerintem soha nem tudom majd eléggé megköszönni Nekik.. de talán nem is kell.. 🙂 

Szerző:

"talán csak azokat keresem, akiket én is félek majd elveszíteni."