Hogyan fogadjuk el a másikat? – könyvajánló Hayden Moore: Csendkirály

Hogyan fogadjuk el a másikat? – könyvajánló Hayden Moore: Csendkirály

Hayden Moore első könyvesként debütált ezzel a regénnyel Csendkirály c. könyvvel. Amikor először olvastam a szerző csoportjában a részleteket, már akkor tudtam nekem, ez kell. Muszáj elolvasnom. Félve kértem az írótól egy példányt és ugyanakkor félve kezdtem el olvasni. Ma már cseppet sem bánom. Sőt! Lehető legjobb döntés volt elolvasnom.

“Tudtam, hogy akárhol is vagyok, te megfogod majd a kezemet, és hazavezetsz.”

A Csendkirály egy olyan témával foglalkozik, amit úgy gondolok, hogy nem szabad elhanyagolni, ez pedig nem más, mint: az LMBTQ, vagyis meleg párokról írt romantikus történet. A könyv több szempontból is fontos számomra. Nagyon sok üzenetet és gondolatot tartalmaz, illetve küld az olvasó felé az író. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy kapcsolatban állok a Hayden-el és tudok vele beszélgetni.

Rólam tudni kell, hogy hallássérült vagyok. Ezért is érintett meg nagyon a történet. A könyv pedig Jamie nevű srácról szól, aki siket. Egy baleset következménye miatt került ilyen helyzetbe. Sajnos nehezen tudja feldolgozni, hiszen 16 évig hallóként él és most siketként kell élnie. Ahol megszűnik számára a hangok, zenék és beszéd világa. A történet jól lett felépítve és a szereplők sem olyan esetlenek. Jamie egy kávézóban ismerkedik meg Alex Seeley a fotóssal. Igen csak rendhagyó módon.

“Alexxx: Mielőtt elájultál volna a karomban, nem egészen ez volt a benyomásom. Elég gyorsan próbáltál „ismerkedni” velem.
Jamie Alex karjába bokszolt, majd féloldalasan átölelte.
JamieCam: Ne legyél seggfej! Sokkos állapotban voltam.
Alexxx: Pénteken is?
JamieCam: Te nem?”

S igazából itt kezdődik a kettejük története. Izgalmas volt elolvasni, hogy Alex, aki halló miként fogadja el Jamie-t siketként. Már az első alkalommal, ahogy magához hívta, nem sokkal később leszólt a portának, miért nincs akadálymentesítve a bejárat?!

“Azt hiszem, szeretlek.”

A szerző zseniálisan írja le a szerelmüket a két férfi között. A halló és siket között. Olyan gyönyörű részek voltak benne, hogy csodálkoztam is, hogy hogyan lehet ilyen jól megírni és átadni ezt a fajta érzést. A beteljesülés széles skáláját érezhető mindvégig a történetben.

Igazából a mellékszereplőket nem is figyeltem. Annyira, a két srácra Jamie-re és Alex-re fókuszáltam, hogy nem tudtam jobban megismerni a karaktereket. Annyit mégis láttam, hogy Jamie hozzátartozói mellette állnak és igyekeznek mindenben segíteni.  A rokonság nagyon fontos ilyenkor, hogy mindig mellette legyen. Ez a könyv több szempontból is arra tanít, hogy hogyan fogadjuk el a másikat. A szeretet, szerelem, bizalom az elfogadás és a kölcsönös tisztelet, ez mind benne van. Ugyanakkor negatívum is van, hiszen Jamie első szerelme elhagyta őt a baleset után. Barátai mindig ott voltak. Alex tudta igazán megérteni és elfogadni saját magát. Hogy igen is értékes ember. Alexnek is kellett idő, hogy felfogja mit is, érez Jamie iránt. Azt gondolom a való életben is, kijár mindenkinek második esély a szerelemre.

Hayden Moore nagyszerű történetet írt. És nem kérdés, hogy ezt a könyvet szívből fogom ajánlani.  Megéri elolvasni. És ami a legfontosabb, hogy izgatottan várom a következő könyvét. Sokszor elgondolkodom, hogy mai világban az emberek többsége, miért olyan előítéletes a másikkal szemben. Ez a történet rá világít, hogy bármi is történjen, bármit is érezzük, mindig lesznek, akik mellettünk vannak. Támogatnak és fogják a kezünket. A könyv tanulsága az, hogy mindig merjünk egyediek lenni és vállaljuk fel az érzéseinket. Akár siket, akár halló mindenkinek kijár a második esély a szerelemre, boldogságra.

Írta: Kovács Ágnes

Szerző:

Ezt a cikket egy kedves vendégszerkesztőnk írta. Ha van egy jó írásod, vagy szeretnél hozzánk írni, egy vagy akár több cikket, jelentkezz nálunk emailben a lendulet.magazin@gmail.com-on.